Kettős Vasas-siker született az ifjúsági vegyes párosok országos bajnokságán. Az aranyérmet óriási csatában szerezte meg a Lauchsz, Kárász kettős (képünkön), miután extra endben legyőzte az addig hibátlanul teljesítő Szurmay, Ferenci duót. Ezzel az is eldőlt, hogy vasasos egység utazhat a korosztályos világbajnokságra, ám hogy melyikük, az vélhetően a hétvégi kvalifikációs tornán dől el.
Tíz ifjúsági vegyes páros részvételével rendezték meg az idei korosztályos országos bajnokságot, amelyen a legjobb román kettősök is részt vettek. A két ország fiatal curlingezői számára saját nemzetük országos bajnoki címének megszerzése volt a cél. Az alapszakasz során az A csoportban a magyar, a B-ben pedig a román duók mérték össze egymással tudásukat, az itt kialakult sorrend alapján pedig a legjobb három-három jutott tovább a rájátszásba. Ez a lebonyolítási mód egyáltalán nem kedvezett az éremesélyes magyar csapatoknak, hiszen éppen a döntőbejutás előtti legnehezebb szakaszban keverték össze a mezőnyt. Így akár az is előfordulhatott volna, hogy egy rosszabb napot kifogva, toppárosunk valamelyike idejekorán búcsúzik a versenytől. Márpedig az ob-címnek ezúttal is komoly tétje volt, a nemzetközi porondra kilépés lehetősége. Szerencsére a fináléba a két legerősebb magyar csapat jutott, a csoportjában hibátlanul teljesítő Szurmay, Ferenci duó, valamint a korábban egyetlen vereséget elszenvedő Lauchsz, Kárász páros. Kettejük összecsapásból ezúttal utóbbi került ki győztesen.
„Az országos bajnoki cím megszerzése a fiatalok számára mindig fontos, ahogy a szakosztályunk életében is különleges esemény minden ob-győzelem – számolt be a hétvégéről szakemberünk Jakab Zoltán, aki Joó Lindával közösen készítette fel az aranyérmes duót. – Elsődleges célunk azonban mindig az, hogy minél több egységet ki tudjunk állítani, hiszen a bázisteremtés szempontjából ez kulcskérdés. Szerencsére ezen a téren is van mire büszkének lennünk, hiszen az öt magyar kettős valamennyi leánytagja klubunk versenyzője, és a fiúk közül is hárman. A vegyes páros előnye, hogy sokkal nagyobb figyelem irányul a két játékosra, mint mondjuk egy csapatban, miközben nagyon jól lehet gyakorolni a lassú dobásokat is. A fiatalok számára ezen túl minden jégen töltött perc, minden újabb eldobott kő hasznos, hiszen a meccsrutinjuk gyarapodik ezáltal. Összességében valamennyien az elvárásoknak megfelelően teljesítettek, és igyekeztek kihozni magukból a maximumot. Ez utóbbi természetesen mindenki számára mást jelentett, a két toppárosunknak a fináléba kerülést, a fiatalabbak esetében pedig elsősorban a téthelyzetek gyakorlását.”
Az ezüstérmes Szurmay Emma Erzsébet, Ferenci Baján Kán duó Nagy Gyöngyi és Fóti Balázs edzőkkel
A Vasas szakembere szerint a végeredmény jól tükrözte a magyar és a román curlingesek közötti pillanatnyi erőviszonyokat, utóbbiak ebben a sportágban kicsit mögöttünk járnak. A Dencső Dorina, Kárpáti Álmos kettősnek – amely a hazai ob tekintetében a harmadik helyen végzett – is reális esélye lett volna a bronzmeccsre, ám a későbbi harmadik helyezett Mihalca, Ganea elleni negyeddöntőben kifejezetten rossz napot fogott ki. Nem így a fináléba került két topcsapatunk, amely végig kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott.
„Kárász Raul a felnőttek között Joó Linda párjaként szokott jégre lépni, így most Lauchsz Laurával az ob kedvéért alkottak egy csapatot, s csupán egy hónapot tudtak célzottan, közösen készülni – tette hozzá Jakab Zoltán. – Az eredmény azonban igazolta a választást helyességét, hiszen végig nagyon jól játszottak. Az alapszakaszban Szurmay Emmáéktól kaptak csak ki, ami nem volt meglepetés, hiszen a Héraklész programban szereplő Szurmay, Ferenci duó igen összeszokott egység, és az utóbbi időszakban kifejezetten sokat fejlődött. Úgy tűnik, jót tett nekik az edzőváltás, Fóti Balázs bekapcsolódásával megtalálták a szükséges egyensúlyt. Amikor az alapszakasz során megverték Raulékat, olyan játékkal rukkoltak elő, amilyet talán még soha nem is láttam tőlük. A döntő egyébként nagyon magas színvonalú volt, amelyben gyorsan előnyhöz jutottunk. A hat-egyes vezetést azonban a szünet után egy totális áramszünet követte a részünkről, a Szurmay, Ferenci duó ennek köszönhetően írhatott hatot és vehette át a vezetést. Nagyon büszke vagyok Lauráékra, hogy ebből a nehéz helyzetből is fel tudtak állni és végül extra endben, egyetlen kővel nyertek. Mindkét párosnak hasznára vált ez a komoly szintű finálé.”
A kiélezett döntőre pedig már csak azért is szükségük volt a versenyzőknek, mert májusban, Kanadában rendezik meg az első junior vegyes páros világbajnokságot, amelyen egy magyar kettős is részt vehet. Hogy ki, az vélhetően a hétvégére meghirdetett vb-kvalifikációs versenyen dől el, amelyet az ob döntős párosok vívnak meg. Az utazásra a Héraklész programban szereplő Szurmay, Ferenci duó volt eddig a legnagyobb esélyes, ám a Lauchsz, Kárász kettős vasárnapi győzelmével módosultak az eredeti tervek. Utóbbiaknak kedd estig kell eldönteniük, hogy – iskolai kötelezettségeik függvényében – el tudják-e Szurmayék kihívását fogadni. Az tehát már biztos, hogy vasasos egység utazik Edmontonban, legkésőbb a hétvégéig pedig az is kiderül, hogy melyik.
Ifjúsági vegyes páros országos bajnokság. Kamaraerdei Curling Club.
Döntő: Lauchsz Laura, Kárász Raul – Szurmay Emma Erzsébet, Ferenci Baján Kán 10-9 (1-0, 2-0. 0-1, 3-0, 0-6, 2-0, 0-2, 1-0, 1-0).
Elődöntők: Lauchsz Laura, Kárász Raul – Tudor Pop, Ania Bacali 11-4; Szurmay Emma Erzsébet, Ferenci Baján Kán – Tudor Mihalca, Emma Ganea 12-0.
Az A csoport alapszakaszának végeredménye: 1. Szurmay, Ferenci – 8 pont /edzők:Fóti Balázs, Nagy Gyöngyi; 2. Lauchsz, Kárász – 6 /edzők:Jakab Zoltán, Joó Linda; 3. Dencső Dorina, Kárpáti Álmos – 4 /edzők:Varkoly Zoltán, Nagy Gyöngyi; 4. Máté Fruzsina, Rozgonyi Csaba – 2 /edzők:Rozgonyi Gergely, Jakab Zoltán; 5. Tószegi Boglárka, Bánkuti Gergely – 0 /edzők:Jakab Zoltán, Nagy Gyöngyi.