Nagy Dániel, 2023.12.07. | Jégkorong

Jégkorongszakosztályunk Andersen Ligában szereplő csapata az alapszakasz feléhez érkezett; Hoffmann Attila vezetőedzővel tekintettünk vissza a mögöttünk álló hónapokra.

Október közepén kezdte meg jégkorongszakosztályunk csapata az Andersen Ligában, vagyis a felnőttmásodosztályban a szereplést; az elmúlt évadban elindított bajnoksághoz mi az új évadban csatlakoztunk, első pontjainkra pedig nem kellett sokat várni, a hónap végén hosszabbításban győztük le a Szeged gárdáját.

Azóta is volt pár alkalom az ünneplésre: rendes játékidőben legyőztük a Dél-Budai Hockey Clubot, december elején pedig az FTC otthonából hoztunk el két pontot.

„Amikor az évad elején semmilyen célt nem tűztünk ki magunk elé, csak azt, hogy gördülékenyen bekapcsolódjuk a bajnokságba, hiszen októberben, nem sokkal a kezdés előtt még a mezek sem voltak meg, erős volt a bizonytalanság – kezdi Hoffmann Attila, a csapat vezetőedzője. – Jelenleg a tabella nyolcadik helyét foglaljuk el, ám amiatt van kis hiányérzetem, mert több pozícióval előrébb is állhatnánk. Sok elkerülhető ponthullajtásunk volt, többször az utolsó pillanatokban engedtük ki a kezünk közül a győzelmet. Ettől függetlenül az előzetes kilátásokat abszolút túlszárnyaljuk, így elégedettek lehetünk az alapszakasz első felével, amelyben egy kivétellel minden csapattal összecsaptunk már; egyedül az utolsó helyen álló Sportországi Cápák elleni ütközetünket halasztották későbbre. Kezdjük megismerni az ellenfeleinket, ki milyen erőt és játékot képvisel; számos rutinosabb együttessel kell felvennünk a harcot, akik heti háromszor-négyszer jégen tudnak lenni, míg mi inkább a mérkőzéseken tudjuk gyakorolni a taktikánkat. Rendeztük a sorokat, a hokisaink is bemelegedtek, felvették a tempót.”
 


 

Az együttesünkben számos U20-as és U18-as játékos is megkapja a lehetőséget a tapasztalatszerzésre és a bizonyításra.

„Az eredeti tervünk is ez volt, hogy terelgessük őket a felnőttjégkorong irányába, a fiatalos temperamentummal pedig segítik a csapatunkat. Bízom benne, hogy a folytatásban már nem osztogatjuk majd ennyire bőkezűen a pontokat. A cél, hogy megtartsuk a playoffot érő helyünket, onnantól pedig meglátjuk, hogyan tovább. Ha ez sikerülne, óriási szó lenne!”


Hirdetések