2011.04.10. | Labdarúgás
NB III-as csapatunk a második félidőben kerekedett felül ellenfelén ma délidőben hazai pályán, a Fáy utcában.

Vasas-HÍD II. - Rákosmente 3:0 (0:0)
Mészöly Kálmán pálya, 200 néző
Vezette: Bereczki (Kovács G., Vida)

Vasas-HÍD II.: Tulipán – Görgényi, Matolcsi, Reydan, Polényi – Nagy P., Piller (Bukovec, 60.), Németh N. (Dékány, 68.), Ferkó Cs. – Csoór (Balogh B., 65.), Beliczky.

Góllövők: Németh N. (53.), Csoór (56.), Balogh B. (83.)
Sárga lap: Piller (29.), Csoór (51.), Ferkó Cs. (84.)

Az első félidőben - a viharos széllel szemben is - fölényben játszottunk, a kialakított helyzeteket azonban elrontottuk. A folytatásban csatáraink többet mozogtak, de a három találat mellett így is több helyzetet is elpuskáztak. Ellenfelünk is vezetett néhány veszélyes akciót, Tulipán Ákos néhányszor jól hárított.
Első gólunkat az egyedül kilépő Németh Norbert szerezte, aki elperdítette a labdát a kimozduló kapus mellett. A második Beliczky harcosságát dicséri, előbb lecselezte magát az alapvonalig, majd a túlerő ellen sem adta fel, középre kotorta a labdát, Csoór Patrik pedig szép mozdulattal lőtt a kapu jobboldalába. Harmadik találatunkban is főszerepet vállalt Beliczky Gergő, aki Balogh Bencét hozta kihagyhatatlan helyzetbe és ő nem is hibázott.

Szíjjártó István szakvezető:
- Az első játékrész felejthető produkciója után a második félidőre feljavult a játékunk, a nagyobb odafigyelésnek köszönhetően veszélyesebb akciókat vezettünk és szerencsére a hatékonysági mutatónk is nőtt.
Hátul Salem Reydan, a középpályán Nagy Patrik és Németh Norbert, míg elől Csoór Patrik teljesítményével voltam ma elsősorban elégedett. 

ja       

 Képek a mérkőzésről>>


Hirdetések