Kati néni mellett ebben az évben Wichmann Tamást és Kovács Ferencet jelölték az elismerésre.
Fábiánné Rozsnyói Katalin nemrég ünnepelte 75. születésnapját, ennek apropóján készítettünk vele interjút, amely ide kattintva olvasható.
A kajak-kenu sportág legendás alakja Tokióra készül, merthogy a Vasas kiváló vrsenyzőjét, Takács Tamarát edzi, kettejük munkája pedig igen gyümölcsöző, ezt ebben az évben Európa-bajnoki és világbajnoki aranyérem is jelzi, sőt, Tamara lett az Év kajakozója a szövetség döntése alapján. Jól ismerjük tehát a mesteredző tevékenységét, de álljon itt a Prima Primissima-díj bemutató írása:
"Titokban kezdett el kajakozni az újpesti Dózsában, ahol nagyon hamar technikás versenyző lett. 1966 és 1973 között tagja volt a válogatott keretnek. Az 1968-as olimpián Mexikóvárosban ezüstérmet szerzett K-2 500 méteren. Pályafutása befejezése után 1977-ben kezdett edzősködni. Első kiemelkedő versenyzője Mészáros Erika volt, aki két világbajnoki címet is szerzett 1986-ban, Douchev-Janics Natasának, Fazekas-Zur Krisztinának, Kovács Katalinnak, Kozák Danutának, Kőbán Ritának, Szabó Gabriellának és a férfi kajaknégyesnek (Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel, Tóth Dávid) volt az edzője. Takács Tamarával nekivág a 2020-as tokiói olimpiáig tartó felkészülésnek. Hatszor választották az év edzőjének."
Most pedig Primia Primissimának.
A teljes Vasas-család nevében szívből gratulálunk.