Jenkei Dániel, 2023.04.20. | Vízilabda

Végig meccsben volt az A-Híd VasasPlaket a Kondorosi úton, de a végén megbosszulták magukat az elsősorban támadásban elkövetett hibák.

OB I, 25. forduló
OSC-A-Híd VasasPlaket 10-8 (2-2, 3-1, 3-4, 2-1)

Gólszerzőink: Nagajev I. (3), Erdélyi B. (2), Konarik Á. (2), Sélley-Rauscher D.


Az első negyed kapcsán megállapíthattuk a Nyéki-uszodában, hogy sikerült előre lépni az előző két meccshez képest, hiszen többször is vezettünk, és a mostanában sok fejtörést okozó ötméteresből is betaláltunk Konarik révén.

Nyolc perc után 2-2 állt a táblán, a nagyszünetben viszont már kettővel ment Varga Dániel együttese. Ekkor bizony akadt több olyan ítélet, ami minket sújtott, de a korrektség kedvéért ismerjük el, később ez megfordult.

 


Mitrovics a kapunkban fontosakat védett, és a védekezésünkkel sem volt különösebb probléma a meccs folyamán, támadásban viszont ismét sokszor csak kerestük önmagunkat. Akadozott a gépezet, hiába kaptuk sorra a fórokat, rengeteget hibáztunk, így pedig egy ilyen szintű rangadót nem lehet megnyerni.

8-5-ről még így is sikerült 8-7-re zárkózni, az utolsó percekben azonban visszaállt a háromgólos differencia, ami számunkra a meccs végét jelentette. Csak a rend kedvéért, végül 10-8-ra nyert az OSC:

Ezzel a képlet számunkra szomorú módon leegyszerűsödött: élet-halál meccs jön szombaton a Szolnok ellen a négy közé jutásért, ha pedig mi jövünk ki ebből jobban, akkor az OSC ellen 6-0-ról kezdjük majd a bajnoki elődöntőt.

 


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

 

Szlobodan Nikics vezetőedző így értékelt honlapunknak a meccs után:

- Csalódott vagyok, és nem először érzem így magam a szezon során. Ettől függetlenül a játékosaim hozzáállására nem lehet panasz, viszont a kulcsmomentumokban, főleg támadásban, rossz döntéseket hoztunk. Ezen sokat most nem tudunk rágódni, össze kell szednünk magunkat gyorsan, mert győzelmi kényszerbe kerültünk. Meg kell vernünk mindenképpen a Szolnokot két nap múlva. Ez egy új szituáció, én sem számítottam rá, hogy a négy közé jutásunk még veszélybe kerülhet, de a sport ilyen, ezzel kell most megküzdenünk. Sorra jönnek a kulcsmeccsek, nem könnyű, és ezerszer elmondtam már ezt, de most újra meg kell néznünk a videót, ki kell elemezni a hibákat, és fell kell készülni a Szolnok ellen.

Hirdetések