Gy. Szabó Csilla, 2025.03.12. |

Több mint egy héten át zajlott az északi sívilágbajnokság Norvégiában, a hatfős magyar válogatottnak pedig a Vasas SC 17 esztendős sportolója, Ferbár Csongor is tagja volt. Szakosztályunk vezetőedzője, Csúr Attila a csapatvezetői tisztséget töltötte be Trondheimben. Mindketten élményekkel és hasznos tapasztalatokkal gazdagon tértek haza.

Karrierje első felnőtt világversenyén vehetett részt Ferbár Csongor a február 26. és március 9. között, Norvégiában megrendezett északi sívilágbajnokságon. Az eddig elsősorban korosztályos eseményeken edződő fiatal számára óriási élmény volt az indulás, ráadásul többször is kiválóan teljesített.

„Csongi kifejezetten jól ment a vb-n, az egyéni kvalifikációban elért helyezésére pedig azt is mondhatjuk, hogy kiemelkedő volt – értékelt honlapunk számára Csúr Attila. – Az ezt követő sprintben többek között azért nem tudott meglepetést okozni, mert a délutáni remek futását követően túl kevés volt számára az idő, a másnap reggeli újabb futamig. Ő még nincs ekkora terheléshez szokva. A sprint váltóban, amelyre sikerült rápihennie, ismét felhívta magára a figyelmet, hiszen a felnőtt világkupákban induló, rutinos Büki Ádámnál jobb időt futott. Csongi azért került be ilyen fiatalon a felnőtt válogatottba, hogy a négyfős csapat is el tudjon indulni, ezzel is az olimpiai kvalifikációt segítve. Amellett, hogy ezt a feladatát tökéletesen ellátta, egyértelműen megvillantotta egyéni képességeit is. Nagyon remélem, a világbajnokság kellő motivációt ad neki ahhoz, hogy az eddigieknél is komolyabban dolgozzon, mert érdemes.”


A magyar delegáció négy tagja, középen Ferbár Csongor (202), mögötte síszakosztályunk vezetőedzője, Csúr Attila

 

A Vasas SC szakembere a világbajnoksággal kapcsolatban kiemelte, hogy a női mezőnyben nagyszerű eredményt értek el a magyar versenyzők, és ezzel hatalmas lépést tettek a két olimpia kvóta megszerzése felé. Ez pedig már több évtizede nem sikerült a sífutó hölgyeknek. Ebben szerinte nagy része volt annak, hogy minden egyes csapattagnak voltak kifejezetten erős futásai. Ferbár Csongor esetében pedig sikerült az EYOF, és az ob alkotta sorozat végére, a felnőtt világbajnokságra időzíteni a legjobb formát. Az igen hosszú és zsúfolt versenyszezont kifejezetten jól oldotta meg fiatal sportolónk.

„Sajnos az időjárási körülmények kifejezetten rosszak voltak, a két hét alatt folyamatosan nulla fok fölött volt a hőmérséklet, miközben esőt és szélvihart egyaránt kaptunk. Az élmény azonban így sem volt máshoz hasonlítható, hiszen az ötven kilométeres zárószámra több mint százezer néző volt kíváncsi. Ezt még edzőként is jó volt személyesen megélni” – tette hozzá Csúr Attila, aki a szezon végén még elutazik néhány levezető FIS-versenyre tanítványával.

Az első felnőtt világbajnokságán induló Ferbár Csongor számára természetesen már a részvétel maga is nagy dolog volt:

Óriási élményben lehetett részem, a hangulat egyszerűen hihetetlen volt. Több tízezer ember szurkolt rendszeresen a pálya szélén, a stadionban pedig vagy negyvenezren drukkoltak. Soha, ennyi ember előtt még nem versenyeztem, ilyen körülmények között már a bemelegítés is élményszámba ment. A vetélytársakról már nem is beszélve, megtisztelő volt a világ legjobbjaival egy pályán futni. De számomra az is megtiszteltetés volt, hogy a két magyar topversenyzővel, Kónya Ádámmal és Büki Ádámmal alkothattam csapatot, sokat tanultam tőlük. Jómagam nem indulhattam minden számban, ilyenkor drukkoltam a többieknek. Figyeltem a technikát, ami a legjobbak esetében különösen fontos, az élmezőnyben nem elég az erő a helyzetek jó megoldásához. A hét és fél kilométeres klasszikus szám kiemelkedően jól sikerült, ez volt az egyik legjobb, de az is lehet, hogy az eddigi legjobb futásom. Dinamikusan, pörgősen mentem végig a pályán, amely tényleg világbajnoki szintű volt a nehézség tekintetében, többször is keményen kellett felfelé másznunk. Az időjárás pedig olyan változó volt, hogy hideget, meleget, esőt, szelet és napot egyaránt kaptunk.”


Az emlékek egyik legszebbike, közös fotó a vb-n hat aranyat nyerő Johannes Hösflot Klaeboval, a norvégok szupersztárjával

 

A már említett 7,5 kilométeres klasszikus stílusú számban elért 238.55-ös FIS-pontszám Ferbár Csongor eddigi második legjobbja, értékében azonban messze felülmúlja azt a 224.52-es eredményt, amelyet sírollerrel ért el tavaly nyáron Romániában. A világbajnokságon összegyűlő erős mezőnyben ugyanis igencsak szűkösen mérik a pontokat.

Ez az eredmény tükrözi a valódi erőviszonyokat, ezért nagyon büszke vagyok rá – fűzte hozzá Ferbár Csongor. – Azt viszont sajnálom, hogy a sprintre nem tudtam kipihenni magam, bár ott sem mentem rosszul. Ráadásul százharminchármas rajtszámmal indulhattam, így nekem már nagyon kásás, rossz pályán kellett futnom. A csapat sprint viszont szintén jól sikerült, a világelittől csupán huszonhárom százalékkal maradtam el, mindössze három és fél másodperc kellett volna ahhoz, hogy bejöjjünk a harmincötödik-harminchatodik hely környékére. A váltóban is érzésre jól mentem, de harmadik emberként már olyan hátrányba kerültünk, hogy két kilométer után kiszedtek a sorból. Így ez a futásom nem volt értékelhető. A fantasztikus élményekből és az inspiráló teljesítményből azonban ez semmit sem vonhat le.”

Északi sívilágbajnokság. Trondheim (Norvégia)

Férfiak.
7.5 km. Egyéni indítás. Klasszikus stílus.

1. Kuerbanjiang (kínai) 20:32.2 … 32. Ferbár Csongor 24:21.0 (+3:48.8 – 238.55 FIS-pont)
Sprint. Szabad stílus. Selejtező.
1. Klaebo (norvég) 2:36.32 … 138. Ferbár 3:21.77 (+45.45 – 348.9 FIS-pont)
Csapatverseny. Sprint. Selejtező.
1. Norvégia 6:19.21 … 39. Magyarország 7:55.35 (Ferbár Csongor 3:52.30, Büki Ádám 4:03.20)
4x7,5 kilométer váltó.
1. Norvégia 1:08:13.7 … 23. Magyarország (Kónya Ádám, Büki Ádám, Ferbár Csongor, Szőllős Dániel) lekörözve.


Ferbár Csongor verseny közben

 


Hirdetések