Gy. Szabó Csilla, 2023.03.14. |

Első felnőtt ob-címét nyerte a hétvégén Szlovákiában, Lágler Kristóf, a Vasas válogatott sífutója, miután 15 kilométeren megverte hazai legnagyobb riválisát Kónya Ádámot. A Normafánál hétközben megrendezett korosztályos magyar bajnokságon tízenkét érmet nyertek versenyzőink. Igazoltan hiányzott közülük Bozóki Laura, aki az ifjúsági biatlon világbajnokságon képviselte hazánk színeit Kazahsztánban.

A szezon vége előtt, izgalmas napokat éltek síszakosztályunk északi szakágának versenyzői és vezetői, hiszen két helyszínen vettek részt országos bajnokságon, miközben Bozóki Laura személyében korosztályos világversenyen is szerepelt Vasas sífutó. Utóbbi az ifjúsági mezőnyben indult a kazahsztáni vb-n, Pónya Sára szövetségi edző értékelése szerint a 10 kilométeres versenyben és a sprintszámban egyaránt remekül helyt állt élete első ifjúsági világbajnokságán. A hosszabbik távon 79 indulóból végzett a 63. helyen, amiben nagy része volt annak is, hogy álló lövészete kiemelkedő volt, az egész mezőny leggyorsabb sorozatait produkálta. Sprintben 78 leány biatlonista között lett 68., ezen a napon nagyon jól ment neki a szám sífutó része, a lövészete azonban kicsit gyengébbre sikerült.

„Az EYOF-hoz hasonlóan itt is a saját korosztályomban indulhattam, a mezőny azonban jóval népesebb volt – mesélt vb-élményeiről Bozóki Laura, akinek a hosszú utazás fáradalmaival is meg kellett küzdenie. – Az átállás nem volt könnyű, ráadásul igen hideg és szeles idő fogadott minket. A versenyekre szerencsére javultak a körülmények. A szél azonban maradt, s emiatt a lövészet nem is ment olyan jól, mint terveztem. A futásaimmal viszont elégedett vagyok, jóllehet nagyon nagy volt a küzdelem. Mostanra kicsit elfáradtam, kemény szezon volt az idei, de a versenyek alatt ezt egyáltalán nem éreztem.”


A szombati sprint során az időjárással is meg kellett küzdenie Lágler Kristófnak (elől) fotó:www.ivancillik.eu

 

Eközben itthon és Szlovákiában a sífutó ob-ra készültek versenyzőnk. A melegre fordult időjárás miatt korábban, már a hét közepén megrendezték a szabad stílusú sífutó országos bajnokságot az utánpótláskorúak számára. A felnőttek és a juniorok küzdelmeire viszont a tervek szerint, a hétvégén került sor. Szlovákiában nem kellett hóhiánnyal szembe nézni, a Szláv Kupa küzdelmeibe csatlakoztak be a magyar bajnoki címre aspiráló versenyzők.

A férfiak szombaton az 1,3 kilométeres sprint selejtezőjével kezdtek. Ebben négy magyar indult, köztük két vasasos sífutó, Lágler Kristóf, valamint a junior címért versengő, tizenhat esztendős Kunos László. Előbbi 2:55.91-es idejével a 10. helyen ért célba második magyarként, a harmadik helyen végző nagy riválisa, Kónya Ádám mögött. A két tapasztalt válogatott között a döntőben is megmaradt ez a sorrend, így Kristóf az ob szempontjából ezüstérmes lett. Kunos Lászlót is megelőzte a nála két évvel idősebb, de még juniorkorú Rudolf János Domonkos, ezért a dobogó második fokára állhatott fel.


A felnőtt és junior ob szombati napján, Szlovákiában, viharos volt az időjárás, Laczkó Evelin Vivien itt éppen a sprint rajtjára készül

A vasárnapi tömegrajtos klasszikus stílusú futamban azonban fordult a kocka és 44:23.1-es idővel, a Lágler ért be ötödikként, s mivel Kónya ezúttal két hellyel és 17 másodperccel mögötte zárt, az ob-címet a Vasas sífutója szerezte meg. Kunos a tizenkettedik helyen futott be, de ezen a távon egyetlen juniorként indult a magyarok közül, így neki is járt az aranyérem.

