Nagy Dániel, 2024.05.30. | Kajak-kenu

A Vasas kajakosai közül Kövesdi Patriknak szurkolhattunk a pozsonyi nemzetközi regattán; sportolónk jó időt húzott, aminek a harmadik hely lett a jutalma.

Kajakosaink fejében már a jövő heti válogató jár, időközben viszont Kövesdi Patrik személyében Pozsonyban is szurkolhattunk vasasos versenyzőnek: fiatal sportolónk ezer egyesben, vagyis olimpiai számban szerzett bronzérmet a nagy múltú nemzetközi korosztályos regattán.
 


 

„Ősz óta dolgozunk együtt, ez az első vasasos idénye. Az elmúlt egy-két évben gyengébb volt a korábbinál a formája, de most úgy tűnik, kezdi újra megtalálni magát, amit ez az eredmény is bizonyít – kezdi a legfontosabb tudnivalókkal a kajak-kenu szakosztályunk vezetőedzője, Kassai Álmos. – Az eredeti tervek szerint teljes csapattal vettünk volna részt ezen a tradicionális nemzetközi korosztályos regattán, ám végül a második korosztályos válogató közelsége miatt letettünk erről az elképzelésről, Patrik viszont mindenképpen vízre akart szállni, mert az első válogatón a vártnál gyengébbet ment. A motiváltsága megmutatkozott, remek idővel ért célba, erős mezőnyben szerzett bronzérmet; a versenyt például az a svájci kajakos nyerte, aki a tavalyi ifjúsági vb-n és Eb-n is ezüstérmesként zárt a magyar győztes mögött. Örülünk Patrik teljesítményének, most pedig már gőzerővel készülünk a már említett válogatóra, ami jövő szerdán kezdődik Szegeden, és három napon át tart majd.”


Hirdetések