A Vasas SC olimpiai ezüstérmes gerelyhajítója idén februárban töltötte be nyolcvanadik életévét.
Rudasné Antal Márta 1955-ben 18 esztendősen lett a Vasas atlétája. Várszegi József irányításával, kimagaslóan hosszú és eredményes pályát futott be piros-kék színekben. Három olimpián képviselte Magyarországot és a Vasast. 1960-ban Rómában kilencedikként végzett, 1964-ben Tokióban ezüstérmet szerzett, míg 1968-ban Mexikóban negyedik helyen zárt a gerelyhajítók mezőnyében. Öt egyéni magyar bajnoki címén túl, Európa-bajnoki ötödik, valamint nyolcadik helyezéssel is büszkélkedhetett.
Az 1990-es években tagja volt a klub elnökségének, és emellett az atlétika szakosztály elnökeként is dolgozott. A Vasas SC Aranygyűrű (2011), valamint Örökös Bajnok (1986) kitüntetésekkel köszönte meg pályafutását.
Rudasné Antal Márta búcsúztatására 2017. június 20-án, 12 órakor kerül sor a Farkasréti Temetőben.