Nagy Dániel, 2023.03.11. | Kézilabda

Az első félidőben kialakított előnyre a másodikban még egy lapáttal rátettek a lányok, így magabiztos, hétgólos győzelmet arattak a Kispest NKK ellen.

NB I/B, 20. forduló

Vasas SC–Kispest NKK 24–17 (11–7)

Vasas SC: Zsigmond (kapus) 1, Domokos 2, Pénzes 2, Speth 1, Bánhidi 1, Szilovics 1, Oláh 1. Cserék: Lengyel 6, Györfi 4, Imrei 3, Gaschler 1, Nagy Zs. 1, Blaubacher, Böhm, Kurucz (kapus), Demjén (kapus). Vezetőedző: Penszki Gergely
Kiállítások: 2, ill. 4 perc  
Hétméteresek: 5/4, ill. 5/4  


A balul sikerült orosházi túra után szabad hétvégéje volt a kézilabdacsapatunknak, szombat este viszont már újabb bajnokin buzdíthatták a szurkolóink a lányokat: a NB I/B 20. fordulójában a Kispest NKK együttesét fogadtuk a csarnokunkban. A fővárosi rivális középmezőnyből, együttesünk a tabella éléről várta a kezdést.

Mindkét fél eladott labdával indított, majd az első gólt mi ünnepelhettük: Pénzes Laura szépen tört be a védők között, nem hibázott hat méterről. Speth Evelin mutatós átlövéssel duplázta meg az előnyünket, hamarosan azonban a Kispest is megszerezte az első találatát. A folytatás sok hibát hozott, emiatt gólból sem jegyezhettünk fel sokat – negyedóra után 4–4-et mutatott az eredményjelző. A 17.percben a mérkőzésen először megszerezték a vezetést a vendégek: tiszta helyzetben fordulhatott kapura a beállójuk. Penszki Gergely nem várt tovább, kikérte az első időnket, ami jót tett a csapatnak; Domokos Dalma hétperces gólcsendet szakított meg, majd a csereként beszálló Györfi Dóra és Lengyel Eszter is beköszönt (7–5). Utóbbi két játékos rögtön felvette az összecsapás ritmusát, főleg Györfi villogott, aki a pályára lépés után bő tíz perc alatt négy gólt dobott, ezzel nagyban hozzájárulva a félidei – megnyugtatónak is nevezhető – vezetésünk (11–7) kialakulásához.
 


 

Gyors góllal indítottuk a második játékrészt, mégsem volt rozsdamentes ekkor a gépezetünk, fel is jöttek a vendégek két találatnyi távolságra. Legnagyobb örömünkre Lengyel két hetessel hamar visszaállította a négygólos különbséget, amit tovább is növeltünk, az utolsó negyedórának pedig 17–12-es hazai előnnyel mentek neki a felek. A hajrára így nem sok izgalom maradt, a kispestiek nem tudták megszorongatni a vasasos lányokat; az utolsó másodpercekben még a kapusunk, Zsigmond Panna egész pályás góljának tapsolhattunk, amivel beállította a 24–17-es végeredményt.

Lengyel Eszter lett a legeredményesebb játékosunk hat góllal, de érdemes kiemelni Zsigmond Panna teljesítményét is, aki – a már említett találata mellett – közel ötvenszázalékos hatékonysággal hárította a kispestiek lövéseit. Fontos sikert arattunk, főleg, hogy a miénkkel párhuzamosan zajló Kozármisleny KKFT–Szombathelyi KKA összecsapás 25–25-re végződött, így ismét a legjobbak vagyunk a vesztett pontok tekintetében – holtversenyben a kozármislenyiekkel.

ÉRTÉKELÉS:

Penszki Gergely vezetőedző: „Először is köszönjük a szurkolóknak azt a hangulatot, amit a csarnokunkba varázsoltak, biztos vagyok benne, hogy rengeteget segített a lányoknak abban, hogy ilyen kemény védekezést tudjanak bemutatni. Az első félidőben kapott hét gól mutatja, mennyi energiát tettek a mai meccsbe a játékosok, de a második etap is hasonlóan jól sikerült. Az orosházi vereség után nem keseregtünk sokat, pontosan tudjuk, mennyire kiegyenlített a bajnokság; csak a következő mérkőzésre koncentrálunk.”

Nagy Zsuzsanna: „Büszke vagyok a csapatomra, a lányokra, mindenki nagyon fegyelmezetten játszott. A siker titka a védekezésünkben rejlett. Támadásban akadtak még hibák, de összességében arra sem panaszkodhatunk. Ki kell emelnem a szurkolóink jelenlétét, reméljük, a folytatásban is velünk tartanak!”


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

A jövő hét végén parázs rangadó vár a lányokra: március 18-án Eger felé veszi az irányt a csapatunk, amely az Eszterházy SC vendége lesz az NB I/B 21. fordulójában; a találkozó 18 órakor kezdődik.


Hirdetések