Nagy Dániel, 2023.04.07. | Kézilabda

Az ifjúsági és a serdülő első osztályú leány kézilabda-csapatunk egyaránt négy bajnokin lépett pályára márciusban: a Géber Zsolt vezette idősebbek kétszer, míg Gálfalvi Áron tanítványai háromszor örülhettek győzelemnek.

A Vasas márciusi teljesítménye az U19-es élvonalbeli bajnokság Keleti csoportjában:
OXXO Energy Orosházi NKC–Vasas SC 28–26
Vasas SC–Kecskeméti NKSE 44–30
ÓKSI KKFT–Vasas SC 33–26
Vasas SC–Hajdúnánás SK 39–17

Géber Zsolt, vezetőedző: „Nagyon szerettünk volna visszavágni az orosháziaknak az itthon elszenvedett őszi vereségért. Nem játszottunk rosszul, ám az emberelőnyös helyzeteket azonban nem sikerült kihasználni, sok helyzetünk maradt ki, így szoros meccsen szenvedtünk vereséget. A Kecskemét több fronton is szerepel, a szezon ezen szakaszában már érződik, hogy fáradtak, magabiztos sikert arattunk ellenük. A következő bajnokinkon nagyon gyengén játszottunk, főleg az első félidőben semmi sem sikerült, nem volt vezéregyénisége az együttesünknek; ez főleg a támadásban mutatkozott meg. A Hajdúnánás ellen bátor játékot mutattak a lányok, összekapták magukat az előző vereség után. Április második felében folytatódik a bajnokság, öt forduló van hátra; nem lesz könnyű dolgunk, de a lehető legjobb eredményeket akarjuk elérni!”

A Vasas márciusi teljesítménye az U17-es élvonalbeli bajnokság Keleti csoportjában:
OXXO Energy Orosházi NKC–Vasas SC 32–31
Vasas SC–Szeghalmi NKC 34–33
ENUSE–Vasas SC 27–35
Vasas SC–Hajdúnánás SK 26–21

Gálfalvi Áron, vezetőedző: „A megszerezhető nyolcból hat pontot gyűjtöttünk be márciusban. Orosházán nagy küzdelemben maradtunk alul, majd hazai pályán, a Szeghalmi NKC ellen is egy gól döntött, ám ekkor a javunkra. Az ENUSE ellen számos sérülés nehezítette a dolgunkat, tartalékosan kellett kiállnunk, ám így is nyerni tudtunk idegenben. A hónapot a Hajdúnánás csapata ellen zártuk, akiknek visszavágtunk az őszi vereségért. Sajnos sok a sérült játékosunk, ám az együttes többi tagja a nehezített körülmények ellenére is eredményesen tudott helytállni.”


Hirdetések