Az utóbbi években a felnőtt világ -és Európa-bajnokságot is megjáró Bánóczy Árpád 2028-ig szóló megállapodást kötött a Vasas Sport Clubbal. A projekt nem titkolt célja, hogy 400 gátas reménységünk kijusson a Los Angeles-i olimpiára. Ám azt ő maga is hangsúlyozza, hogy ennyire még nem szabad előreszaladni, az idei szezon célkeresztjében például a tokiói világbajnokság áll. A cél tovább faragni a 49.88-as egyéni csúcson, kiaknázva a tudomány vagy éppen a hollandok adta edzésmódszereket. Ennek részleteiről beszélgettünk a még mindig csak 22 éves Árpival.
- Az a nagyon pozitív kiindulása ennek a beszélgetésnek, hogy évről évre magasabbra törsz, és szinte mindig pozitív kontextusban tudunk beszámolni a szereplésedről, fejlődésedről. Mondhatjuk, hogy a 2024-es volt az eddigi legjobb éved?
Pont nemrég gondolkoztam ezen, hogy melyik volt életem eddigi legjobb éve az atlétikában... Nyilván a 2023-as budapesti világbajnokságon való részvétel egy abszolút felejthetetlen élmény. De közben, ha azt nézem, hogy 2024-ben végigküzdöttem magam a kvalifikáción Dubajtól Japánig, majd saját jogon jutottam ki a római Európa-bajnokságra, ahol ráadásul tudtam menni egy kört, akkor mondhatom, hogy a tavalyi még értékesebb év volt. Csak azt sajnálom, hogy egy hajszállal lemaradtam a korosztályos országos csúcs megdöntésről, pedig ez volt az utolsó 1980-as évek óta fennálló futórekord… De azért nem akarok telhetetlennek látszani, és inkább azt kívánom magamnak, hogy még jópár évig elmondhassam, hogy mindig az éppen mögöttem hagyott volt a legjobb évem.
- Kívülről nézve is igen profi munka volt az Eb-szereplés, mondhatni simán hoztad az előfutamban az ötven másodpercen belüli időt, ami elég is lett a továbbjutáshoz. Segített ebben, hogy egy évvel korábban hazai pályán szívhattad magadba a világversenyek hangulatát?
Szerintem leginkább a nemzetközi tour-okon szerzett rutinnak volt ebben szerepe. Elég sok ilyen viadalon jártam az utóbbi időszakban, és ezeknek a versenyeknek hasonló a lebonyolítása, mint a világversenyeké. Van call room, bemelegítő-pálya, együtt mozog a mezőny, ugyanaz a gladiátorképző-feeling, mint a világversenyeken. Azzal, hogy ezt már többször is átéltem a tavalyi szezonban, kicsit lejjebb tudtam vinni a versenyfeszültséget Rómában is.
- Azért csak izgultál…
Inkább feszült voltam, főleg azért, mert tudtam, hogy ha jól futok, akkor ott lehetek a továbbjutás határán. Utólag annak mondjuk örülök, hogy nem hallottam, ahogy a közvetítésben beszéltek rólam, az lehet kicsit túl nagy terhet rakott volna rám. Gyakorlatilag perceken át arról volt szó, hogy mindig a legnagyobb nyomás alatt teljesítek a legjobban.
- De ez megint beigazolódott. Szóval, elő a titkos taktikával!
Ezt nehéz megmagyarázni, de valahogy doppingol a stresszhelyzet. Emellett pedig brutális versenyszellem van bennem. Ez mindig is így volt. Ha hét-nyolc évesen kikaptam pingpongban, akkor utána nem nagyon volt alvás… Azóta is mindenben versenyzünk az edzőtáborokban, vagy egy-egy edzésen, akár a kondiban. Ez a lételemem… Korábban sportpszichológussal is dolgoztam, erre most kevesebb idő jutott, de például szívesen hallgatok podcasteket olyan sportolókkal, akikre felnézek. Onnan is sok-sok hasznos gondolatot el tud csípni az ember.
- Ha már sztárok, mennyire kerültél közvetlen viszonyba a 400 gát legnagyobb klasszisaival az utóbbi években?
