Gy. Szabó Csilla, 2023.02.09. | Tenisz

Nemcsek Gréta vezetésével jutott tovább a magyar U14-es leányválogatott a nem hivatalos, fedett pályás csapat Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe. A Winter Cup lengyelországi selejtezőjében a Vasas Körmöczy Teniszakadémia játékosa mindhárom egyéni meccsét megnyerte és a párosba is sikeresen ugrott be.

Reális továbbjutási reményekkel utazott az elmúlt hétvégén Pszczynaba a Bocskay József által irányított U14-es leányválogatott. Az elsőszámú játékos, Nemcsek Gréta, jó formában volt, s ma már 12. a korosztályos európai ranglistán. De az őt követő két Alfa TI-s teniszező, Kálmán Luca (TE 75.) és Mihálka Anna (TE 81.) is bőven top százas a tizennégy éven aluliak között. A magyar válogatott ennek köszönhetően kiemeltként vághatott neki a lengyelországi C csoport küzdelmeinek, s az első fordulóban igen könnyű ellenfelet kapott Írország személyében.

A negyeddöntőben a Vasas fiatalja 6:0, 6:0 arányban nyert, Mihálka Anna is csupán hat játékot veszített, a hazai viszonylatban kiemelkedően jó párosnak számító Mihálka, Kálmán kettős pedig 6:1, 6:1-re verte az ír duót. Az elődöntőbe jutás azonban már sokkal nehezebb feladatnak tűnt, hiszen a csoport legjobban rangsorolt csapatát, Romániát búcsúztató Svájc volt az ellenfél. A Vasas Körmöczy Teniszakadémia játékosa pedig azzal a Noelia Mantával (TE 18.) találta szemben magát, aki az első találkozón az európai ranglista második helyezettjét, a korosztály egyik legnagyobb tehetségét, a román Safina Popát győzte le 6:4, 6:0-ra!

„Tényleg nagyon jól játszott a svájci kislány, Gréti azonban higgadtan és jól teniszezve, két szettben verte – kezdte a lengyelországi szereplés értékelését Bocskay József teniszszakosztályunk vezetője, aki szerint tanítványa a Winter Cup selejtezőjében határozottan szintet lépett. – Pedig nem volt könnyű helyzetben, hiszen Luca elveszítette az első egyénit, így neki mindenképpen nyernie kellett. Szerencsére a nehéz pillanatokban hideg fejjel, jó döntéseket hozott, komolyan és megfontoltan játszott. Azt kértem tőle, vállalja a kockázatot, legyen agresszívabb, csinálja meg a pontokat, ő pedig megtette. Nagyon sok szoros gém volt, a döntő helyzetekben azonban mindig ő nyerte a pontokat. Ez ugye a jobb játékosok jellemzője, ezért is mondom, hogy Gréti szerintem szintet lépett.”


A magyar U14-es leányválogatott tagjai büszkén vették át a második helyezettnek járó érmet és trófeát az Eb-selejtezőn

 

A harmadik lengyelek elleni találkozó, vagyis a döntő, különösen nagy izgalmakat hozott számára. A csapat ismét 1-0-as hátrányba került az első találkozót követően, Gréti pedig Barbara Kostecka (TE 34.) személyében egy tökéletesen védekező teniszezővel került szembe. S bár technikailag egyértelműen a Vasas játékosa volt a jobb, s a második szettben 5:4-es állásnál meccslabdája is volt, mégis harmadik szettre került sor. Igaz, ezt már 6:1-re nyerte teniszezőnk. A meccs maga azonban több, mint három órán keresztül tartott.

„Számomra talán ez volt a selejtező legfontosabb pillanata szakmailag, hiszen ilyen állásból kevesen állnak úgy talpra, ahogy azt Gréti tette – fűzte hozzá Bocskay József. – Végig nagyon magas szinten kellett játszania, egy ügyes, nagy sebességet diktáló ellenféllel szemben. De taktikailag is fel volt adva a lecke, hiszen minél erősebben szervált, annál erősebben jöttek vissza a labdák. Összességében az adogatásai erősségük és stabilitásuk tekintetében egyaránt egyre kiemelkedőbbek. De visszatérve a svájciak elleni meccsre, Anna oldalán, aki az első szettben egyetlen hibát sem vétett, nagy siker volt a páros megnyerése. Ellenfelük ugyanis jobb stratégiával játszott, láthatóan összeszokott kettőst alkotott. Grétiék azonban úgy felpörögtek, olyan tempót diktáltak, úgy szétlőtték a svájciakat a hálónál, hogy utóbbbiak edzője hátrább is hívta őket.”

A lengyelek ellen végül 2-1-es vereséget szenvedett válogatottunk a selejtező döntőjében, a Kálmán Luca, Mihálka Anna kettős ugyanis 6:2, 6:3-as vereséggel zárt. Ennek azonban csak annyi jelentősége van, hogy a jövő hétvégi, stockholmi fináléban csapatunk nem lesz kiemelt. Bocskay József szerint Svédországban már igazi öröm teniszt játszhatnak majd a lányok, Grétinek pedig az első pályán bárki ellen reális győzelmi esélyei vannak:

„Mindhárman nagyon jó játékosok, ám az igazi erejük az összetartásban, a jó csapatszellemben rejlik. És ez nemcsak a pályán, de azon kívül is megmutatkozott. Sajnos én már az érkezéskor megbetegedtem, így a szokásosnál kevesebb támogatást tudtam nekik nyújtani. Ők azonban kifejezetten éretten és önállóan viselkedtek, amivel különösen nagy örömet szereztek nekem. Anna és Luca edzője, Mihálka Attila például vasárnap kora reggel vonatra szállt, és utánunk jött, kizárólag azért, hogy hazafelé ne kelljen betegen vezetnem. Nem lehetek eléggé hálás neki ezért a szép gesztusért. Éppen ezért nem is mondhatok mást: igazi csapatsiker ez a továbbjutás!”

Fotók: Mihálka Attila


Hirdetések