Jenkei Dániel, 2021.05.20. | Vízilabda

Homonnai Dániel csapata elszántan várja a nyolcas döntőt, amelyben először a BVSC-vel találkoznak.

A gyermekcsapat ötödik helye után a most következő hétvégén már minden szem a serdülőkre szemeződik, hiszen Szegeden rendezik számukra az országos bajnokság végjátékát.

A Final 8-ban ott lesz a Vasas SC is, Homonnai Dániel vezetőedző pedig a következőket mondta el nekünk a várakozásairól:

- Péntek délután a BVSC-vel játszunk a négybe jutásért, a legutóbbi meccsen 5-1-es vezetésről kikaptunk tőlük, előtte a Komjádiban viszont mi bizonyultunk jobbnak. Egy ideje már kifejezetten rájuk készülünk, sokat videóztunk és elemeztünk az elmúlt hetekben, és persze készültünk fizikálisan és mentálisan is, főleg a védekezést próbáltuk összerakni. Különleges hétvége vár ránk, három nap alatt három meccset lejátszani egészen különleges műfaj, ráadásul több mint egy év után újra nézők előtt vízilabdázhatnak a srácok.

A helyszín az új Tiszavirág Sportuszoda, ahonnan jó emlékei vannak a csapatnak, erről is kérdeztük vezetőedzőnket:

- Még februárban játszottunk ebben az új uszodában, és jó emlékekkel távoztunk, így én örültem a helyszínválasztásnak. Azért is, mert így egyik fővárosi csapat számára sem lesz hazai pálya, ami kiegyenlítettebbé teheti az erőviszonyokat. Péntek reggel kelünk majd útra, sok szülő is érkezik nekünk szurkolni, így a csapatépítés szempontjából is jó hétvégének ígérkezik ez a mostani. Egyébként az összetartásra az elmúlt hetekben is nagy hangsúlyt helyeztünk, szerepelt a programban közös kirándulás és bográcsozás is, így tényleg elszántan és jó hangulatban várjuk a végjátékot.

És hogy mit vár a szakember a csapattól?

- Ahogy említettem, egészen más lesz ez így, hogy három nap alatt eldől minden. Alapvetően próbálom levenni a terhet a csapatról, és úgy megközelíteni a dolgot, hogy nekünk itt nincs vesztenivalónk. A konkrét elvárás az, hogy nyújtsunk jó játékot, a kulcsembereink pedig tegyék hozzá a magukét. Ha ez elég lesz a négybe jutáshoz, akkor pedig különösen boldogok leszünk.

 

A szegedi Final8 tehát nézők előtt zajlik, a 18 éven felüliek számára kötelező a védettségi igazolvány megléte a belépéshez, a jegyek 1000 Ft-ba kerülnek.

 


 

 

 

 


Hirdetések