Azért ugyanabban az Eb-középdöntőben futni Warholmmal, vagy éppen a korábbi nagy kedvencemmel, Thomas Barral, azok elég jó dolgok… Ráadásul a hatodik és a kilencedik gát között azt éreztem, hogy tudok is kicsit közeledni Barrhoz. Ilyenkor bevillan, hogy ők sem űrlények. Azt azért persze nem mondanám, hogy ezekkel a nagykutyákkal közvetlen viszonyom lenne, egy-egy verseny utáni pacsiban merül ki a kapcsolat, de másokkal már köszönőviszonyban vagyok. Az Eb-n pont be is került egy videós összeállításba, ahogy széles mosollyal pacsizunk Warholmmal.
- Na, ez a széles mosoly tényleg védjegyed. Van azért, amikor rossz napja van Bánóczy Árpinak?
Tényleg mindenben nagyon pozitív vagyok, ez nálam az alap. De hát nyilván vannak mélypontok, ilyenkor segít a család meg a közeli ismerősök. Akik jól ismernek, azok tudják, látják, hogy nem vagyok éppen jó passzban, és ilyenkor alkalmazkodnak. Így aztán általában hamar vissza is kapcsolok mosolygós üzemmódba.
- Nem titok, a Vasassal immár 2028-ig szóló közös terveid vannak, a Los Angeles-i kvóta jegyében. Mennyire része ez az egész a gondolataidnak?
Még nagyon messze van. Az atlétika egyébként is olyan sportág, ahol évről évre kell építkezni, bizonyítani. Ha nem futsz meg egy szintet az adott időszakban, máris távol kerülsz mindentől, hiszen egymásra épülnek a lépcsőfokok. Nyilván azt azért tudom, hogy az olimpiai A-szinthez 400 gáton egy masszív országos csúcs kellene. Ettől még távol vagyok, de annak van realitása, hogy mondjuk 2027-re, a kvalifikációs időszakig eljussak erre a szintre. Az pedig, hogy a Vasasban ilyen stabil és hosszú távú hátteret nyújtanak, az egy óriási plusz, kevés klub van szerintem Magyarországon, akik ezt tudják garantálni a sportolóiknak, szóval ez mindenképpen magabiztosságot ad.
- Gondolom, egyre nehezebb megugrani a fejlődésben az újabb lépcsőfokokat, de mégis, miben lehet még érdemben javulni?
Mondhatom, hogy próbálunk haladni a világgal, az aktuális trendekkel. Ez most elsősorban Femke Bol iskoláját, a holland módszert jelenti. Bol edzője, Laurent Meuwly tartott is Magyarországon előadást, és az edzőm, Kun-Szabó Balázs egyébként is nyitott szemmel jár ilyen téren. Nagyon a lényegre szorítkozva, ebben a módszerben minden edzés különböző erőcsoportokat fejleszt, mindig más kerül fókuszba, legyen szó gyors, aerob, sav, max vagy éppen állóképességi erőről. Ezeket nem kombináljuk, hanem minden egyes edzésen az egyiket fejlesztjük csak specifikusan. Kulcsfontosságú az is a fejlődés szempontjából, hogy mindent mérünk, van már fotocellánk, amivel gyakorlatilag ízekre lehet szedni egy futást és azonnal visszacsatolást kapok. De a kondiedzéseknél is rögtön látom, hogy az adott gyakorlatnál hány wattos erőt fejtek ki. Vagy mondhatnám azt is, hogy mérjük a gátközöket, meg hogy mennyi időt tartózkodom egy-egy gát felett. Nagyon fontos ez a háttér, ezek az adatok segítenek a fejlődésben, persze azért rákattanni, túlagyalni sem szabad ezt a részét, mert az már kontraproduktívvá válhat. Az előbb említetteken túlmenően sérülés-megelőzés is kulcs, ezen is rengeteget dolgozom, köszönhetően a Vasas által biztosított Fájdalom Ambulanciás háttérnek. Az utóbbi években sokszor visszavetettek kisebb nagyobb kényszerszünetek, így próbálok nagyon figyelni a testemre ilyen tekintetben.
