Íme, a játékoskeret, amellyel Konkoly Csaba együttese nekivág a nyári felkészülésnek és a női kézilabda NB I új évadának. Többek mellett az elmúlt évadban felnőtt Eb-, NB I- és Magyar Kupa-bronzérmet szerző játékosok is érkeztek hozzánk.
A tizenkettedik helyen zárta a 2024-2025-ös idényt a női kézilabda NB I-ben csapatunk, amely az utolsó előtti fordulóban, Dunaújvárosban biztosította be a bennmaradást, így két évtized után fordul elő, hogy sorrendben a harmadik idényünket kezdhetjük majd meg az élvonalban.
A nyári időszak – a pihenő után – ismét az építkezésről szól majd, igaz, a háttérben az igazolásokkal ez már jóval korábban elkezdődött. A távozóinktól elköszöntünk, jöjjenek most azok, akiket „új arcként” köszönthetünk július első felében, a felkészülés startjánál a csarnokunk kapujában.
Hat játékost igazoltunk, közülük a DVSC-től érkező, felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes irányítóról, Tóth Nikolettről már korábban lerántottuk a leplet, és a többiekkel is igyekeztünk a korábban megkezdett irányvonalat követni, vagyis hogy csak magyar játékosokkal, javarészt fiatalokkal méressük meg magunkat a legjobbak között. A sorban így akár kakukktojásnak is nevezhetnénk az MTK-tól érkező, 36 éves Kekézovity Annát: az orosz származású, de tavaly november óta magyar állampolgár jobbátlövő a rutinjával és gólerős játékával rengeteget segíthet majd a csapatunknak. A fővárosi kék-fehérek tagjaként az előző évadban 105 találatig jutott, együttese legeredményesebbje lett a kiírásban.
Kapusposztra két új játékos érkezik: a 23 éves Tóth Nikolettet az NB I-ben újoncként a harmadik helyig masírozó Esztergomtól igazoltuk le, a 25 esztendős Vártok Ramóna pedig Budaörsről teszi át Angyalföldre a székhelyét. Utóbbi is ünnepelhetett bronzérmet az előző idényben, csapatával Magyar Kupában zárt a legjobbak között, ráadásul a bronzmeccsen a Mosonmagyaróvár ellen Vártok kiváló teljesítménye nagyban hozzájárult a siker eléréséhez.
A széleken is erősítettünk, a jobb oldalra a Dunaújvárostól a 24 éves Arany Rebeka érkezett, aki angyalföldi nevelés, 2018-ig tartozott a klubunk kötelékébe, a nyártól pedig ismét közöttünk bizonyíthat. A balszélen pedig Csire Fanni az „új ember”, a 26 esztendős játékos idén tavasszal az NB I/B-t megnyerő Kozármisleny alapembereként szerepelt.
Rajtuk kívül négy ifijátékosunk is fellép a „nagyok” közé, az utánpótlásunkból Gáspár Dorka, Fekete Mirella, Nagy Lili és Timár Szonja csatlakozik a névsorhoz, velük együtt tizennyolc fős kerettel vágunk neki az új évadnak.
Balszélsőnk, Fodor Neszta visszatérése sajnos bizonytalan a műtétjét követően, jelenleg a rehabilitációját végzi, az elmúlt hónapokban külön edzett a csapattól. A szakmai stáb egyben maradt, egyedül a masszőr személye változik, Almási-Szabó Marcella helyett Szitás Bence segíti majd a lányokat.
Vezetőedzőnket, Konkoly Csabát kérdeztük az érkezőkről:
„A kapusposzton vérfrissítést szerettünk volna, olyan pozícióról beszélünk, amelynek kiemelt jelentősége van a csapat eredményessége szempontjából, meccseket tudnak eldönteni. Tóth Niki nagy ígéret, bízom benne, hogy kihasználja az alkati sajátosságait, és hogy a bronzérmes Esztergomtól motiváltan érkezik hozzánk; taktikai fegyverként tekintek rá. Ahogyan Vártok Ramónára is, aki egyébként más stílust képvisel, de ez az előnyünkre válhat: remek évadot tudhat maga mögött, szerintem a volt együttesének több helyezést hozott a bajnokságban. A számításai pedig találkoztak az elképzeléseinkkel, így örömmel látjuk a klubunkban. Irányítóposzton Tóth Niki pályafutása nagyon szépen indult, folyamatos szereplője volt az utánpótlás-világversenyeknek, és már a felnőttek között is Eb-érmes, a klubjaiban viszont kisebb szerepet kapott, hozzánk viszont óriási bizonyítási vággyal érkezik, megújulhat, amiben maximálisan támogatjuk majd, fontos eleme lesz a csapatunknak. Kekézovity Anna megszerzése nagy öröm, rutinos, magasabb szintet megjárt játékos, ráadásul balkezes átlövő, ami a taktikai repertoárt szélesíti. Lelkes, pozitív személyiség, ráadásul elhivatottan dolgozó játékos, vele kiegészülve ígéretes belső hármasunk lesz. Arany Rebekát már jó ideje figyelem, a juniorválogatottban is feltűnt a szereplése, a debreceni évei kimondottan meggyőzőek voltak. Remélem, hogy visszatérőként a plusz érzelmi töltet a teljesítményén is látszik majd. Csire Fanni is fontos pozícióba jön, van rutinja a felnőttmezőnyben, Vácon is szerepelt korábban, a cél, hogy minél jobban kiegészítsék egymást Oláh Kyrával. Az ifistáink közül pedig többen is csatlakoznak a kerethez, az előző évadban már bizonyították, hogy tudnak segíteni az első csapatnak.”
A felkészülés kezdetekor részletesebben is bemutatjuk új játékosainkat. A csapat július 10-én találkozik először a nyáron, a programban edzőtábor és számos felkészülési mérkőzés is szerepel.
07.30. 16.30: Vasas–Budaörs
08.06. 18.30: Hypo NO–Vasas
08.08. 15.00: Vasas–Esztergom
08.15. 16.30: Dunaszerdahely–Vasas
08.20. 11.00: Vasas–NEKA
08.22. 17.00 Mosonmagyaróvár–Vasas
08.28. 16.00: Vasas–MTK