Hogyan kezdődött a Tóth-család és a Vasas közös története?
Édesapám, Dr. Tóth Károly a 80-as évek végén a Tapolcsányi utcában lakott, és rendszeresen átjárt ebédelni a közeli Vasas Pasaréti úti sporttelepének éttermébe. 1989 nyarán egy ilyen alkalommal szóba elegyedett egy úrral, sok mindenről beszélgettek, így arról is, hogy a Vasas nagy hagyományokkal bíró vízilabdacsapatának sürgősen támogatóra lenne szüksége. Édesapámnak tetszett a téma, és mondta, hogy éppen egy rendszámtáblákkal kapcsolatos projekten dolgozik, és ha megvalósul, akkor ő hajlana rá, hogy felvállalja a pólósok finanszírozását. Az csak később derült ki, hogy ez a bizonyos beszélgetőpartner Meszéna Miklós, a Vasas akkori elnöke volt…

Az üzlet ezek szerint sikerült…
Így van, még abban az évben megalakult a Plaket, édesapám pedig felvállalta a Vasas vízilabda teljes pénzügyi hátterének előteremtését, 1990-ben már ő volt a szakosztály elnök. Hozzáteszem, fontos kapcsolódási pont volt az idei év elején elhunyt Dr. Dóka József személye is. A mindenki által csak Dokiként ismert csapatorvossal is Pasaréten barátkozott össze, és az ő vendégeként vett részt a kezdeti időkben egy idegenbeli BL- csoportmeccsen. Akkor látta először a Kósz-Liebhauser-Méhes-Földi-Mészáros-Tóth-Frank-Polacsek féle csapatot, és megtetszett neki a mentalitásuk. Utólag azt mondta, hogy akkor döntötte el, hogy beszáll a vízilabdába.

Eleinte sok keserű élmény érte. Ezt hogy dolgozta fel?
Való igaz, voltak botrányos ezüstérmek, de ezek nemhogy elvették a kedvét, hanem még inkább meg akarta mutatni. 1995-ben a KEK-győzelem azért már jelezte, hogy jó úton jár a Vasas. Édesapám hamar beilleszkedett a közegbe, családias hangulat uralkodott a csapatnál, ő is mindig ott volt a játékosok közelében, próbált mindenben segíteni. Ekkor már én is sokszor utaztam a csapattal, jártam idegenbeli mérkőzésekre, tehát kezdett átragadni a szenvedély…

Az édesapja 1996-ban hunyt el, végül 11 évvel később tudott csak újra bajnokságot nyerni a csapat.
Fájó, hogy nem élhette már meg a nagy cél elérését, de nagyon megható volt és jólesett, hogy a 2007-es bajnoki győzelem után a csapat ellátogatott édesapám és Jeney Pierre sírjához is a bajnoki serleggel.

Az igazi aranykorszak pedig csak ezután kezdődött…
Bizony, jó érzés volt megélni a sorozatos bajnoki címeket, vagy ott lenni a csapattal Barcelonában és Nagyváradon a Bajnokok Ligája négyes döntőiben. A legszebb élményem azonban egyértelműen a 2007-es bajnoki arany. Azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy miért…

A 2007-es bajnoki cím (Fotó: Vas László)

Lesz még ilyen aranykorszak?
Bízom benne, mert nagyon szeretném, ha a fiaim, Máté és Ádám is átélnének hasonlót, és lenne még lehetőségünk együtt nagy nemzetközi meccsekre utazni. Egyébként úgy látszik, nálunk a Vasas szeretete tényleg a génekben van, hiszen ők is VasasPlaketes hátizsákkal járnak, és nagyon szeretik a csapatot.

Ha jól tudom, az irodája is egy kisebb sportmúzeumra hasonlít…
Ez így van, rengeteg serleg, érem, dedikált csapatkép és egyéb emlék díszíti a falakat. Egyébként nem csak a vízilabda kapcsán, hiszen a barcelonai olimpia után édesapám karolta fel például Kovács Kokó Istvánt is. Ő már nem élt, amikor az olimpiai bajnoki cím után világbajnok lett Budapesten, de én a helyszínen szurkoltam neki, és világbajnoki övének a másolata is kint van az irodában.

Hogy fogadta, hogy tiszteletbeli elnökké választották a Vasasban?
Azt hiszem, nem kell bizonygatnom az eddigiek után, hogy mennyire kötődöm a Vasashoz, így nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy megkaptam ezt a bizalmat Markovits Lászlótól és az egész Vasas családtól. Ezúton is köszönöm mindenkinek!

Mit üzen a mostani vízilabdacsapatnak?
Nézze, az üzleti életből pontosan tudom, hogy nem  lehet mindig minden tenderen nyerni, de mindig oda kell állni és megpróbálni a legjobbunkat adni. Ugyanezt gondolom a vízilabdáról is, ha látom az akaratot és forr a víz, akkor nem fontos a végeredmény, én már elégedett vagyok…