Nem tudtuk borítani a papírformát, kikaptunk Mosonmagyaróváron a női kézilabda NB I 18. fordulójában.
NB I 18. forduló
Motherson Mosonmagyaróvári KC–Vasas SC 35–26 (17–9)
Vasas SC: Zsigmond (kapus) – Domokos 1, Ferenczy 3, Dombi 1, Vámosi, Pénzes 10, Fodor 3. Csere: Szilovics 6, Mihály 1, Oláh 1, Sirián, Varjas, Lengyel, Balog (kapus).
Vezetőedző: Konkoly Csaba.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/4 , ill. 3/3
Az ősszel kilenc góllal kaptunk ki otthont a remek idényt futó, nemrég még az európai kupaporondon is vitézkedő Mosonmagyaróvár ellen. A női kézilabda NB I 18. fordulójában eljött a visszavágó ideje: bár a bronzéremért hajtó házigazdák voltak az összecsapás esélyesei, nem feltartott kezekkel érkeztünk az UFM Arénába, igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni a meccsből.
Egyik csapat sem tudta gólra váltani az első támadását, majd hetesből Oláh Kyra szerezte meg nekünk a vezetést. A „termelés” azonban nem sokáig egyik oldalon sem indult be, négy és fél perc után még mindig 0–1 állt az eredményjelzőn, amikor a hazaiak – szintén büntetőből – egyenlítettek. A kezdeményezést azonban az emberhátrányunk ellenére sem adtuk át, 3–1-re és 4–3-ra is vezettünk, míg az MKC 10 perc után került először előnybe (5–4). Sőt, 7–4 után vezetőedzőnknek, Konkoly Csaba az első idejét is kikérte, ugyanis megtorpantunk a jó kezdés után. A játékrész második felében fokozatosan lépett el a hazai csapat, főleg a hajrá sikerült gyengén a részünkről (17–9).
A folytatásban sem tudtunk közeledni, faragni a hátrányból, kézben tartották a mérkőzést a hazaiak. Tizenöt perccel a vége előtt jegyezhettük fel a legnagyobb különbséget, ekkor 14 volt közte, a vasasos lányok viszont nem omlottak össze, a hajrában pedig kozmetikáztak az álláson: az utolsó öt percet 6–2-re megnyertük, 35–26-nál zendült fel a dudaszó. Irányítónk, Pénzes Laura lett a meccs legeredményesebbje, tízszer talált be, emellett érdemes kiemelni, hogy U19-es játékosunk, Varjas Lara is szerephez jutott – angyalföldi mezben az első NB I-es percei voltak ezek.
Ismét hosszabb szünet jön, legközelebb április 20-án (szombat) lépünk pályára: az MTK-t fogadjuk a 19. fordulóban.
ÉRTÉKELÉS:
Konkoly Csaba vezetőedző: „Az egyik szemem villám, a másik nevet; mérges vagyok, mert a sokszor gyakorolt taktikai elemeink esetében többször és nagyokat is hibáztunk, ellentétben a héten újonnan megtanult dolgokkal, amik sokkal inkább sikerültek. Néha mintha a hitünket is elveszítettük volna, ennek nem örültem, de a végjáték kárpótolt, megmutattuk, hogy így is tudunk játszani, emiatt sikerült kozmetikázni az eredményen. A Mosonmagyaróváron érződik, hogy rengeteget tanult a nemzetközi porondon is, az Európa-liga másik kávéház az NB I-hez képest. Összességében a végjátékra kell építenünk, a többiből pedig tanulunk.”
A bajnokság állása:
1. Győr | 21 | 19 | - | 2 | 740-483 | 38 |
2. FTC | 18 | 18 | - | - | 662-452 | 36 |
3. Debrecen | 18 | 15 | - | 3 | 566-444 | 30 |
4. Mosonmagyaróvár | 17 | 14 | - | 3 | 574-470 | 28 |
5. Vác | 18 | 10 | - | 8 | 502-482 | 20 |
6. Budaörs | 21 | 9 | 1 | 11 | 566-613 | 19 |
7. Dunaújváros | 20 | 8 | - | 12 | 526-605 | 16 |
8. MTK | 18 | 6 | 3 | 9 | 525-568 | 15 |
9. Vasas | 19 | 6 | 2 | 11 | 484-551 | 14 |
10. Fehérvár | 18 | 5 | 2 | 11 | 492-566 | 12 |
11. Kisvárda | 18 | 5 | 1 | 12 | 456-512 | 11 |
12. NEKA | 19 | 5 | 1 | 13 | 479-560 | 11 |
13. Békéscsaba | 18 | 4 | 1 | 13 | 464-553 | 9 |
14. Kozármisleny | 19 | 1 | 1 | 17 | 415-592 | 3 |