Lendületes, jó sorozatokat lőtt Gáspár Lalita a Hungarian Open hétvégi igen erős, nemzetközi légfegyveres mezőnyében. A versenyre való felkészülés dinamikus edzésvezetése érezhetően meghozta eredményét.
Igen erős nemzetközi mezőny gyűlt össze a Fehér úti Nemzeti Lőtéren péntektől vasárnapig, a Hungarian Open idei küzdelmeire. A kontinensen hagyományosan népszerű légfegyveres viadalon a Vasas SC sportlövője, Gáspár Lalita is indult, s mindkét napon túlszárnyalta a pontosan egy hónappal ezelőtti országos bajnokságon nyújtott teljesítményét. Különösen igaz volt ez a pénteki nyitányon, akkor ugyanis a 621.7-es eredményével több mint tíz körrel jobbat lőtt, mint az ob-n. Mestere, Szucsák Mátyás szerint a gyors javulásban nagy része lehet annak, hogy kicsit változtattak az edzésmódszerükön az utóbbi hetek felkészülése során.
„A hatvan lövéses sorozatok teljesítésére hetvenöt percük van a versenyzőknek, mi azonban azt beszéltük meg, hogy negyven alatt igyekszik befejezni – vezette be honlapunkat az előkészületek szakmai fogásaiba Szucsák Mátyás. – Ennek természetesen meg is volt az alapja, hiszen az edzéseken is hasonlóan dinamikus, gyors munkát vártam el tőle, és többnyire sikerült is a megadott időkereteken belül maradnia. A Hungarian Open pénteki napján is nagyon jó ritmusban, magabiztosan lőtt, s mindössze négy perccel csúszott túl a kettőnk által, saját magunk számára megállapított negyven perces határon. Az eredménnyel is elégedett voltam, a lövések leadásának módjával pedig még inkább. Úgy gondolom, hogy verseny közben az adott mozgásformán nem szabad sokat gondolkodni, a sportolónak megvannak a saját vonalvezetői, azt kell követnie, ám ezen túl az automatizmusokra kell hagynia magát. Most úgy tűnt, ezt nagyon jól meg tudta valósítani, a tavalyi Hungarian Openen láttam hasonlóan jó és biztató stílusban lőni. Akkor egyéni csúccsal be is jutott a döntőbe. Hatalmas előrelépést látok ebben a teljesítményben, ha így haladunk tovább, akkor ez hamarosan számokban is megjelenhet.”
Gáspár Lalitával kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy a légfegyver a gyengébbik száma, szívesebben készül és versenyez 50 méteren. A pénteki teljesítménye azonban Szucsák Mátyás szerint ismét meghozta kedvét a 10 méterhez, láthatóan élvezte a versenyszámot. Márpedig a mentális hozzáállás az eredményességet is alapvetően befolyásolja, ahogy az edzésmódszerek is. Utóbbi révén nemcsak a jó ritmust, a magabiztosságot, de Lalita önállóságát is erősíteni kívánja edzője, aki most már a decemberi Eb-válogatókra készíti fel tanítványát.
A Vasas sportlövője szombaton a vegyes csapatok versenye során is lőállásba lépett, egy fiatal gödöllői versenyző párjaként. A részvételnek igazi tétje nem volt, mestere azonban nagyon szerette volna, ha a többiekhez hasonlóan versenyben marad, nem esik ki a szombati napja. Ez sikerült is, bár vasárnap Lalita már nem tudta a pénteki remek eredményét megismételni.
„Jól ment, jól éreztem a lövéseket, azt hiszem azért, mert végre nem gondoltam túl a versenyzést, a lendület vitt magával. Sikerült megvalósítanom az edzéseken gyakoroltakat, aminek nagyon örülök, s az önbizalomnak is, amit ebből meríthetek. Az pedig különösen jó érzés volt, hogy a legjobb tízes sorozattal zárhattam és léphettem ki a lőállásból” – értékelt a pénteki nap után Gáspár Lalita, aki honlapunknak bevallotta, az erős nemzetközi mezőnyre való tekintetttel, az elején egy picit azért izgult, amin szerencsére nagyon gyorsan sikerült felülemelkednie.
XIX. Hungarian Open. Budapest. Légfegyver.
Nők. Alapszakasz.
1.nap. 60 lövés: 1. Dénes Eszter 627.2, 2. Clémentine Krumm (francia) 626.9, 3. Vivi Kemppi (finn) 626.8 … 12. Gáspár Lalita (101.8, 103.1, 104.6, 103.0, 104.2, 105.0) 621.7.
2. nap. vegyes csapat: 1. Franciaország 1. 628.1, 2. Magyarország 3. 627.8, 3. Bulgária 626.4 … 18. MATE-GEAC – Vasas: Gáspár Lalita/Lakner Áron (104.3, 101.4, 103.8 / 100.8, 101.5, 102.4) 614.2.
3.nap. 60 lövés: 1. Nagybányai-Nagy Anna 628.0; 2. Kempi 628.7, 3. Tarr Vivien 628.6 … 38. Gáspár Lalita (104.2, 102.1, 103.6, 102.1, 101.8, 102.9) 616.7.
Fotók: Szucsák Mátyás