„Mostanság jutottam el oda, hogy úgy érzem, ideje lassítani, és egy kicsit pihenni. Ezért is zártam be tavaly az ügyvédi irodámat, elég volt a gyűrődésből” – fogalmazott beszélgetésünk elején dr. Darida János.

Mennyire volt intenzív az ügyvédi pálya? – kérdeztük a Vasas örökös bajnokát.

Nagyon intenzív volt, és hosszú. 1963 körül kezdtem el vízilabdázni, akkor a Tungsrammal nyertük meg a serdülőbajnokságot, és onnan át is igazoltam a Vasashoz. Furcsa, mert nem játszottam ifiként, 16 évesen egyből a felnőttekhez kerültem. Itt voltam egészen addig, amíg nyertünk hét bajnoki címet. A nyolcadikat és a kilencediket már úgy nyertük meg, hogy Rusorán Peti mellett én voltam a technikai vezető, és akkoriban már aktívan dolgoztam is. A szakosztály-vezetőnk, Kusztos András egy nagy pesti TSZ irodavezetője volt, odavett maga mellé, és egyúttal biztosította nekem a szabadidőt, hogy a Vasassal tudjak másodállásban foglalkozni.

Szerencsés helyzet.

Igen, nagyon jó volt. Pár évig még Rusorán Peti mellette tevékenykedtem, aztán amikor ő külföldre szerződött, én is abbahagytam a munkát, azután csak ügyvédként dolgoztam. 1984-ben még kivittem a csapatot Kínába, de utána eltűntem nagyjából húsz évre az uszodából. Tizenhárom éve megkértek aztán a szövetségből, hogy vállaljam el a fegyelmi bizottság elnöki feladatait, azt elvállaltam, tavaly mondtam le róla.

Mit keresett a Vasas Kínában?

1984 karácsonyán jártunk, és akkoriban volt egyfajta nyitás Kína felé. Addig egyáltalán nem engedték ki a szocialista országok csapatait oda, ilyen értelemben érdekes, hogy egy vízilabdacsapatot kértek fel először. Néhai Tóth Jánossal mentünk ki együtt. Először Észak-Koreába egyébként, ott töltöttünk el egy kis időt, onnan utaztunk át Kínába. Ott egy nagy körutat tettünk, Peking, Csengdu, Sanghaj, mindenhol tornákat játszottunk. Ezután visszamentünk Észak-Koreába, és „szerencsére” jól le is késtük a december 23-i járatot, a legközelebbi pedig csak 28-án indult Moszkvába. Így a karácsonyt is ott töltöttük. Érdekes élmény volt.

Gondolom, mindegyik tornát megnyerte a Vasas.

Persze. De ettől még nagyon élvezetes volt a túra. Csengdu például egy „kisváros” és arról nevezetes, hogy Mao ott született. Hatalmas emberekkel találkoztunk, csak csodálkoztunk, hogy akkorák, mint mi. De jártunk egy olyan, japánok által épített uszodában, aminek 14 ezer fő volt a befogadóképessége, mi arról akkoriban csak álmodhattunk, ott is játszottunk bemutatómeccset. Szóval a kínai nyitásban a Vasas pólósai voltak az úttörők. Jó kis túra és nagyon nagy élmény volt. Azt hiszem, Faragó és Csapó is velünk voltak.

Hívták egyébként más kluboktól?

Hívtak, még Olaszországból is, amikor a BEK-ben meneteltünk. Érdekes, mert mikor nem voltak jó kapusaik, nem kerestek, amikor meg igen, akkor nekem már fontosabb volt az ügyvédi pálya. Nagyon szerettem volna ügyvédként dolgozni, persze mellette kitartottam a Vasas mellett is, Rusorán Peti segítőjeként. Neki volt egy olyan elve, hogy az dolgozzon a csapat mellett, aki játszott is. Később aztán korábbi csapattársam, Méhes Jenő örökölte meg a posztomat.

Jelen volt a családban már korábban is a vízilabda?

Nem, bár apám nagy sportember volt, és ő próbált vízilabdázni. Újpesten laktunk, ő egy igazi, egyszerű munkásember volt, s miután akkor furcsa miliő uralkodott a vízilabda körül – mintha a gazdag fiúk sportja lett volna – kiutálták. Aztán átment focizni, és védett az UTE-ben, Szusza Ferenccel is játszott együtt vagy éppen a Vasas focistáinak későbbi szakosztály-vezetőjével, Rozner Győző bácsival is. Később Szarvason védett, igazi sportemberként emlékezek rá.

Önnek egyértelmű volt a kapusposzt?

