Jenkei Dániel, 2023.07.10. | Vízilabda

Olimpiai bajnok, BL-győztes szerb vízilabdázó érkezik az A-Híd VasasPlaket csapatába. Egy olyan játékos, aki néhány hónapja még a Novi Belgrád színeiben játszott Bajnokok Ligája-döntőt a Pro Recco ellen.

A 31 éves, jobbkezes, gólerős szélső a szülővárosában, Belgrádban kezdett el vízilabdázni, első komoly sikereit a Crvena Zvezda színeiben érte el, amellyel Bajnokok Ligáját is nyert.

2015 és 2017 között két évet a Barceloneta csapatában pólózott, spanyol bajnokságot és kupát nyerve, majd következett három év Egerben, ahol szintén húzóember volt, és komoly tapasztalatot szerzett a magyar bajnokságban is. Innen igazolt a Radnicski Kragujevácba, amellyel első szerb csapatként megnyerték az Adria-ligát és szerb bajnokok is lettek. Ezt követően Rasovics az elmúlt két évet az új szerb sztárcsapatban, a Novi Belgrádban töltötte, a hazai sikerek mellett kétszer is Bajnokok Ligája-döntőt játszva.

Az utóbbi években fontos tagjává vált a szerb nemzeti csapatnak is, amellyel 2021-ben, Tokióban olimpiát nyert.

 


 

Most pedig jön a vasasos fejezet, hiszen Sztrahinja Rasovics egyéves szerződést írt alá klubunkkal.

Új igazolásunkat Japánban értük el telefonon, ahol már az utolsó simításokat végzik a szerb válogatottal a fukuokai világbajnokság előtt.


 

- Mi újság Japánban?

- Köszönöm, minden rendben, elkezdtük a finomanhangolást a világbajnokságra a szerb csapattal. Szeretnénk jobban szerepelni, mint a tavalyi budapesti vb-n, de nem akarok jósolgatni, mert minden a pillanatnyi formán múlik majd. Felkészültek vagyunk, a társaimmal együtt kétszáz százalékot beleteszünk majd ebbe a tornába. Szerintem bármi lehetséges…

- Én viszont most a Vasasról kérdeznélek elsősorban, hiszen nagy dolog számunkra, hogy hozzánk igazolsz, pár hete még a BL-döntőben figyeltük a játékodat. Miért döntöttél mellettünk?

- Boldog vagyok, hogy jöhetek, a Vasas egy nagymúltú klub, és ez most nem csak a kötelező udvariasság. Amikor gyerekként elkezdtem vízilabdázni, a Vasas többször játszott az európai kupák végjátékában, így mindig is figyeltem őket. Szeretném, ha a következő szezontól a társaimmal együtt aktív részese lehetnék egy építkezésnek ebben a csapatban. A Novi Belgrádban az elmúlt két évben tényleg a legmagasabb szinten játszottam a klubvízilabdában, de úgy éreztem, itt a váltás ideje.

- Van egy markáns szerb-vonal a mostani Vasasban, gondolom, azért ez is fontos tényező volt a döntésedben.

- Természetesen, a honfitársaim jelenléte biztosan gyorsabbá teszi majd a beilleszkedést. Szava Randjelovics nagyon jó barátom, együtt nyertünk anno BL-t a Zvezdával, és alig várom, hogy újra csapattársként harcoljunk a közös sikerekért. Ugyanígy a vezetőedző, Boban Nikics személye is kulcsfontosságú volt, játszottam vele is együtt, tudom, hogy milyen ember és milyen csapattárs. Edzőként még nem ismerem, de a számomra fontos emberektől nagyon jó dolgokat hallottam róla ilyen téren is. Várom a közös munkát!

- Három egri év után a magyar bajnokság, a magyar közeg sem lesz majd új számodra. A budapesti életet mennyire várod?

- Igen, Egerben remek tapasztalatokat szereztem a magyar vízilabdáról, a bajnokság jelenlegi erejét pedig senkinek nem kell bemutatni. Én nagyon megszerettem anno Magyarországot, jó volt itt élni, a budapesti tartózkodást pedig különösen várom, hiszen gyönyörű város, ráadásul nincs is messze Belgrádtól, a szülőhelyemtől sem. Ez is egy fontos szempont.


fotó: Getty Images

 

- Ki kell mondani, hogy a tavalyi, gyengébben sikerült hazai szereplés után újjáépítés zajlik az A-Híd VasasPlaketnél, aminek kulcsfigurája kell, hogy legyél a Te kvalitásaiddal és tapasztalatoddal. Készülsz erre a szerepre?

- Hízelgő, ha ez a vélemény és a várakozás velem kapcsolatban, de olyan típus vagyok, aki nem szeret előre beszélni, ígérgetni. Szeretném teljes erővel elkezdni a munkát, beilleszkedni a csapatba, és segíteni a játékommal a társakat, és ezzel az eredményességünket. Egyébként is úgy gondolom, hogy a bajnoki negyedik hely után ennek az új Vasasnak lépésről lépésre kell haladnia. Lesz honnan előre lépnünk ilyen téren a magyar bajnokságában. Nyilván az látszik, hogy a Fradi elképesztően erős lesz, a keretük alapján szinte verhetetlennek tűnnek, de azt mondom erre is, majd a vízben eldől, mire megyünk ellenük. Meg fogunk mindent próbálni!

- Mennyire ismered a leendő társakat?

- Szinte mindenkit ismerek valamennyire a korábbi magyarországi időszakomból, említhetném Lévait, Buriánt, vagy a fiatal Konarikot. Bátori Bencével pedig gyakorlatilag együtt nőttünk fel a vízilabdában, egy generáció vagyunk, sokat találkoztunk a korosztályos világversenyeken. Szóval ezzel a részével szerintem nem lesz gond. Nagyon bízom benne, hogy egy jó szellemű csapattal, közösen tudunk majd fejlődni, és szép eredményeket elérni.


Hirdetések