Gy. Szabó Csilla, 2025.05.03. | Curling

A Kanadában zajló szenior-világbajnokságon három győzelemmel jutott tovább csoportjából a Vasas curlingezői alkotta magyar férfiválogatott. A nyolcaddöntős szerepléshez ismét a tavalyi érmes Egyesült Államok csapatával mérkőztek, amelytől 8-3-as vereséget szenvedtek, így a Nagy György által vezetett együttes végül a 9. helyen végzett.

A múlt hétvégén harmincegy csapat részvételével kezdődött meg Kanadában, Fredericton városában a 2025-ös szenior-világbajnokság, amelyen a Nagy György, Jakab Zoltán, Bartalus Gábor, Barna Krisztián alkotta vasasos kvartett képviselte hazánk színeit, a kiváló kanadai szakember, Darrell Ell irányításával. A B csoportban sorrendben Finnország, az Egyesült Államok, Észtország, Izrael és Japán ellen játszottak, s ahogy azt beharangozónkban már megírtuk, az első két találkozó ígérkezett a legnehezebbnek.

„Sajnos nem tudtunk meglepetést okozni, két vereséggel kezdtünk – kezdte beszámolóját a csapat nevében Jakab Zoltán. – Ez annak ellenére negatívan hatott ránk, hogy tudtuk, erősebb, esélyesebb gárdáktól kaptunk ki. Mindent tőlünk telhetőt megtettünk, de az az igazság, hogy nem voltunk elég pontosak. Persze ugyanezt el lehetett mondani az ellenfelekről is, hiszen ekkor még ők sem hozták a tőlük megszokott maximumot. A tudáskülönbség azonban végül a finnek és az amerikaiak ellen egyaránt az ő javukra döntötte el a mérkőzést. A következő, észtek elleni találkozó viszont nagyon jót tett a lelkünknek, felszabadultan, magabiztosan játszottunk. Ezt a lendületet szerettük volna tovább vinni, hiszen minden esélyünk megvolt arra, hogy harmadik helyezettként is tovább jussunk a csoportunkból, s ezzel elérjük a kitűzött minimális célunkat. Ehhez viszont az utolsó két meccsünket nyernünk kellett. Pontosabban a japánok ellenit mindenképpen, hiszen a draw-dobások összesége nekünk kedvezett, így még egy Izrael elleni vereség is befért volna.”


Barna Krisztián és Jakab Zoltán söprés közben                                           Fotó: World Curling

 

A Nagy György által vezetett együttes azonban nem bízta a véletlenre a továbbjutást, és mindkét meccsét megnyerte. Igaz, a negyedik, Izrael elleni igen szorosra sikerült, a 7. end után még 5-5-re álltak a csapatok. A vasas szeniorjai azonban szokásukhoz híven kiválóan koncentráltak, és a 8. endben ők írtak egyet.

„Ahogy azt futballnyelven mondani szokták, az első félidőben még az öltözőben maradtunk – folytatta értékelését Jakab Zoltán. – A másodikban viszont már mi voltunk a jobbak, s mivel mi többnyire erősek vagyunk a végjátékban, nem is aggódtunk a befejezés miatt. A valójában kanadaiak alkotta izraeliek ellen vívtuk tehát a legnagyobb csatát, végig fej-fej mellett haladtunk, s végül a küzdenitudás és a jó koncentráció döntött a javunkra. Japánt viszont mindenképpen meg kellett vernünk a továbbjutásért, éppen ezért az utolsó csoportmeccsre is felszívtuk magunkat. Képzett, a jégen igen jól mozgó gárda állt fel ellenünk, mi azonban minden apró hibájukat kihasználtuk. Az összecsapás után nagyon elégedettek voltunk, hiszen ezzel sikerült a továbbjutás. Innen kezdve már minden lehetőség ajándék volt a számunkra.”


Barna Krisztián dobásra készülve                                                          Fotó: World Curling

 

A legjobb nyolc közé jutást azonban korántsem kínálták tálcán a Vasas curlingezői számára, hiszen ismét a korábbi vb-érmes Egyesült Államok csapatával kerültek szembe. S bár ezúttal is mindent megtettek a győzelemért, a papírforma most is érvényesült. Az amerikaiak ugyanis ekkor már egy fokozattal magasabbra kapcsolva curlingeztek, megközelítve a maximális tudásukat. A vége így 8-3 lett a javukra.

„Nem volt okunk a szomorkodásra, ellenfelünk nagyszerűen játszott, mi pedig rosszabbul a szokásosnál. Ha egy kővel kapunk ki, biztosan csalódottabbak lettünk volna. Egy elképesztően kemény mezőnyben lettünk kilencedikek, azt hiszem, hogy az egész csapat nevében mondhatom, hogy kellemes emlékekkel térünk haza Kanadából” – tette hozzá Jakab Zoltán, akinek igazából csak a lebonyolítás terén volt némi hiányérzete. Szerinte népesebb csoportokba is sorolhatták volna a harmincegy országot, és akkor mindenki több meccset játszik, arról nem is beszélve, hogy ily módon a valós erőviszonyok is jobban kiütköztek volna. A jelenlegi rendszerben viszont meg kellett elégedniük öt plusz egy találkozóval, pedig számos gárdával szemben szívesen kipróbálták volna még magukat. A vasasos curlingesek ugyanis kifejezetten jó fizikális állapotban érkeztek Kanadába, majd játszották le hat mérkőzésüket, s ez kondi szerintük még bőven kitartott volna egy-két mérkőzés erejéig.

A 2025. évi szenior világbajnokság azonban nemcsak a csapat tisztes helytállása miatt marad emlékezetes számunkra, de azért is, mert kapitányunk, Nagy György, a finnek elleni nyitómeccsen lépett 200. alkalommal pályára világversenyen. Ez a szám pedig nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban is nagy teljesítményt jelent, így méltán emlékeztek meg róla a találkozó előtt.

Szenior világbajnokság. Fredericton (Kanada).
B csoport:
Finnország – Magyarország 7-3 (0-1, 2-0, 0-1, 2-0, 0-1, 0-0, 3-0);
Egyesült Államok – Magyarország 8-4 (0-2, 0-0, 2-0, 0-1, 4-0, 0-1, 2-0);
Magyarország – Észtország 9-2 (2-0, 3-0, 1-0, 0-1, 0-1, 3-0);
Magyarország – Izrael 6-5 (0-2, 1-0, 0-2, 1-0, 2-0, 1-0, 0-1, 1-0);
Magyarország – Japán 8-3 (2-0, 0-1, 0-1, 4-0, 1-0, 0-1, 1-0).
A csoport végeredménye: 1. Finnország (5 győzelem/ 0 vereség) 2. Egyesült Államok (4/1) 3. Magyarország (3/2) 4. Japán (2/3) 5. Izrael (1/4) 6. Észtország (0/5).
A 8. közé jutásért: Egyesült Államok – Magyarország 8-3 (2-0, 1-0, 2-0, 0-2, 3-0, 0-1)


A japán és a magyar szeniorválogatott Kanadában

Fotók: World Curling


Hirdetések