Tóth Zita is ott lesz a kedden rajtoló alpesi sí-világbajnokságon Saalbach-ban, ám azt megelőzően még két Európa-kupa futamon áll rajthoz a hét elején. Sportolónk idén már bizonyított a kontinentális sorozatban, így a vb-n felszabadultan szeretne versenyezni, miközben kihasználná, hogy a nagy sínemzetek ezúttal csak négy-négy versenyzőt indíthatnak.
A Magyar Síszövetség pénteken tartott sajtótájékoztatóján online formában vett részt a Vasas alpesi sízője, aki éppen Csehországban készül az Európa-kupa sorozat hétfői és keddi futamára, amelyeken műlesiklásban áll rajthoz. Tóth Zita remekül kezdett a kontinentális szériában a decemberi olaszországi állomáson egy tizedik és egy tizenötödik helyezéssel köszönt be. A folytatásban is pontszerző volt, így elégedetten beszélt az ottani tapasztalatairól:
„Nagyon élvezem az Európa-kupa szereplést, megtaláltam a helyemet ebben a mezőnyben, mindenkit ismerek és úgy érzem, komolyan számolnak is velem. Ahrntalban nagyon örültem a top10-es eredménynek, hiszen az edzéseken már régóta nagyon jól mentem, ami végre versenyen is kijött. Nagyon sok múlik a rajtszámon, az Európa-kupában már sikerült egy jót kiharcolnom, a világkupán azonban még a hatvanadik körül járok. Utóbbi most még eléggé megnehezíti a dolgomat. De pár évvel ezelőtt az Európa-kupában is ugyanez volt a helyzet, mégis sikerült feljebb lépnem, ami mindenképpen bizakodásra ad okot. Pillanatnyilag az Európa-kupára fókuszálok, szeretnék top15-ös, vagy top10-es rajtszámot szerezni.”
Tóth Zita (balról) és Kékesi Márton, az alpesi csapat tagjai, online jelentkeztek be a sajtótájékoztatón
Zita idén már a világkupa mezőnyében is többször kipróbálhatta magát, így a két sorozat közötti különbségekről is beszélt. Sportolónk szerint a vk-sorozat pályatűzésébe mindig becsempésznek valami extra nehézséget, amelyre különösen figyelniük kell. Ehhez pedig hozzá kell szokni, ahogy a nagy figyelemhez is, amely a világkupa versenyeket övezi.
„Nagyon szeretek világkupán indulni, mert rengeteg tapasztalatot gyűjtök, minden nap számos új dolgot tanulok – tette hozzá Tóth Zita, aki ezt követően a világbajnokságra is kitért. – Szerencsére az edzések nagyon jól mennek, így most már csak azt várom, hogy nagy versenyen is ki tudjam hozni magamból a maximumot. Az ténykérdés, hogy a világkupa a csúcs, ennél a mi sportágunkban nincs feljebb. Igen erősen motivál, hogy látom, hová kell felérnem, s azt is, milyen közel vagyok hozzá. Nagyon várom a vb-t, főleg azért, mert óriás-műlesiklásban is indulhatok. Mivel idén leginkább az Európa-kupára összpontosítok, igyekszem majd felszabadultan versenyezni Ausztriában. Úgy érzem fel vagyok készülve a világbajnokságra, az mindenképpen előny lesz, hogy azonos országból csak négy-négy azonos versenyző indulhat, így az olaszok, osztrákok vagy svájciak nem lehetnek teljes létszámban jelen. Úgy gondolom, hogy ilyen körülmények között a harmincba is be lehet jutni.”
A Normafán megrendezett sajtótájékoztatón Szepesi Bertold, az alpesi sízők szövetségi kapitánya hangsúlyozta, hogy a megszokottnál erősebb csapattal utazhatnak Saalbach-ba, a magyar hölgyek Zita vezetésével. Az ő helye szlalomban teljesen biztos a főfutamban, így a top30-at akár minimumként is meg lehet határozni. Ám ha minden jól alakul, és tökéletesen kijön a lépés, a top15 sem elképzelhetetlen. Ez utóbbi azért lenne különösen szerencsés, mert a világbajnokságon esetlegesen elért előkelő helyezés a világkupa sorozat rajtszámait eldöntő listához is ad pontokat.
Az mindenesetre tény, hogy eddigi kiváló eredményeinek köszönhetően Zita a szokásosnál kedvezőbb rajtszámmal indulhat majd a világbajnokságon, ami még ebben a kisebb, hasonló feltételeket kínáló mezőnyben is előnyt jelent majd. Az alpesi sízők óriásműlesikló, és műlesikló számát, amelyben a Vasas fiatal sportolója is rajthoz áll, a vb második hetében, február 12. és 15. között rendezik meg. A sorrend pedig Zita számára is tökéletes, hiszen az óriásműlesiklásra kerül előbb sor, így bemelegíthet fő számára, a szlalomra.
A sajtótájékoztatón az északi szakág előtt álló eseményekről is szó esett, így az EYOF-ra induló fiatalok küldöttségéről is. Szőcs Emőke szövetségi kapitány szerint a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált kiemelten kezelik, fontos pillanat lesz ez valamennyi induló, így a Vasas színeit képviselő Csikász Panni, Ferbár Csongor, Holló Martin és Kunos László számára is. Ők február 10-én és 11-én kezdik meg a versenyzést Georgiában.
Fotók: Tumbász Hédi/Magyar Síszövetség