Dobos Sándor, 2020.05.08. | Vívás

A Vasas SC ifjúsági olimpiai bajnok, junior Európa-bajnok kardvívója most még a vasalódeszkával gyakorol odahaza, de már nagyon várja, hogy ismét elkezdődjenek az edzések a pasaréti vívóteremben.

Remekül indult Rabb Krisztián éve, hiszen februárban előbb bronzérmes lett a dormageni junior világkupán egyéniben, majd megnyerte a junior magyar bajnokságot. Így „vezette fel” a poreci Európa-bajnokságot, ahol egyéniben bronzérmet szerzett, csapatban pedig úgy állhatott a dobogó tetejére a magyar válogatott tagjaként, hogy a mieink előzőleg csak a 15. helyen álltak a világranglistán (a 11. legjobb európai csapatként), azaz nem kifejezetten számítottak esélyesnek.

Aztán a sikeres torna után jött a hidegzuhany, a koronavírusjárvány miatti veszélyhelyzet bejelentése, és a sorozatos lemondások, valamint az otthoni karanténba vonulás.

„Az elején volt nehéz, amikor sorra mondták le a versenyeket, jöttek a hírek, elég kilátástalannak tűnt minden. Mostanra viszont úgy érzem, fejben már jól tudom kezelni ezt a helyzetet, sikerült helyretenni a dolgokat, és remélem, hogy az elhalasztott világbajnokságot is bepótolják majd” – fogalmazott az alábbi videóinterjúban a Vasas 18 éves versenyzője, akinek nagy tervei voltak a junior vb-re, konkrétan meg szerette volna nyerni. Remek formában volt ugyanis, így a kényszerszünet még inkább fájó.

„Nehéz volt átállni, és kitalálni, hogy az itthoni körülmények között hogyan tudom elvégezni a szokásos edzéseket.  Az elején próbáltam minél több sporteszközt beszerezni és az állóképességemet fenntartani. Béla bácsival, mesteremmel sokat beszélgetünk, minden héten kiadja az adott feladatokat, én meg elmesélem neki, hogy mennek az edzések. Most a kondícióra nagyobb hangsúlyt lehet fektetni, hiszen a vívómozdulatokat nehezebb kivitelezni. Ebben sikerült megőriznem a formámat, és talán javultam is az állóképességi feladatokban, úgy érzem. Egy kis izomépítés is a cél, a futó és kondiedzőimmel egyeztetem, mikor mit kell csinálnom, mindig küldik a programot.”

Somlai Béla tanítványa azért a vívómozdulatok gyakorlására is kitalált egy módszert: felöltöztette a család vasalódeszkáját:

„Az én ötletem volt, egyik nap lábmunkáztam, és megláttam a deszkát, feltettem rá a sisakomat. Jó ötletnek tűnt, így bevezettem, most már minden nap használom. Persze jobb lenne egy mozgó ellenfél, de most a lehetőségekből talán kihoztam a maximumot.”

Mivel szerinte a vívás technikai sportág, rengeteg olyan mozdulat van, amely kikophat a versenyzőből egy nagyobb szünet után, nem hiába szokott két hónapos lenni a nyár utáni alapozás.

Ami az online világ sajátosságait illeti: Krisztián azt mondja, leginkább az iskolai teendőkben merül ki a gép előtt ülés.

„Korábban az edzések miatt nem sok időm maradt számítógépezni, de azért egy-két sorozat és film nekem sem maradt ki, a Netflixet én is előszeretettel indítottam el. Most talán kicsit több időm van rá, de az online világ leginkább a tanulásban jelentkezik nálam. Szerencsére az én iskolámnak egy nagyon jó rendszere van, jól követhető, így jól sikerült elsajátítanom a kezelését. Szóval a digitális oktatás zökkenőmentesen működik” – tette hozzá „Kiki”, akinek kedvenc sorozata egyébként a Stranger things – most újra is nézte a részeket.

Krisztián szerint a mostani helyzetből előnyöket is kovácsolhatnak a fiatalok (és idősebbek), elég csak az otthoni edzésmunkára gondolni, amelynek során ő is kitalált magának új feladatokat, gyakorlatokat, amiket később, a mindennapok helyrerázódása után is használhat. Persze, ezzel együtt is nagyon várja már, hogy ismét megnyíljanak a Kovács Pál Vívócsarnok kapui.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések