Jenkei Dániel, 2024.04.06. | Vízilabda

A BVSC elleni fontos siker után elvárás a győzelem a Szeged ellen, de jó formában van a vendégcsapat.

A mieink a BVSC legyőzése után a tabella második helyéről várják a folytatást az OB I-ben, a cél pedig adott, meg kellene tartani ezt a pozíciót a középszakasz során. Ilyen tekintetben nem sok lehetőség van botlani, pláne nem a Szeged elleni hazai találkozón.

Kiss Csaba együttese egyébként üde színfoltja az utóbbi hetekben a felsőháznak, hiszen a topcsapatak ellen rendre szoros mérkőzéseket tudtak játszani, az FTC is megizzadt ellenük, legutóbb pedig a Honvéd dolgát nehezítették meg komolyan.

 

 

Ami a mi oldalunkat illeti, Dala Döme sérülés miatt nem fog tudni vízbe szállni, a többiekre azonban számíthat Szlobodan Nikics vezetőedző. 

A csapat hat napon át tudott erre a mérkőzésre készülni, ennek pedig remélhetőleg visszaköszön majd az eredménye szombaton 16 órától a Komjádiban.

Jegyinformációk itt.

 


Hirdetések