Nagy Dániel, 2024.03.29. | Jégkorong

Szoros bronzmeccs után végül negyedikként zárt az U18-as bajnokságban a jégkorongcsapatunk.

Lassan véget érnek a hazai korosztályos élvonalbeli jégkorongbajnokságok. Az U21-esek között csapatunk a negyeddöntőben esett ki, az Újpesti Jégkorong Akadémia ellen összesítésben 2:1-re kapott ki Nagy László együttese.

Az U18-asoknál sikerült beverekednünk magunkat a legjobb négy közé: a Jánosi Csaba vezette gárda az alapszakaszban a másodikként zárt, majd a negyeddöntőben a Dunaújvárosi Acélbikk ellen magabiztosan jutott tovább, majd az elődöntőben a Budapest Jégkorong Akadémia következett. Ellenfelünk az első meccset 5–3-ra, a másodikat hosszabbítás után 4–3-ra nyerte meg, így eldőlt, a bronzéremért folytathatjuk tovább a küzdelmeket. Az egy mérkőzésen eldőlő párharcban az alapszakaszt megnyerő Újpesti JA-val csaptunk össze, ami szintén szoros küzdelmet hozott, de sajnos riválisunk 3–2-re nyerni tudott, így negyedikként zártak a vasasos fiúk.

„Ha az egész évadot nézzük akkor a magyar és az osztrák bajnokság (utóbbiban a negyeddöntőben búcsúzott a csapat – a szerk.) kapcsán sem lehetünk elégedetlenek, némi csalódottság viszont van bennünk: szerettünk volna mindkét sorozatban bejutni a legjobb négy közé, és éremre is pályáztunk – értékelt Jánosi Csaba. – Messziről indultunk az idény elején, az elmúlt hónapokban pedig rengeteget fejlődtek a játékosok. A rájátszásban nagyon szoros meccseink voltak, nem múlt sokon, hogy felénk billenjen a mérleg nyelve. Most kapnak kis pihenőt a fiúk, ez mindenkinek jót tesz majd, májusban pedig korosztályt váltanak a srácok.”

Az U16-os együttesünk az 5-8. helyért játszik; a körmérkőzések április közepén érnek véget.

U14-eseink az U18-asokhoz hasonlóan a bronzéremért szálltak harcba, náluk viszont három győzelemig tart a párharc: fiataljaink jól kezdtek, az első meccset behúzták (2–1) otthon a DVTK Jegesmedvék ellen.


Hirdetések