Nagy Dániel, 2023.05.13. | Kézilabda

Hatgólos győzelmet arattunk a DVSC U19 ellen, így hazai pályán szereztük meg a bajnoki aranyat. Irány az NB I!

NB I/B, 28. forduló

Vasas SC–DVSC-Schaeffler U19 29–23 (10–13)

Vasas SC: Zsigmond (kapus), Domokos 1, Pénzes 3, Speth 1, Dombi 7, Szilovics 6, Oláh 6. Cserék: Blaubacher 2, Bánhidi 2, Imrei 1, Györfi, Lengyel, Gaschler, Nagy Zs., Kurucz (kapus), Demjén (kapus). Vezetőedző: Penszki Gergely

Kiállítások: 6, ill. 10 perc

Hétméteresek: 3/3 , ill. 2/2 


A múlt heti fordulót követően hosszú idő után újra pontelőnnyel vezettük az NB I/B 2022/23-as évadát, hiszen Pécsett nyerni tudtunk, míg az addig minket azonos pontszámmal követő Kozármisleny hazai pályán kikapott a Tempo ellen. Ez azt jelentette, hogy ha az utolsó előtti körben legyőzzük a DVSC U19-es együttesét, már biztosan bajnokok vagyunk, egyúttal az NB I-ben szerepelhetünk az ősztől.

Mi szereztük meg a vezetést a meccsen, az első támadásunk során Pénzes Laura bejátszása megtalálta a középen befutó Oláh Kyrát, akinek dobása a kapufáról csapódott a hálóba. Közel öt percig sikerrel védtük a kapunkat, a debreceniek első találatára pedig Dombi Katalin válaszolt látványos, hatoson belüli bevetődés után. Alig kezdődött meg a 10. perc, amikor egált jegyezhettünk fel (4–4), a vendégek pedig továbbra sem engedték, hogy jelentősen ellépjünk, sőt fordítani tudtak: a 15. percben először szerezték meg a vezetést (6–7). Erre egyből tudtunk válaszolni, ám ezután nyolcperces vasasos gólcsend következett, annak ellenére, hogy ezalatt még emberelőnyből is játszhattunk. A periódus visszafogott támadójátékát nem bírtuk el, három találattal „elszökött” a DVSC, amiből még tudtunk faragni, ám az utolsó percekben is csak a vendégek tudtak gólt ünnepelni, így 13–10-es vendégelőnnyel vonultunk a félidőre; nem lehetett más a cél, a lehető leghamarabb le kellett dolgozni a hátrányunkat.
 


NB I, jövünk!
 

A szünet  után fokozatosan és gyorsan kezdtünk közeledni a vendégekhez. Öt perc után, már csak egy volt közte, amikor az egyik debreceni játékos ejtését kapusunk, Kurucz Annamária „kapta le” a levegőből – már az egyenlítésért támadhattunk, eredményesen: Oláh a mérkőzésen már a harmadik hetesét értékesítette (15–15). Nem sokkal később újra megszereztük a vezetést, Pénzes tört kapura, akit szabálytalanul sem tudtak megállítani; gólt és kétperces kiállítást is kaptak a debreceniek. Eksztázisban játszottunk ezekben a percekben, csapatkapitányunk a saját hetesünkről is kapuba talált, ám még csak véletlenül sem dőlhettünk hátra, hiszen közel húsz perc volt még a végső dudaszóig.
 


Egészen a hajráig fej-fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó tíz perc viszont már csak rólunk szólt: 7–2-re nyertük meg ezt az időszakot. A végén már nem voltak kérdőjelek, az utolsó támadások alatt már zúgott a „BAJNOKCSAPAT!”, a dudaszó után pedig kezdődhetett az ünneplés, telt ház előtt.

Az utolsó forduló előtt tehát biztossá vált, hogy az NB I/B tabellájának élén végzünk, ősztől pedig újra az élvonalban mérethetjük meg magunkat.

