A múlt hét végén országos bajnokságon mérették meg magukat az U17-es birkózók; a Vasas csapatából többen két fogásnemben is dobogóra állhattak.
Női élvonalbeli együttesünk tavaly a 6. helyen zárta a bajnokságot. Ehhez képest visszalépésnek tűnhet az idei 7. hely, ám ezúttal is érdemes a számok mögé néznünk. A vezetőedzői...
Budapesten folytatódott a Kaposvár elleni elődöntős párharc, amely az első mérkőzéshez hasonlóan igen nagy csatát hozott. A végjátékig nyitott volt a meccs sorsa, a két gárda...
A Kanadában zajló szenior-világbajnokságon három győzelemmel jutott tovább csoportjából a Vasas curlingezői alkotta magyar férfiválogatott. A nyolcaddöntős szerepléshez ismét a...
Szinte végig hátrányban játszottunk Mosonmagyaróváron, ahol ismét a rengeteg hiba miatt bosszankodhatunk.
A hatodik helyezett Mosonmagyaróvár otthonában lépünk pályára pénteken, az NB I 23. fordulójában.
Saját standdal képviseltette magát klubunk a Meri Sportnapon, amely a mozgássérültek hagyományos sportágválasztó eseménye. A Vasas téli parasportágakért felelős szakágvezetőjét,...
Igen küzdelmes és izgalmas mérkőzésen kapott ki férfi csapatunk a Kaposvár elleni elődöntős párharc első találkozóján. Bár a hazaiak szinte végig vezettek, a hajrában is...
Az U20-as birkózók nemzetközi válogatóversenyen mutatták meg magukat a KIMBA-n; számos Vasas-éremnek örülhettünk.
A MEC-Vasas evezősei is indultak az április válogatókon, a legjobb teljesítményt Gerei Tamás nyújtotta, aki megnyerte a férfi szkiffek futamát. De az U23-as fiúk is jól szerepeltek,...
Tizenegy vasasos ökölvívó mérette meg magát a Pécsett megrendezett utánpótlás Magyar Kupán, ketten közülük ezüstéremmel térhettek haza.
Hármas Vasas-győzelem született a hétvégi ifjúsági curling csapat ob-n a leányok mezőnyében. A siker a szakosztályunk női vonalán zajló eredményes utánpótlás-nevelés legjobb...