Jenkei Dániel, 2023.09.06. | Birkózás

Születésnapját ünnepli olimpiai bajnok birkózólegendánk, a Tuskirály, Dr. Hegedüs Csaba.

Az 1972-es müncheni játékokon a 100. magyar olimpiai aranyt megszerző Hegedüs Csaba piros-kék kötődését aligha kell bizonygatni, birkózószakosztályunk tiszteletbeli elnöke, klubunk örökös bajnoka és aranygyűrűse sokszor beszél erről, általában igencsak érzelmes formában:

"Én egyértelműen a Vasashoz akartam jönni. Nem volt kérdés, gyerekként a Vasasnak szurkoltam. Illovszky Rudi bácsi, a csodaember, aki később a legjobb barátom lett, meghatározó személy volt a kezdetekben, de imádtam a Vasast Farkas János, Mészöly Kálmán és Fister Ferenc miatt is. Mikor 1967 januárjában Tatán edzőtáboroztunk az ifiválogatottal, mondtam is viccesen a többieknek, akik majdnem mind vasasosok voltak, ugyan, szóljatok már nekik, már mindenki hívott, a Fradi, a Honvéd, a Dózsa, én hozzátok akarok menni. Aztán január 7-én az edzőtábor után bementem az Eötvös utcába, 15-én már vasasos voltam. Nem bántam meg, csodálatos időket éltem meg a nagyon kemény, munkás, komoly fegyelmet tartó szakosztály-vezető, Vágó Wágner Robi bácsi mellett. Elkötelezett vasasos vagyok, ez az, ami sosem változik meg, ez egy örök szerelem."


Isten éltesse sokáig Hegedüs Csabát!

Hegedüs Csaba

1948. szeptember 6-án született Sárváron.

Szombathelyen kezdett birkózni, 1967-ben igazolt a Vasashoz. Ötször nyert egyéni magyar bajnokságot, első nagy nemzetközi sikere az 1971-es szófiai világbajnoki cím volt, ahol minden ellenfelét tussal győzte le – innen ered a „Mr. Tus” jelző, amely azóta is védjegye.

Egy évvel később 1972-ben olimpiai bajnoki címet szerzett Münchenben úgy, hogy csak egyetlen mérkőzésen adott tust, a többit pontozással nyerte. Ez volt a magyar olimpiatörténet 100. magyar aranyérme.

1973. április 10-én Budapesten, a Tétényi úton súlyos autóbalesetet szenvedett, összeütközött a BKV egyik teherautójával. Sokáig életveszélyben volt, de végül teljesen felépült, amelyben elévülhetetlen érdemei vannak a svéd Bengt Johanssonnak, aki pár hónappal később kétszer is megműtötte.

1975-ben kezdett újra versenyezni, előbb vb-4. lett, majd 1976-ban és 1977-ben Európa-bajnok, előbb 82, majd 90 kg-os súlycsoportban. 1979-ben vonult vissza az aktív sporttól.


1980-ban szövetségi kapitánynak nevezték ki, kilenc évig töltötte be ezt a feladatot, ez idő alatt lett olimpiai bajnok Kocsis Ferenc, Növényi Norbert és Sike András.

1992 és 2015 között a Magyar Birkózó Szövetség elnöke volt, 2002 és 2014 között a nemzetközi szövetég elnökségének tagjaként is dolgozott.

A Halhatatlanok Klubjának, a Birkózó Hírességek Csarnokának tagja, Sárvár, Szombathely és Budapest díszpolgára, a MOB Olimpiai Aranygyűrű és Érdemérem, illetve a Vasas Aranygyűrű birtokosa, 2018-ban Csik Ferenc-díjat is kapott.

Hirdetések