Nagy Dániel, 2023.03.16. | Műkorcsolya

Harmadik alkalommal rendezte meg klubunk műkorcsolya-szakosztálya a Vasas Kupát, amin ismét remek hangulatban versenyeztek a lelkes fiatalok.

Március első felében az immáron harmadik alkalommal megrendezett Vasas Kupa került a főszerepbe a műkorcsolya-szakosztályunk életében. A korábbiakhoz hasonlóan népes mezőny gyűlt össze az idén Óbudán megrendezett eseményen, az ország minden pontjáról érkeztek sportolók a jégcsarnokba.

A Vasas műkorcsolyázói közül többen éremmel térhettek haza, és szintén örömteli, hogy számos fiatalunk mutatott be értékes elemeket. Aranyszínű medált Tóth-Páldi Anna (Basic Novice III) és Kovács Lilla (Intermediate Novice) nyakába akasztottak. Halász Csenge (Mini Cubs) és Balázs Bianka (Basic Novice II) Héraklész B-, Koczka Szofia (Basic Novice I) pedig Héraklész A-keretet érő eredményt ért el.
 


 

„Már az első Vasas Kupa idején az volt a szándékunk, hogy hagyományt teremtsünk az eseményből, ennek szerencsére még a koronavírus sem szabott határt – mondja a szakosztály-igazgató, Hajek-Major Andrea. – A létszám tekintetében is remek versenyt zártunk, több mint száztíz indulót jegyezhettünk fel, a kluboktól pedig pozitív visszajelzéseket kaptunk. A korábbi kiírások az őszi szezonban kaptak helyet, most viszont a tavasz mellett tettük le a voksunkat a szinkronkorcsolyázók csatlakozása miatt; végül ez különböző okokból meghiúsult, viszont az időponton nem változtattunk, ami talán – a sportolók formáját tekintve – nem is baj. A hangulatra és a produkciókra sem lehetett panasz, gyönyörű elemeket láthattunk, a program pedig gördülékenyen zajlott, ami a besegítő szülőknek is köszönhető. Büszkék vagyunk a fiatalokra, ismét kitettek magukért! Az évadnak azonban még nincs vége, lesz még miskolci, érdi és fehérvári versenyünk is, míg néhányan ezekben a napokban Abu-Dzabiban mutathatják meg a tudásukat.”
 


Hajek-Major Andrea elégedetten értékelte a III. Vasas Kupát (fotó: Vasas Attila)
 

Klubunk versenyzőinek eredményei a III. Vasas Kupán (március 11-12.):

Chicks
Monori Adina 3.
Daka Lili 4.
Szlaukó Emma 10.

Mini Cubs
Koczka Szofia 2.
Halász Csenge 3.

Basic Novice III.
Tóth-Páldi Anna 1.
Kovács Lilla 2.

Intermediate Novice
Kovács Lilla 1.
Éltető Hanna 2
Pittia Liliána 8.

Advanced Novice lányok
Hiezl Emma Lora 3.

Advanced Novice fiúk
Rác Kolos 2.

Mini Chicks
Békésy Vivien 6.
Hagymási Alíz 11.
Szücs Mira 12.

Basic Novice I.
Koczka Szofia 4.

Basic Novice II.
Balázs Bianka 4.

Hirdetések