A XXII. Magyar Senior Sakkbajnokságot idén is Ajkán rendezték meg június 26-tól július 2-ig. A versenyt második alkalommal szentelték 2021-ben elhunyt szakosztályvezetőnk, Káposztás Miklós nemzetközi mester emlékének.
- Miklós korábban minden évben lelkesen játszott ezeken a viadalokon. Különösen szerette az ajkai strandot, ahol a fordulók között pihenhetett, lubickolhatott. Rendkívül jó barátságot ápolt Czingler Sándor versenyszervezővel, aki a versenybírói teendőket is ellátja az eseményen - mesél Káposztás Miklós ajkai kötődéséről Horváth Júlia jelenlegi szakosztály-igazgató.
A mostani viadalon a Vasas SC-ből Boguszlavszkij Jevgenyij nemzetközi mester és Pesztericz László FIDE-mester mérette meg magát a kilenc forduló során.
A 26 fős mezőny élén ezúttal is Szalánczi Emil nemzetközi mester – többszörös szenior bajnok – végzett, de a mieink is jól szerepeltek. Boguszlavszkij Jevgenyij holtversenyben az 5. helyen zárt 6 ponttal, míg Pesztericz László szintén holtversenyben a 8. helyen végzett 5 ponttal.
Az eseménynek a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ adott otthont. Az ünnepélyes megnyitón rést vettek Káposztás Miklós lányai, Gyöngyi és Tünde.
Balról jobbra: Czingler Sándor a verseny szervezője, Dorner László Ajka Város alpolgármestere, Dr. Perkovits Géza, Veszprém Vármegyei Sakkszövetség Elnöke, Káposztás Tünde, Káposztás Gyöngyi, Boguszlavszkij Jevgenyij (Vasas), Pesztericz László (Vasas).
2023. július 15-én lenne 95 éves Benkő Pál, a világhírű nagymester, aki élete utolsó 15 évében a Vasas SC sakk szakosztályának szeretve tisztelt tagja volt. Emlékére fia, Benkő Dávid – tavaly óta ő is Vasas-versenyző – kezdeményezésére május 4-6. között különleges, Benkő Pál Chess960 sakkversenyt szerveztünk a házigazda Magyar Sakkszövetség versenytermében. Benkő nagymester, aki 2019-ben hunyt el, nagyon kedvelte a sakkjáték ezen érdekes, mostanában egyre népszerűbbé váló, új változatát, a Fischer random, más néven Chess960 sakkot. Ennek lényege az, hogy az alapállásban a tisztek a gyalogok mögött számítógép által kisorsolt módon, néhány előírt szabály betartásával kerülnek fel a táblára. Benkő Dávid, aki civilben matematikus, Robert Fischer egykori világbajnok kérésére számolta ki korábban a lehetséges alapállás variációkat. Ez pontosan 960-at tesz ki, innen az elnevezés. A kiinduló állás nagyszámú változata kreatív gondolkodást követel és a hagyományos sakkhoz képest jóval kisebb szerepe van a szokásos játszma előtti felkészülésnek. Ehhez hasonló versenyt Magyarországon eddig – Benkő nagymester kezdeményezésére – csak egyszer rendeztek, több mint harminc éve, 1991-ben. A mostani hétfordulós, 30-30 perc + lépésenként 30 másodperc gondolkodási idejű versenyen 12 játékos vett részt. Annak ellenére, hogy - valószínűleg az újszerű versenyformának „köszönhetően" – viszonylag kevesen vállalták a megmérettetést, erős játékosok is neveztek az emlékversenyre. Szakosztályunkból négy játékosunk vett részt a végig sportszerű küzdelmekben: Boguszlavszkij Jevgenyij nemzetközi mester, Czeglédi Barna, Benkő Dávid és Jeszenkovits Bertalan. Az 1. helyen Káposztás Miklós egykori tanítványa, korábban sokáig klubtársunk, Jakab Attila nemzetközi mester végzett. Az egyéni támogatóknak – többek között Kis Jenő szakosztály elnökünknek, Hodosi Lajos tiszteletbeli szakosztály elnökünknek és Miskolczi Tamás örökös tagunknak köszönhetően minden résztvevő díjat kapott. Kezdeményezésünk nyomán, úgy tűnik, kezd egyre népszerűbbé válni ez a küzdési forma, mert júniusban már egy másik egyesület is szervezett Chess960 versenyt.