Nagy Dániel, 2025.06.20. | Úszás

Fiatal úszóink közül hárman mérették meg magukat a serdülő országos bajnokságon, Lőrinczi György edzőnk pedig elégedetten értékelte a teljesítményüket.

Szeged adott otthont a 15 és 16 évesek, vagyis a serdülőkorú úszók országos bajnokságának, amelyen hetven hazai egyesület indított versenyzőt, köztük a klubunk is.

A Vasast hárman képviselték Lőrinczi György tanítványai közül: Novák Amira 100 és 200 méter mellen (8-8. hely) is A-döntőbe jutott, Borsos Petra pedig 50 mellen (7. hely) kvalifikálta magát a legjobbak közé. Rajtuk kívül Kósa Nóra a mezőnyhöz képest három évvel fiatalabbként szerepelt: neki ez felkészülési állomás volt, hiszen a csúcsformát júliusra időzíti.
 


Balról: Novák Amira, Lőrinczi György, Borsos Petra
 

„Nagyon elégedett vagyok a lányokkal, hosszú idő után visszakerültek a mellúszás élmezőnyébe – értékel Lőrinczi. – Tavaly Amira tizenötödik lett, az akkoriban még másik egyesületben szereplő Petra pedig a tizenhaton kívül zárt, ehhez képest Szegeden előbbi két, utóbbi egy A-döntőt harcolt ki magának, vagyis mindketten bekerültek a legjobb nyolcba. Az előzetes időkhöz képest ez előrelépés, és a saját viszonylatukban is, jöttek az egyéni csúcsok, hozták a pontokat a klubunknak, ráadásul mindketten ifik maradnak a következő években. Erősödik az utánpótlásunk, készülünk az ifjúsági országos bajnokságra, amelyen újabb szép eredményeket várok. Nóri fókuszában a júliusi gyerek ob áll, ő abszolút tét nélkül úszott.”


Hirdetések