Remek egyéni teljesítményekkel, megingás nélkül, magabiztosan fektette kétvállra ellenfelét a Vasas Óbuda.
Vasas Óbuda – MTK Budapest 3:0 (17, 17, 17)
Folyondár utca, 150 néző.
Vezette:
Vasas Óbuda: Kountoura 3, Sklar 20, Hardy 6, Rountree 12, Török 10, Pekárik 4. Csere: Lévai (liberó), Kiss, Durst.
Vezetőedző: Jókay Zoltán.
MTK: Lutter, Szűcs 8, Hackl 8, Lakatos 4, Petőváry 7, Papp 1. Csere: Nagy (liberó), Kilyénfalvi 1, Tímár.
Vezetőedző: Alberto Salomoni.
Bajnoki rangadóra került sor szerda este a Folyondár utcában, hiszen a forduló előtt harmadik helyen álló MTK Budapest ellen lépett pályára az egy meccsel kevesebb játszó, negyedik pozíciót elfoglaló együttesünk.
Remek hangulatban kezdődött az M4 Sport által élőben közvetített mérkőzés, a csapatok pedig a találkozó tétjének megfelelő, kiegyenlített, jó játékot produkáltak az első percekben (8:7). Tess Rountree és Török Kata is kiemelkedő hatékonysággal fejezte be támadásainkat, Alberto Salomoni négy pontos hazai előnynél kikérte első idejét (17:13). Nem változott a játék képe, sőt, harmadik szélső ütőnk, Emily Sklar is bekapcsolódott a pontgyártásba, így hiába kért ismét időt Salomoni, remek játékkal megnyertük az első szettet (25:17, 1:0).
fotó: Vasas Attila
A második játékrészt ott folytatta együttesünk ahol az elsőt abbahagyta, Török és Sklar parádézott, így a sok rontott nyitás ellenére is magabiztos előnyt építettünk ki (14:8). A jó napot kifogó Elena Kountoura egyre többet foglalkoztatta Meredith Hardy-t is, az MTK Szűcs Kinga és Petőváry Panni pontjaival csak futott az eredmény után (19:14). Sklar a végjátékban is ellenállhatatlan volt, ismét nyolc pontos különbséggel zártuk le a játszmát (25:17, 2:0).
A harmadik szettre sem vettek vissza a mieink, Salomoni gyors időkérése ellenére is óriási magabiztossággal meneteltek a lányok a győzelem felé (8:3). Szűcs Kinga és Hackl Szilvia vezetésével szépen küzdött az MTK, így a mérkőzésen először Jókay Zoltán is élt időkérési lehetőségével (16:15). Mesterünk húzása bevált, a vendégek a találkozó végéig már csak két pontot tudtak szerezni, Sklar egyik legjobb mérkőzését zárta a Vasas Óbuda játékosaként, de az egész csapat hatalmas dicséretet érdemel fantasztikus teljesítményéért (25:17, 3:0).
Sarlós Márton

A bajnokság állása:
1. Linamar-Békéscsaba | 14 | 14 | - | 42:2 | 42 |
2. Fatum-Nyíregyháza | 13 | 10 | 3 | 31:12 | 30 |
3. Vasas Óbuda | 13 | 10 | 3 | 30:12 | 29 |
4. MTK | 14 | 10 | 4 | 31:17 | 29 |
5. UTE | 13 | 8 | 5 | 30:20 | 24 |
6. Jászberény | 13 | 8 | 5 | 25:17 | 24 |
7. Penta-Gödöllő | 14 | 6 | 8 | 25:26 | 20 |
8. Diamant-Kaposvár | 14 | 5 | 9 | 19:31 | 15 |
9. TFSE | 12 | 2 | 10 | 7:31 | 6 |
10. Budaörs | 14 | 1 | 13 | 6:44 | 3 |
11. Palota | 14 | - | 14 | 0:42 | 0 |