A BEAC ellen szombaton megszerezte első idei győzelmét női élvonalbeli együttesünk, így jó hangulatban telhet Pasaréten a válogatott Eb-selejtezője miatti közel egy hónapos szünet. Az eddig valamennyi mérkőzésen kezdőként pályára lépő Gelei Karola szerint nagyon kellett a csapat lelkének a siker.
Az idén 19 esztendős kosárlabdázó tavalyi idénye igen szerencsétlenül alakult, egy térdsérülés miatt hosszabb időre kiesett a játékból, csak a szezon végén, egyetlen találkozón léphetett pályára a felnőttek között. Akkor öt percet játszott, idén viszont az eddigi négy mérkőzés mindegyikén kezdő volt, és több mint 17 percet átlagolt. Nagyot fordult tehát vele a világ azóta, hogy szerződést kötött a Vasas Akadémiával és ez nemcsak a pályán, de azon kívül is meghatározza életét.
„Eddig is fontos volt számomra a kosárlabda, és szerettem volna fejlődni, de nyáron bennem is sok minden megváltozott – tudtuk meg Gelei Karolától, amikor eddigi teljesítményéről kérdeztük. – A gondolkodásmódom is profibbá vált, nemcsak a helyzetem. Hetente nyolc-kilenc edzésem van, és már a meccsek előtti napon megkezdem a másnapra való ráhangolódást, pihenek, koncentrálok és az étkezésemre is nagyon odafigyelek. Úgy érzem, a dobások terén fejlődtem a legtöbbet, igaz, nagyon sokat gyakorlom is őket. Amikor két éve Pasarétre igazoltam, bizony voltak gondjaim, s némi félsz is, hogy nem leszek igazán ponterős. A tavalyi egyéni képzések azonban elindítottak a jó úton, az idei csoportos gyakorlásokon pedig tovább tökéletesítem a dobótechnikámat. Az elmúlt négy mérkőzésre tehát nemcsak azért vagyok büszke, mert kezdőként pályára léphettem, de azért is, mert pontokat is szereztem, a Győr ellen hatot, a BEAC-meccsen pedig három triplát. De az is jó érzéssel tölt el, hogy mesterünk akkor is visszaküldött, amikor a fiatal szabály szellemében már nem kellett volna.”
Gelei Karola nem tagadja, hogy a felnőttek közötti ritmushoz volt a legnehezebb hozzászoknia, ezen a szinten, már két-három perc után is könnyen elfárad egy fiatal játékos. És nemcsak fizikálisan, de mentálisan is. Karola esetében ez utóbbi azért különösen igaz, mert egyik legfontosabb feladatának a tapasztaltabb társak kiszolgálását tartja, a pontos passzokhoz pedig kellően frissnek kell maradnia fejben.
Gelei Karola (13) a TFSE ellen tizennyolc percet játszott és távolról is eredményes volt
„A Győr ellen nyolc eladott labdám volt, ami részben annak volt köszönhető, hogy nagyon jó passzokkal akartam helyzetbe hozni a többieket, a ritmus azonban még új volt a számomra – idézi fel a bajnoki nyitányt Gelei Karola. – A BEAC ellen szerencsére már egy sem volt, és a jövőben is szeretném, ha ez a szám a minimális lenne. Bár nagyon jól látok a pályán, és a fejemben gyorsan összeáll a játék, most még előfordul, hogy nem tudom tökéletesen kivitelezni az elképzeléseimet. Éppen ezért a gyorsan pörgő támadásokban néha vissza is kell magam fogni, megnyugodni, annak érdekében, hogy a legjobb döntést tudjam meghozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne törekednék továbbra is az extra passzokra, hiszen ezek örömet és önbizalmat adnak nekem, éppúgy, mint a hárompontosok, amelyekből négyet dobtam négy találkozón.”
Női együttesünk vezetőedzője, Milos Pavlovic többnyire azzal az utasítással küldte pályára a fiatal játékost, hogy a védekezésben különösen agresszív és határozott legyen. Ennek igyekezett is megfelelni, bár igazi sikerélménye a már említett triplák terén volt. Ez utóbbiak segítették abban, hogy gyorsan megnyugodjon, hiszen az első mérkőzéseken még nagyon izgult a nem is olyan váratlanul jött lehetőségtől. Titkon ugyanis reménykedett abban, hogy a fiatalok közül ő kerül majd az U20-as szabály szellemében a kezdőbe, ám erre nem volt semmi garancia. Az edzőmérkőzéseken mutatott teljesítményére alapozhatott csupán, amely láthatóan a mestert is meggyőzte. Pozitívumként említi az erőnléti fejlesztést, amelynek egyik fontos összetevője volt sérült térde rehabilitációja. Utóbbi olyan jól sikerült, hogy már nem is érez különbséget a kettő között. Ez pedig azt jelenti a számára, hogy a teste is százszázalékosa készen áll a harcra.
„Nagyon kellett a lelkünknek a BEAC elleni győzelem, amelyet szerintem annak köszönhetünk, hogy végre igazi csapatként léptünk pályára – tért át együttesünk hétvégi sikerére Gelei Karola. – Hiába tettünk az alapozás során nagy lépéseket az egység irányában, az első meccsekre még nem álltunk igazán össze. Nagyon akartunk, ám kívülről ez az elhatározás egyáltalán nem látszott a játékunkon. A helyzetünket a sorsolás sem könnyítette meg, hiszen kemény ellenfeleink voltak, akikkel szemben egyértelműen mi voltunk az esélytelenebbek. A Sopron legyőzéséhez ennek ellenére nagyon közel álltunk, a BEAC ellen pedig már sikerült maximálisan felszívnunk magunkat és tiszta szívből, összhangban küzdeni. Ezt a lendületet kell majd tovább vinnünk a válogatott szünetet követően. Amennyiben tovább erősödik a csapaton belüli összetartás, akkor szerintem ezzel nem is lesz probléma.”
Fotók: hunbasket