- Úgy tapasztalja az ember, hogy a tavaszi teljesítménnyel, a döntőbe jutással, és azzal, hogy az első két meccsen méltó ellenfelei voltunk a Fradinak, nőtt a Vasas respektje vízilabdaberkekben. Te mit érzel ebből?

- Sok jó visszacsatolást kaptam, legutóbb éppen Máltán, a BL Final Four alatt. Különösen azért örülök ennek, mert tavaly nyáron meghatározó játékosaink távoztak, így nem volt könnyű a kiindulási helyzet. Ősszel akadtak is komoly nehézségeink, de a szezon második felében az egész csapat és a játékosok egyenként is a maximumot hozták ki magukból, így tényleg remek teljesítménnyel tudtuk megszerezni a bajnoki ezüstérmet. Úgy, hogy az egész világot domináló Ferencváros ellen is tudtunk három szoros meccset játszani a szezonban. Ez nagy eredmény, hiszen négy éve, amikor idejöttem, hasonló költségvetés mellett az öt-hatodik helyen állt a csapat… Úgy érzem, azóta sikerült visszahelyeznünk a Vasast vízilabdatérképre itthon és Európában is, és a mostani szezon után talán még többen észreveszik, hogy fontos lenne, ha ez a szerepünk megmaradhatna a következő években is...

- A Vasas-vízilabda jövőjéről feltétlenül beszélünk majd, de előtte még kicsit az őszi kritikus időszakot boncolgatnám. Valljuk be, akkor nagyon közel voltál Te is ahhoz, hogy felállj a kispadról… Hogyan emlékszel vissza az október-novemberi periódusra?

- Kiestünk a Szolnok ellen a kupából, kikaptunk a Szegedtől a bajnokságban, voltak nagy vereségeink a BL-ben. Akkor tényleg úgy éreztem, hiába próbálok meg mindent, nem tudok segíteni a csapaton, és valóban azt mondtam a vezetőknek, hogy ha tudnak jobb személyt nálam a vezetőedzői posztra, akkor én kész vagyok távozni. Utólag látszik, hogy milyen fontos volt Markovits László és Polgár-Veres Árpád higgadtsága, akik biztosítottak a bizalmukról. Aztán szép lassan megfordult minden…

- Meg lehet állapítani utólag, hogy mi történt, mi hozott változást?

- Próbáltunk máshogy csinálni dolgokat, beszéltünk sokat a csapattal, és igazából az világossá vált, hogy a játékosok egymás közötti kapcsolataival nincs probléma, tudnak együtt csapatként működni, viszont még több energiát kellett arra fordítani, hogy a vízben is összeálljon a taktikánk, a játékunk, meglegyenek a megfelelő szerepek. Ebben a helyzetben kulcs volt, hogy az olyan tapasztalt játékosaink, mint Randjelovics, Bátori, Dedovics vagy Djurdjics előléptek és utat mutattak a fiatalabbaknak. Elkezdett működni a dolog, de egyébként hozzáteszem, hogy a potenciál már korábban is látszott, nem véletlenül vertük meg a Komjádiban azt a Marseille-t, amelyik később a BL-végjátékáig jutott.

- Ha már a Bajnokok Ligája, sokan féltették a csapatot a főtáblás szerepléstől, mondván túl nagy ugrás lesz ezzel a kerettel. Utólag hogy látod, volt haszna a hat csoportmeccsnek?

- Szerintem mindenképpen. Beleszaladtunk persze nagyobb vereségekbe is, de a Marseille mellett jó meccset játszottunk itthon a Barcelonetával, és fontos tapasztalás volt a Recco elleni Eurokupa-negyeddöntő is ilyen tekintetben, ahol szintén nem vallottunk szégyent. Az olaszoktól is nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. A játékosaim ezeken a meccseken megtapasztalhatták, hogy mi a jelenlegi legmagasabb szint a sportágban, sokan voltak közülük, akik korábban még nem szerepeltek a BL-ben vagy az Eurokupában. Látható volt, hogy később a hazai porondon tudtuk kamatoztatni ezeket a tapasztalatokat.

- Mikor érezted, hogy reális lehet a bajnoki döntő elérése?

- Ha visszaemlékszel, a karácsony előtti évzáró összejövetelünkön azt mondtam mindenki előtt, hogy az az érzésem, be fogunk jutni a döntőbe. Akkor már tudtam ennek a receptjét, de persze az is kellett hozzá, hogy erre az egész csapat nyitott legyen.

- Halljuk azt a receptet!

