Dobos Sándor, 2017.12.18. | Vízilabda

A VasasPlaket játékosa az alapszakaszban még csapatunkat erősíti, majd az újbudai együttesben folytatja.

A 19 éves Burián Gergelyt jó ideje az egyik legtehetségesebb balkezes játékosnak tartják idehaza, évek óta tagja a korosztályos válogatottaknak, már a 2015-ös bakui Európa Játékokon (nem hivatalosan ifi-Eb) ott volt. Tavaly a montenegrói fijúsági világbajnokságon bronzérmes lett a nemzeti csapattal, idén nyáron pedig a juniorválogatottal lett negyedik a belgrádi vb-n.

Märcz Tamás, a felnőttválogatott szövetségi kapitánya is számol vele, Gergő a legutóbbi két válogatott összetartáson részt vett és jó benyomást tett a szakemberre.


Fotók: Vasas Attila

A Vasas utánpótlás-csapataiban is szépen teljesített, tavaly ifibajnoki döntőt játszott, és az OB I-ben is egyre meghatározóbb szerepet kapott. Már az előző szezonban is alapembernek számított, a mostaniban pedig már jóval nagyobbak vele szemben az elvárások.

Nem csoda, hogy egy élcsapat érdeklődését is felkeltette, a bajnoki bronzérmes, Bajnokok Ligája-főtáblás A Híd-OSC Újbuda pedig olyannyira komolyan gondolta, hogy számol vele, hogy leigazolta. Így Burián Gergely a 2017/18-as szezon második felében, az alapszakaszt követően már az újbudai csapatot erősíti.

Méhes Jenő, a Vasas SC szakosztály-igazgatója szerint a váltás azon ritka esetek egyike, amikor mindhárom fél elégedett lehet.

„A vízilabdában különösen ritka, hogy egy mindenki számára ideális megállapodás jöjjön létre, most erről van szó. Nagyon nagy szüksége lenne a Vasasnak egy jó Burián Gergőre a bajnokság második szakaszában, de ahogyan Illovszky Rudi bácsi mondta nekem egyszer, akkor kell eladni egy játékost, amikor jön a vevő, nem akkor, amikor akarjuk. Most jött a vevő, így mindenki jól jár. Reméljük, hogy Gergő pályafutása tovább ível majd felfelé, megtalálja a számításait az OSC-ben, és kamatoztathatja majd a tehetségét a válogatottban is. Az ajtó nyitva áll előtte, ha bármikor úgy érzi, hogy a Vasas egy olyan erősségű csapat, ahol újra játszana, szívesen látjuk.”

Becsey Péter, az OSC szakosztály-igazgatója szerint Gergő nagy lehetőséget kapott arra, hogy tovább fejlődjön, rajta múlik majd, hogyan él ezzel.

„Egy hosszabb folyamat eredménye, hogy Gergő hozzánk igazol. Zalánki Gergő távozására nem számítottunk az előző szezon végén, szükségünk volt, van egy jó balkezes játékosra. Gergőt már korábban megkerestük, végül a két klub megállapodása alapján most nyílt lehetőség a váltásra. Nagyon örülünk az érkezésének, reméljük, azzal, hogy egy BL-csapatba jön, tovább lép előre. Beneveztük a Bajnokok Ligájába is, így ott is szerepet kap majd. Nagyok az elvárások az OSC-nél, de nem szeretnénk, ha ez összeroppantaná, egy egészséges helyzetet teremtenénk. A magyar vízilabda mindig kineveli a tehetségeket, biztos vagyok benne, hogy Gergőnek is nagy céljai vannak, ehhez mi megadjuk a feltételeket, a többi rajta múlik, hogyan él vele, és mit tud kihozni magából.”

Burián Gergely érthetően nagyon örült a lehetőségnek, amelyet szeretne is megragadni, ugyanakkor kissé nehéz szívvel hagyja el a Vasast, amelynek felsőházi tagságáért mindent el fog követni.

„Nyáron keresett meg az OSC, és őszintén szólva olyan sokat nem kellett gondolkodnom, hogy elfogadjam-e az ajánlatukat. Ez egy olyan lehetőség számomra, amit úgy érzem, hiba lenne elmulasztani. Kipróbálhatom magam egy topcsapatban, amivel tovább fejlődhetek a jövőben, ráadásul a Bajnokok Ligájában is játszhatok adott esetben. Ahhoz, hogy ez a lehetőség felmerüljön, a Vasas is kellett, kicsit messzebbre visszagondolva legfőképpen az edzők, akik bíztak bennem az elmúlt időszakban. Azt hiszem négy éve hívott fel Földi László, hogy menjek fel a felnőttekhez, nagyon örültem akkor annak a hívásnak. Az utánpótlásban végigjártam a szamárlétrát, szerencsére sok mindent nyertünk is a többiekkel. Nehéz lesz elhagyni a klubot közel tíz év után, de meg kellett hoznom a döntést, szeretnék valami újat kipróbálni, egy új kihívással megküzdeni. Mindent meg fogok ugyanakkor én is tenni azért, hogy a Vasas bejusson a felsőházba az alapszakasz végén. Három nagyon fontos mérkőzés vár ránk jövőre, január 20-án egy sorsdöntő meccs Kaposváron, aztán a Szombathely elleni hazai mérkőzés, és a BVSC elleni idegenbeli meccs, ahol szintén pontot vagy pontokat kellene szereznünk. Ezen leszünk, ezekre készülünk, készülök én is.”

Sok sikert kívánunk, Gergő – először ezen a három mérkőzésen, majd az új csapatban is!

D.S.


Hirdetések