A rossz első félidő megpecsételte a sorsunkat, ami után becsülettel kapaszkodtunk, de nem tudtuk utolérni a Budaörsöt, így a negyeddöntő jelentette a végállomást a Magyar Kupában.
Magyar Kupa, negyeddöntő (V. forduló)
Moyra-Budaörs Handball – Vasas SC 37–29 (23–11)
Vasas SC: Zsigmond (kapus) – Mihály 2, Farkas 10, Dombi 1, Szilovics 6, Boldizsár, Oláh 3. Csere: Dubán 2, Ferenczy 2, Varjas 2, Juhász 1, Domokos, Nagy, Sápi, Vámosi, Balog (kapus). Vezetőedző: Konkoly Csaba.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/2, ill. 5/5
Nagy lehetőség előtt állt szombat délután a női kézilabdacsapatunk, amely a Magyar Kupa negyeddöntőjében Budaörsön lépett pályára, egy győzelemmel vagy döntetlennel pedig bejutott volna a Final Fourba – a sorozatban utoljára 19 éve volt a Vasas a legjobb négyben, így várva várt siker kapujában álltunk.
Bár jó védekezéssel (pontosabban Zsigmond Panna-védéssel) indítottuk a meccset, mégsem mi kaptuk el a fonalat, és akkor finoman fogalmazunk: teljesen állva maradtunk az elején, 4–0-t rakott össze a Budaörs, mire mi megszereztük az első gólunkat az ötödik percben. Ám ezt követően sem sem sikerült zárkózni, sőt, folyamatosan nőtt a különbség. Nem találtuk az ellenszert a hazai akciókra, és elöl is rengeteget hibáztunk, sokszor lövésig sem jutottunk el, emiatt a 18. percben már kétszámjegyű volt a lemaradásunk.
Konkoly Csaba vezetőedzőnk ekkorra már kétszer is időt kért, mégsem változott a játék képe; próbáltunk kapaszkodni, ám semmi sem sikerült, a hajrában már mínusz tizenhárom is volt, végül 23–11-es hátrányban vonultunk a félidőben az öltözőbe.
Tizenkét gólos hátrány ide vagy oda, nem adtuk fel: a 43. percre ötöt ledolgoztunk, időt is kért 27–20-nál a budaörsi vezetőedző, hiszen érezhető volt, hogy a Vasas elkapta a fonalat. Ezt követően is folytattuk a közeledést, tíz perccel a vége előtt feljöttünk 31–26-ra, nem volt lehetetlen az egyenlítés. A hajrára viszont nem tudtuk átmenteni az addigi második félidős játékunkat, az 53. percben labdánk volt a háromgólos hátrányhoz, helyette lett mínusz öt, és elszálltak a négyes döntős esélyek; 37–29 lett a vége.
Ez ilyen nap volt, az első félidőben nekünk semmi sem sikerült, ami döntőnek bizonyult, így véget ért számunkra a 2024/2025-ös kupakaland.
Csüggedni nem szabad, a következő mérkőzésünket január 25-én játsszuk Kisvárdán, az NB I 13. fordulójában.
ÉRTÉKELÉS:
Konkoly Csaba vezetőedző: „Az első félidőben kosárlabdát játszottunk, a másodikban kezdtünk csak el kézilabdázni. Az első harminc percben egyértelmű volt a Budaörs taktikai fölénye, ezután tudtuk összeszedni magunkat, a félidei átbeszélést követően. Elismerés illeti a csapatomat azért, mert a védekezésváltás pluszt adott a játékunkhoz, aminek köszönhetően visszajöttünk a meccsbe, ám az egyéni hibáinkat kihasználva a Budaörs megőrizte az előnyét, és megérdemelten jutott a Final Fourba. Gratulálok nekik, illetve a csapatomnak is a második félidőért.”
Farkas Johanna: „Az első félidőben csúszott el nekünk a mérkőzés, a másodikban viszont szépen felálltunk. Egy ilyen riválisnak viszont ekkora előnyt nem lehet adni.”