Megrázta magát az A-Híd VasasPlaket, 10-4-es siker lett ennek a jutalma a Sabac elleni Eurokupa-negyeddöntő első meccsén.
Eurokupa-negyeddöntő, I. mérkőzés
A-Híd VasasPlaket-VK Sabac 10-4 (3-0, 4-3, 2-0, 1-1)
Gólszerzőink: Nagajev I. (3), Randjelovics Sz. (2), Brguljan D. (2), Konarik Á., Bátori B., Mezei T.
Az elmúlt időszak finoman szólva sem jól sikerült meccsei után igazán szép születésnapi ajándékot kapott Szlobodan Nikics a csapatától.
Szerb vezetőedzőnk ugyanis éppen a Sabac elleni Eurokupa-negyeddöntő napján lett negyvenéves, ehhez pedig most egy relatíve nyugodt meccs járt neki.
Rögtön az első negyedben háromgólos előnyre tettünk szert, Nagajev újra elővette a góllövő formáját, és Drasko Brguljan is fiatalos lendülettel, sőt, góllal kezdett.
A nagyszünetben már néggyel mentünk, majd hamar hat is lett közte, így kezdhettünk megnyugodni.
Az utolsó negyedben azért maradt némi hiányérzet, hiszen fórokból tovább növelhettük volna az előnyt, igaz, az egész meccsen remeklő Braniszlav Mitrovics közben pedig a Sabacot nem engedte feljebb zárkózni egy kivédett ötméteressel.
Egy szó, mint száz, ne legyünk telhetetlenek, ez a játék, főleg védekezésben ugyanis igencsak rendben volt, különösen a szombati Fradi-meccshez képest érhető tetten nagy javulás.
És maradjunk annyiban, hogy ennek a hatgólos fórnak elégnek kell lennie az elődöntőbe jutáshoz is az Eurokupában.
Két hét múlva visszavágó Szerbiában, előtte azonban még fontos bajnoki feladatok várnak ránk.
