Gy. Szabó Csilla, 2022.06.29. | Kosárlabda

A Vasas Akadémia korábbi játékosa, Somogyi Ádám, nagyszerű teljesítménnyel járult hozzá a Falco Szombathely vasárnapi bajnoki győzelméhez. Az Egis Körmend ellen vívott, az aranyérem sorsát eldöntő ötödik mérkőzésen, kezdőként lépett pályára és 22 pontot szerzett, 30-as VAL-értékével a mezőny legjobbja volt.

Pedig tavaly augusztusban még arról adtunk hírt, hogy egykori akadémistánk a spanyol első ligában pallérozódik tovább, a Hereda San Pablo Burgos együttesével kezdte meg a 2021/22-es bajnoki idényre való felkészülést. Nem sokkal később azonban a klubvezetés úgy döntött, inkább kölcsönadja a 21 éves játékost, mégpedig a magyar élvonal egyik legjobb együttesének, a Szombathelynek.

„Teljesen korrekt volt a döntés, hiszen a felkészülés során kiderült, nem tudnának annyi minőségi meccsidőt biztosítani nekem, amennyi garantálná a további fejlődésemet – idézte fel a tavaly nyáron történteket Somogyi Ádám, aki a vasárnapi diadalt követően nagy örömmel nyilatkozott honlapunknak. – A BL-induló Falco már első pillantásra is jó választásnak tűnt, az élet azonban felülírta minden várakozásomat. Olyan magas színvonalú kosárlabda-kultúrával és értékrenddel találkoztam Szombathelyen, amely szerintem nemcsak Magyarországon, de a határokon túl is ritka. Ráadásul a szakmai profizmus családias légkörrel társul, ami minden játékos, így az én álmom is volt.”


Somogyi Ádám (30) és csapattársai méltán ünnepelhettek vasárnap, Szombathelyen

 

Nem véletlen tehát, hogy Somogyi Ádám úgy gondolja, felnőtt karrierje során ez volt az az esztendő, amely a legtöbb fejlődést hozta számára. Emberileg és játékosként is sokkal érettebb lett, a kosárlabda „olvasásában” pedig egyszerűen szintet lépett. Számos olyan taktikai és technikai elemnek megtanulta a konkrét kivitelezését, amelyről addig csak elméletileg tudott. No persze, ebben óriási segítség volt számára, hogy nap mint nap klasszisoktól leshette el a sportág mesterfogásait.

„Természetesen a vasárnapi utolsó meccsre emlékszem a legszívesebben, fantasztikus élmény volt, szerintem soha életemben nem fogom elfelejteni – tért vissza a döntőhöz Somogyi Ádám. – Az egész nap meseszerűen alakult, ami feledteti az évközi hullámvölgyeket és hegyeket. Az elmúlt idényben ugyanis nehéz pillanatok is voltak, de megérte a sok küzdelem és fáradtság, hiszen nagyszerű sikert értünk el. A statisztika alapján persze én is látom, hogy egészen jól játszottam, de úgy vélem, mindig lehet még jobban kosárlabdázni. Nekem pedig ez a folyamatos fejlődés a célom, még akkor is, ha vasárnap mindent kiadtunk magunkból.”

A 22. születésnapját a napokban ünneplő kosárlabdázó nagyszerű idényt töltött Szombathelyen, s bár most még nem tudja, hogyan tovább, nagyon reméli, a Falco vezetése is elégedett a teljesítményével. Legalább annyira, amennyire ő otthonának érezte a vasi várost az idény során.

Fotók: Mészáros D. Zsolt/Falco és Girgász Péter/MKOSZ


Hirdetések