- Nem voltak nagy sztárjaink, így egyértelmű volt, hogy nyolc-tíz játékos kiegyensúlyozott teljesítménye kell ahhoz, hogy stabilan eredményesek tudjunk lenni. Mondhatom, hogy erre megérett, felnőtt a csapat szezon közben. Amióta itt vagyok a Vasasban, ez volt a legjobb atmoszférájú társaság. Soha nem hallottam panaszt az edzéseken, nem voltak egók, mindent megcsináltak, amit kértem. A vízben pedig számíthattak egymásra, küzdöttek a legutolsó pillanatig. Nyilván van egy taktikai háttér is emögött, de a kulcstényező mindig ez a fajta egység. Itt kiemelném a szurkolóinkat is, akiktől a fontos meccseken hatalmas támogatást kaptunk, ők is érezték, hogy ezt a csapatot lehet szeretni.

- Melyik volt a legfontosabb, legemlékezetesebb siker a szezonban?

- Még az őszi, Szolnokon játszott bajnokinkra kanyarodnék vissza. Speciális helyzet volt, mert előtte nem sokkal egy nagyon csúnya pofont kaptunk abban az uszodában, és simán kiestünk a kupából. Ehhez képest a november végi bajnokin végig tudtunk dominálni, igazi erőt mutattunk és magabiztosan nyertünk. Akkor éreztem először igazán, hogy mire vagyunk képesek.  Szerintem az egy kulcsmomentum volt, onnantól kezdve mindenki hitt a projektben, és sorra tudtuk megnyerni a rangadókat. Az egyébként remek szezont futó Szolnokkal szemben pedig lélektani előnybe kerültünk, ami később az alapszakasz zárásakor és az elődöntőben is kamatozott. 

- A döntő külön történet volt a Fradi ellen, tavaly rengeteg kritikát kapott a csapat, miután simán nyertek a zöld-fehérek. Idén azért teljesen más lett az összkép.

- Én személy szerint edzőként is sokat tanultam a tavalyi döntőből, amely után valóban sok volt a negatív hang a teljesítményünkkel kapcsolatban. Ez persze sok szempontból nem fair, de az biztos, hogy miután idén bejutottunk, én is sokat gondolkoztam, mi lehetne a megfelelő stratégia. Először is tudatosítani kellett a csapatban, hogy ez egy döntő, és bármilyen kerete is van az ellenfélnek, bármilyen oddsokat adnak, bármit mond a közvélemény, nekünk akkor is harcolnunk kell a végsőkig. Fontos volt, hogy ne csak szavakban fogadkozzunk, hanem tényleg harapjunk. Én magam is tudatosan próbáltam felspannolni magamat az első meccsre. Ez a viselkedés nem valaki ellen szólt, hanem elsősorban a saját csapatomnak. A terv pedig működött, mert azon a nyitó felvonáson a negyedik negyedben szerintem volt reális esélyünk arra, hogy megfogjuk a Fradit. 

- A finálé második meccse szintén remek helytállást hozott, hogy aztán a harmadikon ritkán látható verést kapjunk. Azt hogy élted meg?

- Kemény volt, tényleg pusztító… Nyilván egy harmadik meccs egy ilyen Fradi ellen hozhat hasonló forgatókönyvet, de ekkora különbségre még így se számítottunk. Azt gondolom egyébként, hogy ha egy Marseille vagy egy Novi Belgrád játszana egymás utána hármat velük, ők is könnyen beleszaladhatnának egy nagy pofonba valamelyik meccsen. De nem magyarázkodni vagy panaszkodni akarok, sajnos ott a legrosszabbkor fogytunk el mi is, így nagyon-nagyon szétnyílt a meccs. Bár igazság szerint az is kisebb csoda volt, hogy Dedovics nélkül helyt tudtunk állni másfél meccsen keresztül, aki a legtöbbet vízben lévő, legfontosabb láncszeme volt ennek a csapatnak. 

- Nagy átalakulás jön, sok a távozó, sok lesz az érkező, milyenek a kilátások?

- Komoly kihívás a mostani helyzet, talán az eddigi legnagyobb, hiszen olyan kulcsjátékosok távoznak, akiknek a hiányában biztosan új alapokra kell építenünk a rendszert, a játékunkat, és az egész csapat dinamikáját. A lehetőségekhez mérten igyekeztünk pótolni a távozókat, hamarosan be is jelentjük az új keretet, és azt gondolom, továbbra is komoly célokért lehetünk harcban. Máshogy nincs is értelme csinálni, ráadásul felépítettünk valamit, ami kötelez minket a jövőre nézve is. Az biztos, hogy új vezéregyéniségekre lesz szükségünk, Mizsei Marci példa lehet ilyen tekintetben mindenkinek, aki most a felnőtt válogatottal készül, tehát ezen a téren is van kiugrási lehetőség, ha valaki jól teljesít nálunk. Részemről megvan a maximális motiváció a folytatás kapcsán!