Az egész vízilabda-szakosztály számára nagy boldogság volt, hogy a KSI elleni kupameccseken négy utánpótlás-játékosunk is bemutatkozott a felnőtt csapatban. Földi László utánpótlás szakmai igazgatóval és Bóbis Mátéval, az ificsapat vezetőedzőjével beszélgettünk ennek kapcsán.
Ahogy beszámoltunk róla, Szlobodan Nikics igencsak megfiatalított csapattal küldte vízbe az A-Híd VasasPlaketet a KSI elleni dupla kupameccsen. Az odavágón Tasi Dominik debütált a felnőttek között, míg a visszavágón a kapus Hegedűs Ákos, a mezőnyben pedig Ragács Benedek és Kedves Benedek mutatkozhatott be.




Bóbis Máté, a Vasas SC országos ifjúsági csapatának vezetőedzője:
- Az összes utánpótlásban dolgozó kolléga nevében mondhatom, nagy öröm volt számunkra, hogy a fiúk bemutatkozhattak a felnőtt csapatban. A mi fő feladatunk a nevelés, ami igencsak összetett, de a legfontosabb cél, hogy minél többen OB I-es játékosok lehessenek, akár itt a Vasasban, akár másik egyesületben. A jelenlegi felnőtt csapat olyan komoly játékerőt képvisel, hogy minden apró lehetőséget meg kell becsülni, de az nagyon jó érzés, hogy felnőtt csapat vezetőedzője figyel ránk. Bobannal egyébként is remek a kapcsolat, ahogy Földi László is rengeteget segített nekünk abban, hogy idáig eljussunk, de említhetném az összes kollégát, hiszen közösen készítjük fel a játékosokat, egységes rendszerben. A KSI elleni meccsek fontos lépcsőfokot jelentettek, de a helyén fogjuk ezt is kezelni, ahogy minden sikert az ificsapatunk életében. A kitűzött céljaink eléréséhez még rengeteg munkára és alázatra lesz szükség. Emellett azt is hozzátenném, hogy most ez a négy játékos mutatkozhatott be, de mindenki szem előtt van, és adott a lehetőség, hogy mások is kapjanak ilyen lehetőséget.
Hegedűs Ákos 9 éve még közös fotót kért a leendő világbajnokoktól, most pedig a csapattársukként debütált.
- Semmiképpen nem misztifikáljuk túl ezt a helyzetet, de mindenképpen öröm volt látni a KSI elleni meccseket. Mondhatom bátran, hogy közös öröm, hiszen egy hosszú távú építkezés és csapatmunka eredménye, hogy el tudtunk juttatni játékosokat eddig a szintig. Benne van ebben a korábbi utánpótlás-vezetők, Dr. Steinmetz Ádám és Mátéfalvy Csaba munkája, ahogy a teljes szakmai stábé, beleértve az országos és nem országos csapatoknál dolgozókat, a szárazföldi edzőket, és mindenkit, aki segít nekünk a mindennapokban, így az Angyalföldi Sportiskolát (ASI-t) is. Úgy érzem, a mostani debütálások is mutatják, hogy jó irányba haladunk, de az igazi értékmérő majd az lesz, hogy hány OB I-es, vagy éppen válogatott játékost tudunk adni a magyar vízilabdának. Úgy érzem, a KSI elleni meccseken szépen helytálltak a srácok a felnőtt csapatban, pár napra rá pedig az ificsapat bravúros eredményt ért el a bivalyerős UVSE ellen, és biztos vagyok benne, hogy a hétközben szerzett élmények is adtak egy pluszt ehhez az érintett játékosoknak. Az lenne a jó, ha minden fiatal számára motivációt nyújthatnának az ilyen történések, hogy alázattal és szorgalommal oda lehet kerülni a felnőtt csapat környékére is. Mi a szakmai stáb részéről ezért dolgozunk a mindennapokban, és az anyaegyesület közreműködésével próbálunk mindent feltételt megadni a fiataloknak, hogy elérhessék a céljaikat.