Nagy Dániel, 2025.05.10. | Műkorcsolya

Bőven volt lehetőségük a bizonyításra a 2024-2025-ös évadban klubunk fiatal műkorcsolyázóinak, akik fokozatosan fejlődnek, az elmúlt hónapokban pedig a hazai és a nemzetközi versenyeken is helytálltak.

A szokásoknak megfelelően tavaly is már a nyár végén, az augusztusi tesztversenyen kezdődött meg a juniorkorú műkorcsolyázók újabb évada, a budapesti eseményen ráadásul máris a lehető legjobb formát kellett hozni a fiataloknak, hiszen az eredmények alapján dőlt el, kik indulhattak a korosztály őszi Grand Prix-sorozatában. A GP-ken a Vasas műkorisai közül végül Rác Kolos és Dózsa Benedek bizonyíthatott, de a többiek sem pihentek ebben az időszakban, szurkolhattunk többek mellett a Budapest Trophyn is az angyalföldi sportolóknak, a felnőttek között a Svájcban készülő Zsembery Katinka ezen a viadalon érte el az Európa-bajnokság minimum technikai pontszámát. Ugyanúgy a felnőttek között Szabó Cintia is megmérette magát, ő 20., Zhang Boglárka pedig a juniorok között 10. lett.
 


Hajek-Major Andrea és Zhang Boglárka 
 

Az év végi Mikulás Kupa ismét kiváló alkalom volt, hogy nemzetközi mezőnyben méressék meg magukat a fiataljaink, a januári korosztályos országos bajnokságon pedig összesen hét éremnek örülhettünk. Ugyanebben a hónapban a már említett Zsembery a felnőtt Eb-n debütált.

Az idény utolsó időszakában sem maradtak verseny nélkül a korcsolyázóink, akik jártak Ljubljanában, Győrben, Grazban és Miskolcon is. Mindenki a fejlődés útján jár, időről időre kerülnek be nehezebb elemek, új ugrások a programokba, ezen akadályokat pedig általában sikerrel veszik a vasasos sportolók. 
 


Koczka Szofia
 

„Pozitívnak értékelem az évadot, a gyerekek ezekben a hónapokban is mindent megtettek az edzéseken, hogy aztán a versenyek a lehető legjobban sikerüljenek – értékel szakosztályunk igazgatója, Hajek-Major Andrea. – Mindenkire nagyon büszkék vagyunk, helytálltak a fiatalok a versenyeken. Az országos bajnokság után Ljubljanában a Basic Novice-kategóriában Koczka Szofi nemzetközi megméretésen 35 főből zárt ötödikként, ami szuper eredmény, Győrben is jártak a gyerekek, Szofi ott nyerni tudott, Monori Adina pedig bronzérmet szerzett. A Budaskate Kupán is eredményesek voltunk, Ligetfalvi Szofi, Hajdan Csanád és Schmidt Eszter is szép programot futott, a székesfehérvári Jégmadár Kupán az eddig említett gyerekek ismét bizonyították a tudásukat, Éltető Hannára pedig külön büszkék vagyunk, aki hosszú kihagyás után sorban mutatta be az elvárt és az új elemeket, a Jégmadáron és a miskolci Avas Kupán is aranyérmet szerzett. Rác Kolos is jól teljesített, pedig neki sem volt könnyű évada, Miskolcon pedig Hanna mellett Monori Adina is nyert, Ligetfalvi Szofi mellett pedig Koczka Szofi is második lett, míg Schmidt Eszter harmadikként zárt. Zhang Boginak csendesebb volt az idény vége, a térdsérülése miatt inkább a következő szezonra fókuszálunk, Dózsa Benedek pedig az új korcsolyáját várja, hogy visszaállhasson a jégre. Hiezl Emma bokaműtétek után várja a visszatérést, a felnőttek közül pedig Szabó Cintiával megkezdtük a felkészülést az augusztusi tesztversenyre. Óriási öröm, hogy bár ebbe a sportágba nehéz bevonzani a fiatalokat, az utóbbi időben hat új pici műkorcsolyázót köszönthettünk a szakosztályban! A nyáron többször is Presov felé vesszük az irányt közös felkészülés miatt, július második felétől pedig már az itthoni edzőtábor és a tréningek kerülnek a fókuszba.”


Hirdetések