„Tök véletlenül” kerültem a kapuba. Volt egy lábtörésem, ami után orvosi javaslatra kezdtem el az uszodába járni, azt mondták, legyek sokat vízben. Mikor lementem, rögtön világossá vált, hogy az úszástudásom nem az igazi. Aztán valaki mondta, ugyan álljak már be a kapuba, olyan hosszúak a kezeim. Beálltam, elkezdtem jól mozogni és ott ragadtam, később meg is szerettem.

Ön hogy élte meg, hogy vízilabdázó volt? Elvégre ez népszerűséggel, adott esetben kiváltságokkal is járt.

Abban az időszakban a sportolóknak volt egy bújtatott állása, ahol néha meg kellett jelenni. Ilyenkor egyáltalán nem éreztük a megvetést, sőt, azt éreztük, hogy tisztelnek minket. Nyilvánvaló volt, hogy napi két edzés mellett nem ültünk a gyárban. Apám egyik barátja úgy fogalmazott: „olyanok voltatok nekünk, mint az istenek, felnéztünk rátok”. Biztos így lehetett, elvégre tudtunk utazni, jönni-menni, színesebb életünk volt. Hozzáteszem, „baromi” sok segítséget kaptunk a tanuláshoz is, a Vasasban pedig kifejezetten olyan volt a vezetés, amelyik elvárta, hogy legyen az embernek egy diplomája, ha befejezi a sportot. Én Szegeden végeztem a jogot, az idő alatt a tanszékvezetők folyamatosan győzködtek, hogy írjak alá, kapok lakást is akár. De én rettentően jól éreztem magam a Vasasban, hiába volt nagyon jó az egyetem, a csapatot nem tudtam és nem akartam otthagyni.

Melyik az, ami a sok siker közül nagyon meghatározó volt?

Nehéz kiemelni, de talán az 1978-as, szófiai Universiadét említeném. Faragó Tamás átjött a nagy Eb-csapatból hozzánk. Egyébként is jóban voltunk, egy szobában laktunk, és hát nagyon jól ment a csapatnak, velünk volt egyébként Kemény Dénes is. Nekem is jól ment a védés, Tonó is jól játszott, apróságon csúsztunk el a döntőben az olaszok ellen. Nagyon klassz torna volt.

Érdekes, hogy a sok elsőség mellett egy ezüstöt emelt ki.

Arra is szívesen emlékszem, amikor Gyarmati Dezső bevett a válogatottba. Kedvelt engem, és próbált versenyeztetni, de mindannyian tisztában voltunk azzal, hogy Molnár Endre és Cservenyák Tibi kirobbanthatatlan volt a kapuból. De elvitt Dezső egy-egy edzőtáborba, például Bakuba, ahol egy kétfrontos orosz-magyar meccs részese lehettem. Az egyik meccsen én védtem, nagy élmény volt.

Álló sor: dr. Faragó Tamás, Horváth Péter, Kreiger György, Rusorán Péter edző, dr. Bányai Miklós, Földi László, dr. Csapó Gábor
Guggolnak: Budavári Imre, Kenéz György, Méhes Jenő, Tóth Csaba, Kijátz Valér, dr. Darida János

Izgalmas volt a szövetség fegyelmi bizottságát vezetni?

Abszolút, sok érdekes, izgalmas és kemény ügyet kellett megtárgyalni. Rendelkezésre bocsájtottam az ügyvédi irodámat is, előbb a Benczúr utcában, majd az Oktogonnál, a legtöbbször ott folytak a tárgyalások, de mivel egy mobilis pali voltam mindig is, gyakran a Csasziban ültünk össze a kollégákkal, és ott intéztük az ügyeket, sokszor gyorsan kellett dönteni. Nem árulok el nagy titkot, hogy a leggyakrabban látott vendég Gerendás Gyuri volt.

A Vasas megmaradt szenvedélynek?

A Vasas örök szerelem, nagyon szeretem a klubot. Nagyon jó volt a Vasasban sportolni. Mindenkire odafigyeltek, mindenkiről gondoskodtak, az ember maximálisan jól érezhette magát. Vezetőként aztán szinte minden nap bejártam a klubba, az életem volt a Vasas. Sajnálom, hogy most az anyagi lehetőségek behatárolják a szakosztály lehetőségeit.

Jár meccsekre?

Igen. Közel lakom a Kőér utcához, van, hogy kimegyek egy-egy Honvéd-meccsre, de a Fradit is többször megnéztem ebben a bajnokságban is. Focimeccsen húsz éve nem jártam, de a vízilabda még mindig érdekes a számomra.