Gy. Szabó Csilla, 2025.02.25. |

Több mint negyven érmet, köztük tizenkilenc aranyat nyertek klubunk sífutói a hétvégi országos bajnokságon. A Normafán megrendezett ob három számában is hármas Vasas-győzelemnek örülhettünk. Válogatott ifjúsági versenyzőink szerdától már a sífutó világbajnokságon, illetve a korosztályos biatlon vb-n versenyeznek.

Hideg, de gyönyörű napsütéses időben rendezték meg pénteken és szombaton a sífutók országos bajnokságát. Az időpontválasztásban annak is szerepe volt, hogy a legjobbak közül többen már vasárnap ismét útra keltek, köztük a Vasas SC fiataljai is. Csikász Panni, Holló Martin és Kunos László Östersundben, míg Ferbár Csongor Trondheimben áll ratjhoz szerdától. Előbbiek Svédországban a korosztályos biatlon világbajnokságon, míg utóbbi Norvégiában a sífutó vb-n vesz részt. Számukra így a hazai országos bajnokságnak is különös jelentősége volt, hiszen a nemrégiben befejeződött EYOF-ot követően ismét versenyhelyzetben gyakorolhattak.


Holló Martin a hosszabb távon igen gyorsan élre állt, itt éppen az elsőként induló ellenfelét előzi

A legnagyobb érdeklődés ennek megfelelően a fiúk ifjúsági II-es számát előzte meg, hiszen ahogy azt már korábban megírtuk, ebben a korosztályban most nagyon erős hazai versengés alakult ki. Vezetőedzőnk Csúr Attila előzetesen úgy vélekedett, hogy a válogatott ifi fiúknak még a dobogós helyezésekért is meg kell majd küzdeni. És ez így is történt. Olyannyira, hogy a pénteki sprintben Holló Martin és Ferbár Csongor azonos idővel végzett az élen. Teljesítményük értékét növeli, hogy a legeredményesebb magyar sífutó, Büki Ádám is 2 perc 34 másodperc alatt teljesítette az 1 kilométeres távot, igaz ő ezzel a felnőtt férfiak versenyét nyerte magabiztosan. De visszatérve az a legidősebb ifi fiúk versengésére, a harmadik helyre Kunos László futott be, és a szombati hosszabb távon is ugyanez volt a sorrend. Igaz, akkor már Holló Martin nagyszerű teljesítménnyel egyedül hozta el az aranyérmet. A dobogóra pedig mindkét napon, kizárólag Vasas-versenyző állhatott fel ebben a kategóriában.


Ferbár Csongor is sokat lépett előre, mindkét számban az aranyért harcolhatott, sprintben holtversenyben végzett az élen

A leányok serdülő II-es kategóriájában szintén hármas vasasos győzelem született, Juhász Julianna, Gergely Laura és Holczer Hanka volt a sorrend, előbbi kettő a sprintben is az első és második helyen végzett.


Kunos Lászlónak is meg kellett küzdenie a két bronzéremért

 

Sífutó országos bajnokság. Normafa.

Skating.

5 kilométer
Fiúk.
Ifjúsági II.:
1. Holló Martin 0:12.54, 2. Ferbár Csongor 0:13.00, 3. Kunos László 0:13.08
Ifjúsági I.: 2. Maus Márton 0:15.03, 3. Harangozó Gergő 0:15.24, 4. Fekete Boldizsár 0:15.44, 5. Karakó Milán 0:17.05.
Nyílt ifjúsági I: 1. Cseke Zalán 0:16.19.
Leányok.
Ifjúsági II.: 4. Csikász Panni 0:16.14.
Ifjúsági I.: 2. Cseke Zilke 0:17.31.

3 kilométer
Fiúk.
Serdülő I.:
1. Gergely Márton 0:09.52
Leányok.
Serdülő II.:
1. Juhász Julianna 0:09.54, 2. Gergely Laura 0:10.50, 3. Holczer Hanka 0:11.09

2 kilométer
Fiúk.
Serdülő I.:
1. Holczer Bálint 0:07.00, 2. Holló Nándor 0:08.01
Leányok.
Serdülő I.:
1. Fekete Dorottya 0:07.04


Holczer Bálint mindkét napon aranyérmet nyert

7,5 kilométer
Férfiak.

Felnőtt: 5. Kovács Richárd 0:24.24.
Masters II. Nyílt: 2. Cseke Csaba 0:22.50,
Masters II.: 1. Kovács Domonkos 0:23.25, 2. Gergely Szabolcs 0:30.42
Masters I. Nyílt.: 2. Harangozó Gábor 0:24.58
Masters I.: 1. Holló Mátyás 0:26.49
Nők.
Masters I.: 1. Makhult-Zámbó Viktória 0:29.28

Klasszikus Sprint.

1 kilométer
Fiúk.
Ifjúsági II.:
1. Holló Martin és Ferbár Csongor 0:02.34, 3. Kunos László 0:02.44.
Ifjúsági I.: 2. Fekete Boldizsár 0:03.01, 3. Maus Márton 0:03.03, 4. Harangozó Gergő 0:03.12 … 6. Karakó Milán 0:03.31.
Nyílt ifjúsági II.: 1. Cseke Zalán 0:03.39.
Leányok.
Ifjúsági II.:
3. Csikász Panni 0:03.27.
Ifjúsági I.: 2. Cseke Zille 0:03.43.

500 méter

Fiúk.
Serdülő II.:
1. Gergely Márton 0:02.08
Serdülő I.: 1. Holczer Bálint 0:02.24, 2. Holló Nándor 0:05.50
Leányok.
Serdülő II.:
1. Juhász Julianna 0:02.20, 2. Gergely Laura 0:02.23 … 5. Holczer Hanka 0:03.01
Serdülő I.: 1. Fekete Dorottya 0:02.34

Férfiak.
Felnőttek:
3. Kovács Richárd 0:03.03.
Masters II.: 1. Kovács Domonkos 0:02.48, 2. Gergely Szabolcs 0:03.22.
Nyílt Masters II.: 2. Cseke Csaba 0:02.51.
Masters I.: 1.Holló Mátyás 0:03.12.
Nyílt Masters I.: 1. Harangozó Gábor 0:03.20.

Nők.
Master I.:
1. Makhult-Zámbó Viktória 0:03.51


Csikász Panni számára is fontos volt az ob, leginkább a korosztályos biatlon vb-re való felkészülés miatt


Fekete Dorottya a serdülő leányok mezőnyében nyert két aranyérmet

 

Fotók: Vasas SC


Hirdetések