Emlékezetes hétvége végén szerzett bravúros bronzérmet gyermekcsapatunk az országos kiemelt bajnokságban.

Takács Bálint fiai péntek délután a Honvéd ellen kezdtek a negyeddöntővel a Hajós Alfréd Uszodában. Az ellenfél pedig rágós falatnak bizonyult, olyannyira, hogy a végén döntetlenre mentették a párharcot ellenünk. A szétlövésben azonban nem remegtek meg a vasasos kezek, így 13-12-es összesítéssel jutottunk be a négy közé.

A szombati elődöntőben a bombaerős UVSE következett, ráadásul első számú centerünk hiányában, aki a Honvéd ellen szenvedett kézfejtörést. A lilák folyamatosan léptek el a mieinktől, így Takács Bálint már a másnapi bronzmeccsre is gondolva rotálta a csapatát, ez is hozzájárult a viszonylag nagyarányú, 21-8-as vereséghez.

Így aztán a mieink számára vasárnap a bronzmeccsen jött el az igazság pillanata: a KSI-vel játszottunk vérre menő rangadót, jól kezdtünk, két-három góllal is vezettünk, de a végén itt is döntetlennel pergett le az óra. 

A drámát pedig még lehetett fokozni: kapusunk Turi Csoma egymaga öt(!) büntetőt védett a párbajban, és végül a tizenegyedik pár döntött, amikor Szűcs Ambrus bronzérmet érő gólt szerzett. 14-13-ra nyertük meg a kulcsmeccset.

Minden másról Takács Bálint vezetőedzőt kérdeztük:

- A negyeddöntőben nem játszottunk jól, talán túlságosan is igyekeztem levenni a terhet a csapatról. Végül a koncentráció és valamennyire a kellő tűz is hiányzott. Védekezésben így is nagyon stabil teljesítményt nyújtottunk, Turi Csoma pedig már ott is remekelt, de elől kimaradtak a helyzetek. Az viszont a csapat tartását mutatja, hogy hiába mentette a Honvéd ikszre a meccset, a büntetőpárbajban az összes kísérletünkből gól lett, így felül tudtunk kerekedni az ellenfélen. A másnapi vereség fájó volt olyan szempontból, hogy tavasszal még senkitől sem kaptunk ki, de reálisnak kell lenni, volt hiányzónk, és az UVSE - későbbi bajnokként -  sokkal erősebb kerettel rendelkezik, tíz-tizenkét nagyon jó játékossal. A második negyed végétől így szem előtt tartottam azt is, hogy másnap vár ránk egy bronzmeccs, utólag kiderült, hogy ez hasznosnak bizonyult, még akkor is, ha így viszonylag nagyarányú vereséget szenvedtünk. Ami a KSI elleni vasárnapi meccset illeti, úgy gondolom, hogy minden körülményt figyelembe véve egyáltalán nem mi voltunk az esélyesek, de felvettük a kesztyűt, és gyakorlatilag, amíg el nem fogytunk, ugyanazzal a hét mezőnyjátékossal küzdöttünk, remek védekezést bemutatva. Vezettünk is több góllal, de a végén örültünk annak is, hogy legalább döntetlenre kihoztuk a meccset. Pedig ezt sokan nem akarták… A büntetőpárbaj pedig tényleg minden képzeletet felülmúlt. Egyrészt Turi Csoma, aki az egész Final 8 alatt elképesztő teljesítményt nyújtott, ebben a párharcban öt büntetőt védett, másrészt az, hogy neki magának is kellett kapusként lőnie. Harmadrészt pedig szimbolikus volt, hogy az egész hétvégén kiemelkedő és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Szűcs Ambrus döntötte el végül a meccset. Igazi extázis volt, és az egész szezont figyelembe véve azt gondolom, igazságos végkifejlet, hogy miénk lett ez az érem. Játékosként is volt szerencsém sok címet szerezni vasasos színekben, de az eddigi egyik legnagyobb vízilabdázó élményem ez, ahogy láthattam a fiúk örömét, ahogy az is, hogy mennyire egymásra találtak a szezon során, és hogy mennyire jól tudtunk együtt dolgozni. Köszönöm elsősorban nekik az egész éves hozzáállást, azt, ahogy csapatként funkcionáltak! Hálás vagyok a szülőknek, akik végig támogató és nyugodt légkört teremtettek, ez korántsem magától értetődő. Köszönöm a klub - és a szakosztályvezetés által nyújtott professzionális körülményeket, a szakmai stáb segítségét. Kiemelten Gábor Attila erőnléti edzőét, aki mind szakmai, mind egyéb, emberi kérdésekben hatalmas segítség volt számomra és a csapat számára. Ahogy Mátéfalvy Csaba munkája is, hiszen önmagért beszél Turi Csoma kapusként való fejlődése. Valamint köszönöm Makány Sándornak az egész éves segítséget, a felvételei nélkül nem tudtunk volna ennyit fejlődni a szezon során. Hajrá, Vasas!