Jenkei Dániel, 2020.12.16. | Vízilabda

A 2020-as év utolsó mérkőzésén a BVSC gárdáját fogadja az A-Híd VasasPlaket.

Az idei év utolsó, és egyik legfontosabb mérkőzése következik vízilabdacsapatunk számára szerda este a Komjádiban. Azt a BVSC-t fogadjuk, amelyet a Magyar Kupa idei kiírásában kétszer is legyőztünk, legutoljára a szeptemberi bronzmeccsen.

A találkozónak elsősorban azért lehet nagy jelentősége, mert a Honvéd mellett ennek a két csapatnak van a legnagyobb esélye a legjobb négybe kerülésre a bajnokságban.

A szerdai összecsapást a BVSC éppen a Honvéd elleni siker után várja, a mieink pedig a Szentest győzték le szombaton a Komjádiban.
 

 

Vezetőedzőnk, Vad Lajos továbbra sem lehet ott a kispadon, de ha minden jól megy, ez lesz az utolsó mérkőzés, amit ki kell hagynia, és jövőre már újra ő irányíthat. Természetesen kíváncsiak voltunk a véleményére:

- Fontos meccs lesz, ez nem vitás, hiszen egy győzelemmel kicsit megkönnyíthetnénk a tavaszunkat. Ennek ellenére nem szeretném túlmisztifikálni sem ezt a párosítást, és mi elsősorban saját magunkra koncentrálunk. Tudjuk a receptet, hogy mivel lehet megverni az ellenfelünket. A csapatom a szezon során harmadszorra áll fel a koronavírusból, bár még mindig nem vagyunk teljesek. A védekezés jól működött az elmúlt hetekben, emellett az lenne a fontos, hogy támadásban ragadjuk meg a lehetőségeket. Az akarati tényezőkkel nem lehet probléma, de ez egyébként is alap, biztos vagyok benne, hogy kőkeményen állunk majd bele az év utolsó meccsébe.
 

Az utóbbi napokban Bóbis Máté és Sélley-Rauscher Domonkos is beszélt a sárga-kékek elleni meccsről, előbbi jobb kezdést vár, mint a Szentes és a Debrecen ellen, utóbbi szerint pedig fizikálisan kezdik utolérni magukat a vírusfertőzés után.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

 

Az A-Híd VasasPlaket-BVSC Zugló találkozót szerdán 19.30-tól élőben közvetítjük a Vasas SC facebook-oldalán. Az esemény zártkapus, a sajtó munkatársai a sajto@vasassc.hu címen regisztrálhatnak.

 


Hirdetések