Gy. Szabó Csilla, 2023.03.24. | Kosárlabda

Az alapszakasz utolsó mérkőzéseit játsszák szombaton este a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban. A Vasas Akadémia csapatára is sorsdöntő mérkőzés vár a BKG-PRIMA ellenében. Ha győznek, idén is biztosan ott vannak a nyolcas rájátszásban. Vereség esetén viszont számolgatni kell...

Egyetlen mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt három együttes áll 29 ponttal a bajnoki tabella 7.– 9. helyén. A Ludovika Csata, a TFSE-MTK, valamint a Vasas Akadémia. Aki számolgatás nélkül ott akar lenni a legjobb nyolc között, annak nyernie kell. A legnehezebb helyzetben a Csata együttese lesz, hiszen a DVTK-t fogadja, a legkedvezőbben pedig a TFSE, a Városligetbe ugyanis a nyeretlen PINKK látogat. A BKG-PRIMA öt győzelemmel és 26 ponttal jelenleg éppen mögöttünk áll a 10. helyen, így ellenük egyáltalán nem tűnik irreális elvárásnak a kötelező siker.

„Nyernünk kell! – jelentette ki határozottan Papp Klaudia, a Vasas Akadémia élvonalbeli női csapatának kapitánya, amikor az esélyekről kérdeztük. – Nem számolgatjuk a pontokat, hanem komolyan készülünk egy „élet-halálra szóló” találkozóra. Hétfő óta a szombati mérkőzés ritmusában élünk, videózunk, próbálgatjuk a szigetszentmiklósiak figurái elleni taktikát. Az első perctől szeretnénk dominálni, és nem a mások eredményétől tenni függővé a mi play-off-szereplésünket. Tesszük a dolgunkat, a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni a bajnokság hátralévő részéből. Ahogy az előző években, most is az ötödik-hatodik hely a cél, ami most is reálisan elérhető.”

A pasaréti irányító szerint az idei alapszakasz eleje egészen jól alakult, bár a BKG-tól elszenvedett egypontos vereséggel elvesztett pont, most nagyon jól jönne. Hiányérzete is csak a bravúrokat illetően van, a korábbi években mindig sikerült legalább egyszer borítaniuk a papírformát, s ezzel extrapontokat gyűjteni. Idén ez nem jött össze, ám a kapitány szerint ez semmit sem rontott a csapat egyébként példaértékű hangulatán és összetartásán. Dolgoztak tovább, s bár a folytatásban is a nehezebb ág vár rájuk, hisznek önmagukban és az eddig elvégzett munka erejében. 


Reméljük, hogy a lányoknak szombaton este is lesz okuk az örömre

„Az idény elején némileg változott a csapat összetétele, de nem hiszem, hogy ez befolyásolta volna az eredményességünket – folytatta az alapszakasz értékelését Papp Klaudia. – Apró dolgokon múlt, hogy nem jött össze a meglepetés. A Szekszárd elleni hazai ötpontos vereségnél tényleg csak egy hajszálnyira voltunk a bravúrtól. A gyors és agresszív támadójátékunk nem változott, taktikai szinten pedig határozottan előbbre léptünk. Hogy ez nem öltött látható eredményben testet, az annak az egy-két rosszabb pillanatnak volt köszönhető, amikor nem voltunk elég fegyelmezettek. A rájátszásra ezeket a hibákat ki kell javítanunk. Amikor az ellenfél taktikát vált, arra gyorsan meg kell találnunk a megfelelő választ.”

Saját eddigi teljesítményével kapcsolatban Dia úgy gondolja, hogy az új felállásban eleinte ő is kereste önmagát, a hangsúlyosabb irányítói szerepkört azonban gyorsan megszokta és most már kifejezetten örül neki. Ezzel párhuzamosan a ponterős formájára is rátalált, pontosabban egyre jobban érezte meg, mikor kell akár a tartalékait is mozgósítva előre lépnie ezen a téren. Ebben vélhetően annak is nagy rész van, hogy Papp Klaudia egyénileg is vállal plusz gyakorlásokat, mind erőnlétileg, mind pedig technikailag. A saját és a csapata előrelépése érdekében egyaránt. Merthogy ez utóbbi különösen fontos Pasaréten.

„Amióta én itt játszom, az összetartással soha nem volt probléma. Jól megvagyunk, szeretjük egymást, és szívesen harcolunk is egymásért. A jó csapatjáték egyik legjobb alapja ugyanis a jó közösség. Erre is támaszkodni fogunk a szombati, mindent eldöntő mérkőzésen, amelyen számomra a győzelem az egyetlen elfogadható lehetőség!” – zárta határozottan az esélylatolgatást Papp Klaudia, elismerve, hogy ideális esetben akár a nyolcadiknál előkelőbb helyen is találhatják magukat a meccset követően.

Az alapszakasz utolsó, 22. fordulójában, a Vasas Akadémia – BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós mérkőzésre március 25-én szombaton, 18:00 kezdettel a Pasaréti Sportcentrumban kerül sor.

Fotók: Vasas Akadémia


Hirdetések