Jenkei Dániel, 2016.05.11. | Aerobik-Fitnesz

Érmekkel tértek haza aerobikosaink Portugáliából.

A portugáliai Cantanhedében rendezték meg az aerobik világkupa-sorozat utolsó állomását. A hagyományokhoz híven ez egyben utánpótlás nemzetközi viadal is, amelyen a Vasas versenyzői idén is kitettek magukért.

Összesen húsz nemzet képviselői méretették meg magukat a háromnapos viadalon.  A legfiatalabbaknál a csoportok között aranyérem, a trióknál pedig ezüstérem jutott a mieinknek, egyéniben pedig egy negyedik hely jött össze.

Az UP 2-es korcsoportban bronzérmet szerzett a vasasos egység, az aerodance kategóriát pedig megnyerték.

Vasárnap került sor a legtöbb döntőre, és utólag kimondható, hogy ezüstvasárnapot tartottak a mieink, hiszen minden finalista egységünk a dobogó második fokára állhatott fel. Ott Viktor Rómeó pedig a felnőtt egyéni versenyben végzett a második helyen.

A szakvezetésből a bíróként tevékenykedő Dóczi Dorottya mellett Szloboda Éva és Ott Viktor segítették a helyszínen a vasasos sportolókat.

Külön köszönet jár a lisszaboni magyar konzulátusnak és Dr. Kaizinger Tibor konzulnak, hiszen az ő vendégszeretetüket élvezhette a vasasos csapat a verseny után.

A versenynaptár továbbra is feszes, hamarosan magyar bajnokságra kerül sor Debrecenben. Kondorosi Nóra, Merényi Márton (utánpótlás) és Ott Viktor (felnőtt) pedig gőzerővel készülnek a júniusi koreai világbajnokságra.



Cantanhede, nemzetközi utánpótlásverseny:

UP 3 női egyéni:

2. Yoon Seung Hee

14. Gesztesi Panka

Trió

2. Yoon Seung Hee, Gömör Nóra, Gesztesi Panka

Csoport

1. Yoon Seung Hee, Gömör Nóra, Gesztesi Panka Bélavari Boróka, Sólyom Hanna


UP 2 - Trió

2. Kondorosi Nóra, Csordás Lolli, Szauter Liza

6. Schilling Dorka, Simon Szonja, Ruff Rebeka

Csoport

3. Kondorosi Nóra, Csordás Lolli, Ruff Rebeka, Schilling Dorka, Simon Szonja

7. Lukács Adél, Ómolnár Nelli , Kiss Kinga (PAFC), Kiss Borbála (PAFC), Böszörményi Blanka

Aerodance

1. Kondorosi Nóra, Csordás Lolli, Ruff Rebeka, Bihary Anna, Ómolnár Nelly , Lukacs Adél, Simon Szonja, Szauter Liza

Egyéni

24. Schilling Dorka

31. Bihary Anna


UP 1 női egyéni

38. Babik Lilian


Felnőtt egyéni

2. Ott Viktor Romeo


Hirdetések