Jenkei Dániel, 2021.06.14. | Vízilabda

A mögöttünk hagyott szezon során mindhárom kiemelt korosztályos csapatunk bejutott a legjobb nyolc közé az országos bajnokságban. A türelmes építkezés folytatódik, erről beszélgettünk utánpótlás szakmai vezetőnkkel, Földi Lászlóval, aki a 2021/22-es szezonban Bóbis Máté és Takács Bálint személyében két újabb ex-játékosát köszöntheti a stábjában.

Ahogy az elmúlt hetekben beszámoltunk róla, a Vasas valamennyi kiemelt korosztályos csapata érdekelt volt az új lebonyolítás szerint zajló országos nyolcasdöntőkben. Kovács Róbert gyermekcsapata a Népligetben lett ötödik, Homonnai Dániel a serdülőkkel Szegeden hetedik helyen zárt, akárcsak Plézer János és az ifik a Margitszigeten.


Az edzőkkel már értékeltünk, de természetesen kíváncsiak voltunk utánpótlás szakmai igazgatónk, Földi László véleményére is:

Nehéz szezon volt, örülni kellett már annak is, hogy végigment egyáltalán a bajnokság. Próbáltunk a Vasas utánpótláson belül mi is nagyon körültekintőek és fegyelmezettek lenni, szerintem ennek is köszönhető, hogy átvészeltük a járványt. Azért is kezdtem ezzel, mert a pandémiás helyzetet nem lehet különválasztani a szakmai elvárásoktól. Összességében valamennyi korosztályban tapasztaltam örömteli és kevésbé örömteli dolgokat, de ez teljesen normális, mert nem lehet mindig a napos oldalon állni, és a kudarcokból tudunk a legtöbbet tanulni. Az mindenesetre nagy öröm volt, hogy a szezon végén mindhárom országos csapatunk bejutott a legjobbak közé.

És hogy ott mit tapasztalt Földi László?

A gyerekcsapat számára nagyon kevésen múlt, hogy az ötödik helynél is nagyobb bravúrt érjenek el, közel volt a négybe jutás a KSI ellen, ami végül nem sikerült, de utána szépen lehozták a helyosztóikat. A serdülőknél kicsit talán azt éreztem, hogy túlzott teher volt a négybe jutás, így aztán görcsössé váltak a fontos meccsen, de azért ne felejtsük el, hogy még van idejük, hiszen a többségük 2005-ös születésű. Az ifiknél az ötödik-hatodik helyre oda lehetett volna érni, így ők nem sokkal maradtak el a céltól. Megoszlanak egyébként a vélemények, hogy a Final 8 mint lebonyolítás mennyire szerencsés. Az biztos, hogy ezt a műfajt is gyakoroltatni kell a fiatalokkal, hiszen így épülnek fel a korosztályos világversenyek is, de lehet, hogy nem a bajnoki végjáték a legmegfelelőbb opció erre, hiszen egy rosszul sikerült mérkőzés a teljes szezonban elvégzett munkát befolyásolhatja. A szövetség utánpótlás szakmai vezetői, Székely Bulcsú és Cseh Sándor egyébként abszolút nyitottak a visszacsatolásokra, biztos, hogy fogunk egyeztetni ezekről a szakmai és versenyeztetési kérdésekről a következő hetekben.

 


Zajlanak egyébként még a Budapest Bajnokságok küzdelmei is, a Besenyei Richárd által irányított ifik a negyedik helyen végeznek minden valószínűség szerint, míg a Pálffy Márton és Ferbár Tamás által irányított serdülő, illetve gyermekcsapatunk a középmezőny stabil tagja.

És ha már a szakmai stáb szóba került, két változás történik a 2021/22-es idényre: az országos ificsapattól hét év után távozó Plézer Jánost a felnőtt csapat eddigi másodedzője, Bóbis Máté váltja, és a játékospályafutásától visszavonuló ős-vasasos Takács Bálint is szerepet kap, hiszen ő lesz a budapesti serdülőcsapat edzője. Ennek megfelelően tehát az országos csapatoknál Kovács Róbert viszi tovább a gyermekkorosztályt, Homonnai Dániel a serdülőket, Bóbis Máté pedig az ifiket. A Budapest-bajnokságban induló csapatoknál pedig Pálffy Márton lesz a gyerekcsapat trénere, Takács Bálint a serdülőké, míg Besenyei Richárd az ifiké.

