Jenkei Dániel, 2021.05.17. | Vízilabda

Szép szezont és szép nyolcas döntőt zárt a Vasas SC csapata az Országos Gyermek Bajnokságban, Kovács Róbert vezetőedzővel értékeltük az ötödik helyezést érő szereplést.

A Népligetben, az FTC rendezésben került sor az Országos Gyermek Bajnokság végjátékára, amely idén egy nyolcas döntőt jelentett.

Kovács Róbert csapatára már rögtön pénteken emberes feladat várt, hiszen az előzetesen talán esélyesebbnek tűnő KSI-vel néztek farkasszemet a mieink. Nos, a helytállás olyannyira sikerült, hogy a negyedik negyedben, pár perccel a vége előtt kifejezetten nekünk állt a találkozó, az utolsó néhány támadásnál azonban az ellenfél jobban bírta az izgalmakat, így végül 10-9-re megnyerték a negyeddöntőt.

Ez azt jelentette, hogy szombaton és vasárnap az alsó ágon, az ötödik helyért folytathatták a fiataljaink, akik előbb az OSC-t verték meg végig dominálva, majd vasárnap a Pécs gárdáján is felülkerekedtek.

Gyermekcsapatunk így az ötödik helyen zárta a 2020/21-es bajnokságot, és az összkép mindenképpen pozitív.


Kovács Róbert vezetőedzőt először a népligeti Final8 kapcsán kérdeztük:

- Abszolút elégedett vagyok, jó volt megélni ezt a három napot, remek mérkőzéseket játszottunk. A KSI elleni pénteki negyeddöntőben benne volt a győzelem is, a gyerekek mindent beleadtak, de néhány kulcsszituációban az ellenfél higgadtabb tudott maradni. Utána az ötödik helyért szintén két nagyon jó csapattal találkoztunk, ezért nagyon értékes, hogy meg tudtuk nyerni mindkét meccset. Talán az utolsó, vasárnapi mérkőzésen éreztem egy kis fáradtságot, a Pécs el is ment 4-1-re, de utána nagyon szépen felálltunk, és a vége már a mi szempontunkból volt magabiztos.

 


 

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy "ízlett" a nézők előtti játék és a Final 8 mint újszerű végjáték lebonyolítás:

- Már múlt héten is mondtam, hogy kíváncsi leszek, milyen hatást gyakorol a játékosokra, hogy egy ilyen fontos végjátékban újra nézők előtt játszhatnak. Azt kell mondjam, hogy még engem is meglepett, milyen jól alkalmazkodott ehhez minden csapat, és senkit nem nyomott agyon ez a tényező. Szerintem ez nagyon pozitív a jövőre nézve a fiatal játékosok szempontjából, mert erről szól a vízilabda, hogy közönség előtt játszol. Ugyanígy jól vizsgázott a Final8 rendszer is, pedig azért ez nagyon más felkészítést igényel, mint amikor hétről hétre játszol. Itt gyakorlatilag három nap alatt eldől minden, és ha mondjuk megsérül egy-két kulcsember, az rányomhatja a teljes szezonra a bélyegét. A Népligetben most azt láttam, hogy mindhárom nap rendkívül színvonalas meccsek voltak. Ráadásul mivel a nagy válogatott tornák is ilyen jellegű rendszerben mennek végig, a korosztályos nemzeti csapatok szempontjából is hasznos lehet, hogy a gyerekek most belekóstoltak ebbe lebonyolításba.

 

És hogy milyen volt a komplett szezon és mi történt tavaly nyár óta a csapattal?

- Megható volt számomra ez az egész közel 12 hónap, rengeteg érzelmet hozott ki belőlem, az pedig a hab volt a tortán, ahogy egymásért küzdöttek a játékosok a Final 8 három napja során. Tényleg messziről indultunk, a bajnokság elején még boldogan aláírtam volna az ötödik helyet, aztán, ahogy egyre jobbak lettünk, persze megjött az étvágy. Nyilván a végjátékban apróságokon múltak a helyezések, de nagyjából reális, ahol végeztünk. Ősszel még sokkal nagyobb hullámvölgyeink voltak, tavaszra viszont ez kisimult, és akadtak kifejezetten bravúros győzelmeink is. Remélem, hogy sikerült olyan alapokat átadnom a játékosoknak, amikre a következő években is fognak tudni építeni.
 


Kovács Róbert végig hangsúlyozta azt is, hogy sokaknak jár köszönet a szakosztályon belül:

- A játékosok mellett nagyon hálás vagyok a kollégáimnak is, hiszen a parton is csapatmunka volt ez a szezon. Köszönöm Gábor Attilának, a szárazföldi edzőnknek, Kuna Péter kapusedzőnek, Galamb Szimonettának, aki az úszóedzőnk volt, Földi Lászlónak, az utánpótlás vezetőjének, Németh Anna technikai vezetőnek, a másik két országos csapat edzőjének, Homonnai Dánielnek és Plézer Jánosnak, de megemlíteném még Dr. Abonyi Bence csapatorvost és Faragó Tamást is a vezetőség részéről.

 

Országos Gyermek Bajnokság, Final8
Negyeddöntő:
KSI SE-Vasas SC 10-9 (0-2, 5-2, 1-3, 4-2)

Gólszerzőink: Tóth Martin Zétény (3), Ihász Patrik (2), Básity Milán, Szemler Bogdán Zalán, Bebők Bence, Vadas Dániel
Elődöntő:
OSC-Vasas SC 9-16 (1-3, 1-6, 4-4, 3-3)

Gólszerzőink: Tóth Martin Zétény (6), Pleva János (4), Vadas Dániel (3), Básity Milán, Aggod Péter, Kovács Bence
Döntő:
Pécs-Vasas SC 11-14 (4-1, 1-6, 2-3, 4-4)

Gólszerzőink: Tóth Martin Zétény (4), Básity Milán (2), Ihász Patrik (2), Bebők Bence, Török Dávid, Pleva János, Kovács Bence, Vadas Dániel, Haupert Gergő Balázs

Hirdetések