Három egymást követő szombat, három emlékezetes siker

Polgár-Veres Árpád sportszakmai elnökhelyettest kérdeztük a női kézilabdacsapat mai NB I/B-s bajnoki címe és feljutása kapcsán:

Először is Markovits elnök úrral közösen szeretnénk a klubvezetés nevében ezúton is gratulálni a csapatnak és a szakmai stábnak a bajnoki címhez és az első osztályba való visszajutáshoz. Különleges volt az idei bajnokság az új lebonyolítási szisztéma miatt, nagyon sok mérkőzést játszottak a lányok, és nagyon megerőltető menetrendet kellett teljesíteni a végső győzelemhez. A sors igazsága, hogy végül minden eredmény úgy alakult, hogy már egy fordulóval a vége előtt, saját pályán lehetett ünnepelni a feljutást és a bajnoki címet. Az összes játékos és stábtag megérdemelte, hogy így történjen. Ennek kapcsán pedig külön öröm, hogy ismét zsúfolt lelátok előtt, remek hangulatban ünnepelhettünk, köszönet érte a szurkolóinknak. Elnök úr sokszor felemlegeti, hogy az egyik legszebb vasasos emlékei között van a tizenegy évvel ezelőtti közös ünneplés a Folyondár utcában, amikor egyszerre nyert a röplabda és a vízilabdacsapatunk bajnoki címet. Elnökhelyettesként hasonlóan nagy pillanatok voltak ezek a számomra, a mostani három egymást követő szombatunk sikerei, sorrendben a vízilabda, a röplabda és most a kézilabdagyőzelem. Meghatározó emlékek ezek, erőt és motivációt adnak mindannyiunknak, a teljes Vasas családnak. Köszönet  illeti minden kollégámat, aki tett azért, hogy ilyen jól sikerüljenek ezek az események. Pár hét múlva, június elején pedig már a csapatsportágaink következő szezonja kapcsán is tudunk majd új fejleményekkel, célokkal szolgálni. Hajrá, Vasas!


ÉRTÉKELÉSEK

Penszki Gergely vezetőedző: „A tét súlya rányomta a bélyegét az első félidőnkre, beragadtunk picit ebben az időszakban, ránk nem jellemző módon játszottunk. A folytatásra viszont megnyugodtunk, a saját játékunkat tudtuk játszani, bejött a védekezésváltás, kiemelkedő kapusteljesítmény segített minket; ez volt a mai meccs kulcsa. Erre készültünk egész évben, hogy itthon tudjunk bajnoki címet ünnepelni – ennél felemelőbb nincs.”

Oláh Kyra: „Úgy készültünk erre a meccsre, mint bármelyik másikra, ennek ellenére természetesen egész héten érzékelhető volt a feszültség, tudtuk, hogy megnyerhetjük a bajnoki címet. Kapufák és kihagyott helyzetek jellemezték az első félidőt, a szünetben viszont rendeztük a sorokat, úgy jöttünk ki, hogy meg kell nyernünk az összecsapást. Szerencsére eldöntöttük az aranyérem sorsát. Hosszú volt a bajnokság, voltak hullámvölgyek, de kiegészítjük egymást, valaki mindig elő tud lépni, ha a másiknak kevésbé megy. Ilyen remek hangulatban még szerintem sosem játszottam korábban, őrületes légkört teremtettek a szurkolóink, akiknek nagyon hálásak vagyunk!”



Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

A bajnokság állása:

  1. Vasas SC 27 20 4   3 809-663 44
  2. Kozármisleny Kézilabda Akadémia KFT 27 19 4   4 763-634 42
  3. Szombathelyi KKA 27 19 3   5 854-695 41
  4. Komáromi VSE 28 18 2   8 790-719 38
  5. Eszterházy SC 28 17 2   9 826-772 36
  6. OXXO Energy Orosházi NKC 27 14 4   9 715-657 32
  7. DVSC SCHAEFFLER U19 27 13 2 12 734-714 28
  8. Kispest NKK 28 13 1 14 749-764 27
  9. Levendula Hotel Algyő 27 10 5 12 761-755 25
10. Szent István SE 27 11 2 14 688-714 24
11. Tempo KSE 26   7 4 15 703-792 18
12. Ferencvárosi TC U19 27   5 7 15 700-759 17
13. PEAC 26   8 0 18 599-668 16
14. Gárdony-Pázmánd NKK 26   7 0 19 681-747 14
15. Kecskeméti NKSE 26   0 2 24 637-956   2

Hirdetések