 


Emellett pedig belép egy új láb is a vasasos utánpótláséletébe, hiszen Kuna Ildikó vezetésével elindul egy előkészítő csoport, amelybe a mélyvíz-biztos gyerekeket várják, és a vízilabda alapjai, illetve az úszástechnika kerül majd előtérbe a foglalkozások során.

Újra elkezdünk alulról építkezni, ezzel is szeretnénk saját gyerektoborzást elindítani, ami nagyon hasznos lehet az egész vasasos utánpótlás számára. Ezeknél a nyolc-tízéves gyerekeknél nyilvánvalóan játékos foglalkozásokról beszélhetünk, és persze az a cél, hogy a legügyesebbek utána be tudjanak kerülni a rendszerbe és később akár az országos gyermekbajnokságig is eljussanak – mondta el Földi László.

 


 


Persze kíváncsiak voltunk a képzés „másik végére” is, arra, hogy a felnőtt csapatba való feláramlás kapcsán hogyan látja a helyzetet szakmai vezetőnk:

Ez valóban egy fontos értékmérő, ezért is kell örülni Sipos Balázsnak vagy éppen Magyar Bencének, akik lehetőséget kaptak az OB I-es csapatban, és persze az a cél, hogy ez a tendencia hosszú távon is folytatódjon. Már a korábbi években is hangsúlyoztam, hogy az utánpótlásban építkezni egy nagyon időigényes feladat, apránként tudunk előre jutni, és sokszor csak évek elteltével kezd meglátszódni az eredmény. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy erősítsük a szakmai hátteret. Ebből a szempontból Bóbis Máté és Takács Bálint belépését is komoly erősítésnek tartom. Emellett remek az együttműködésünk az ASI-val is, ami a merítési lehetőség szempontjából kiemelten fontos.

 

Bóbis Máté, az ificsapat edzője így beszélt az új feladatról:

Nagy kihívásnak tartom a feladatot, és úgy érzem, egy nagyon jó szakmai közösségbe csöppenek majd a Vasas utánpótlás edzői stábjában. Földi Lacival is abszolút egyetértés van köztünk szakmai kérdésekben, fontos az ő személye is számomra. A cél nyilvánvalóan az, hogy hosszú távon a Vasas utánpótlása fel tudjon zárkózni a legsikeresebb nevelőklubokhoz.  Az ificsapat jelentősen átalakul, nagyobb szerepet fognak kapni a 2005-ös tehetségeink, és az is biztos, hogy mindenki részéről nagy türelem kell a közös munkához, hiszen itt több éven át tartó építkezésről lesz szó.  A legfontosabb, hogy minél hamarabb egységessé váljunk, erről fognak szólni az első hónapok. Az biztos, hogy nagyon keményen fogunk dolgozni, és hosszú távon azt szeretném elérni, hogy például Sipos Balázshoz hasonlóan egyre több sajátnevelésű tehetségünk kopogtasson a felnőttcsapat ajtaján.

Takács Bálinttól pedig megkérdeztük, mennyire lesz furcsa érzés számára a parton állni a meccsek alatt:

Abszolút készültem erre a szerepre, az utóbbi három évben rendszeresen tartottam egyéni edzéseket a centereknek és a bekkeknek a saját utánpótlásunk számára. Emellett végzem a Testnevelési Egyetemen a szakedzőit, amelyet hamarosan be is fogok fejezni. A 2006-os születésű fiatalok fognak hozzám tartozni, azok a játékosok, akiknek jövőre esélyük nyílhat bekerülni az országos serdülőcsapatba. Úgy gondolom, edzőként a következetesség a legfontosabb tényező, emellett pedig a pozitív motiválásban hiszek, tehát nem ostorral és korbáccsal terelgetném majd a játékosaimat. Örülök annak is, hogy egyre több korábbi aktív Vasas-játékos van az utánpótlásstábban, ez egy jó üzenet a klub részéről.

Hirdetések