„Nem volt könnyű verseny, lefelé mindig utolértek azok, akiket felfelé menetben megvertem, összességében azonban jó formában voltam és nagyon jól harcoltam. A vaxolást magunknak végeztük, a csúszó kicsit lassú lett, a fogó viszont nagyon jó. Eddig csak juniorban, illetve sírolleren nyertem országos bajnoki címet, nagyon boldog vagyok, hogy ez most végre felnőttként is sikerült. Az idei szezon valamennyi erőfeszítésének értelmet ad számomra ez a siker” – értékelte ob-győzelmét honlapunknak Lágler Kristóf.

A nőknél is két versenyzőnkért szoríthattunk, Laczkó Evelin Vivienért és Kovács-Oroszlán Annáért. Előbbi a sprint selejtezőjében 3:48.31-es idővel 17. lett, utóbbi pedig 4:03.18-cal a 20., így a tizenhatos döntőbe nem jutottak tovább. Az ob tekintetében azonban Evelin így is aranyérmes lett, mert az őt három hellyel megelőző Bere Larissza a juniorok között indult, ahol Szonja nyert bronzérmet.

A hosszabbik távon azonban már egyértelműen kijött Laczkó nagyobb tudása és ereje, s végül legjobb magyarként a 11. helyen futott be 38:41.5-ös idővel.  Kovács-Oroszlán Anna 51:38.0-val zárt a 18. helyen a magyar bajnokság szempontjából pedig harmadikként a Bere nővérek mögött.

„A sprint nem az erősségem, a hosszú állóképességű távokat, öt kilométertől kezdődően, jobban szeretem. Éppen ezért az utóbbi teljesítményemmel vagyok csak elégedett” – tudtuk meg Laczkó Evelin Vivientől, aki ettől függetlenül újabb két felnőtt aranyérmet gyűjtött Szlovákiában.


A fiúk ifjúsági I-es kategóriájában hármas Vasas győzelem született, nem véletlen tehát hogy mesterük, az életműdíjas, Holló Miklós is közéjük állt a dobogó legmagasabb fokára (Ferbár Csongor, Holló Miklós, Holló Martin és Kunos László balról jobbra)

A Normafa Síparkban a gyermek, serdülő és ifjúsági korcsoport szabad stílusban mérte össze tudását. Csaknem nyolcvan fiatal állt rajthoz, köztük szakosztályunk sífutói, s a hagyományokhoz hűen most sem távoztak érem nélkül. Összesen tizenkét versenyzőnk állhatott fel a dobogóra, öt arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel zártuk az ob-t.

Szabad stílusú korosztályos sífutó ob. Normafa. A vasas sportolóinak eredménye.
Ifjúságiak.
II. kategória. Leányok:

2. Kovács-Oroszlán Anna 0:21.16.
I. kategória. Fiúk:
1. Holló Martin 0:24.21; 2. Ferbár Csongor 0:25.23; 3. Kunos László 0:26.23 …9. Csonka Áron 0:37.52; 10. Tóth-Hetényi Zsombor 0:39.56.
Leányok:
4. Csikász Panni 0:21.04.

Serdülők.
II. kategória. Fiúk:

5. Maus Márton 0:25.04; 7. Harangozó Gergő 0:26.25.
Leányok:
3. Cseke Zille 0:23.26 …5. Cseke Villő 0:28.13; 6. Bozóki Tamara 0:30.21.
I. kategória. Fiúk:
1. Csonka Kolos 0:18.09; 2. Gergely Márton 0:19.00.
Leányok:
1. Gergely Laura 0:12.54 … 3. Gergely Lujza 0:13.31; 4. Rosivall Emma 0:13.35.

Gyermekek.
II. kategória. Fiúk:
1. Holczer Bálint 0:09.46 … 4. Holló Nándor 0:12.52.
Leányok:
1. Fekete Dorottya Eszter 0:09.43; 2. Csonka Anna 0:09.52 … 4. Bozóki Barbara 0:12.42.


A leány gyermek II-es kategóriában Fekete Dorottya Eszter aranyérmet (középen), Csonka Anna pedig ezüstöt nyert

Gergely Laura (középen) a serdülők I-es kategóriájában végzett az élen, Gergely Lujza (jobbról) harmadik lett


Csonka Kolos (középen) és Gergely Márton (balról) a fiú serdülő I-es dobogó két legmagasabb fokán


Holczer Bálint a fiúk gyermek II-es kategóriájának győztese (középen)

 


Hirdetések