- Abban az életkorban, amiben Árpi van most, nagyon fontos a progresszív fejlődés, hogy szezonról szezonra javuljanak az eredményei. Tulajdonképpen mindent ennek rendelünk alá. Mostanra elmondható, hogy egy komoly eszközpark is segíti a felkészülésünket: erőplató, fotocella, vagy éppen a konditermi edzéseknél a rúd sebességét mérő encoder is rendelkezésünkre áll a mindennapokban. Ezeknek a technológiáknak hála sokkal inkább személyre szabottá tud válni a munka, folyamatosan látjuk a versenyző állapotát, és ahhoz lehet igazítani a terhelést. Hálásak vagyunk a Vasasnak, a Magyar Atlétikai Szövetségnek és azon belül az Atlétikai Módszertani Központnank, hogy amiben csak tudják, segítik a felkészülésünket. Ami pedig az edzésmódszereket illeti, valóban igyekszem nyitott szemmel járni, ezért is hasznosak a világversenyek, amikor lehet találkozni külföldi szakemberekkel. Femke Bol edzője pedig tartott Magyaroszágon is előadást, és volt lehetőségünk kicsit szűkebb körben is faggatni őt, de követem például a csoportjának a versenyzőit a közösségi médiában is, abból is összeáll egy kép az edzéseiket illetően. Árpival is ennek megfelelően kezdtük el fokozatosan összerakni a programot, a kezdeti 6-7 edzésről most már eljutottunk heti 8 edzésig. Nagyon figyelünk a sérülésmegelőzésre, mert korábban sokat kellett kihagynia, azt gondolom, ilyen tekintetben is stabilabbá vált a helyzet. Én is sok potenciált látok a 2025-ös évben, tavaly azért sok versenyt kellett besűríteni az Eb-kvalifikáció miatt, idén szerintem ideálisabb a helyzet ilyen tekintetben. Ha minden a terv szerint alakul, bízhatunk újabb egyéni csúcsokban, és a világbajnoki kvalifikáció is célkeresztbe kerülhet.
- Mi a cél 2025-re a számok nyelvén?
Tavaly 50.31-ről jutottam el 49.88-ig, és meg vagyok győződve, hogy 2025-ben ennél többet is fogok tudni javulni. Nyilván nem akarok túl nagy kijelentéseket tenni, de nagyon jó előérzetem van.
- Egy egyéni csúcs már a zsebben, igaz „még csak” fedett pályán. Mik most az aktuális célok?
Most valóban a fedett pályás szezon zajlik, végre nem hátráltat sérülés, így bele tudok ebbe is kóstolni. Teljesen más műfaj, hiszen 400 méteres síkfutás van, ami ráadásul kétkörös, így be is kell vágni féltávnál. Ostravában nem futottam jól, viszont most hétvégén, Nyíregyházán összejött az általad is említett 47.78-as egyéni csúcs, ami szerintem biztató. Ráadásul ez vasasos egyesületi rekord is egyben, ami külön nagy öröm. Jó formában érzem magam, akár a fedett pályás Eb-szereplés is látkörbe kerülhet a 4x400-as magyar váltóval. Ehhez ki kell jutni a válogatottnak az egyéni idők alapján, nekem pedig be kell kerülnöm a legjobb négybe.
- Aztán jöhet a java, a szabadtér, ugye?
Sok versenyt kinéztem már, hasonló dinamikájú szezonra készülök, mint a tavalyi, fejben ezt már szinte teljesen összeraktuk Balázzsal közösen. Dubajban kezdenék májusban, majd futnék Besztercebányán. Tervben van a csapat Eb, lenne poznani viadal, és van esély arra, hogy Budapesten is rendeznek bronze tourt, amiben remélhetőleg szerepelni fog a 400 gát. A szezon csúcsa pedig nyilvánvalóan a szeptemberi tokiói világbajnokság, ahová egy erős világranglistás helyezéssel nyílhatna mód kijutni. Azon leszek, hogy gyűjtögessem a pontokat, ilyen tekintetben a hajrában a Gyulai Memoriál is egy jó lehetőség lehet. Kifejezetten jól épül fel a versenynaptár, optimista vagyok a nagy célt illetően. Ahogy mondtam az előbb, lépésről lépésre…
