Nagy Dániel, 2022.11.09. | Röplabda

Klubunk röplabda-utánpótlása októberben sem pihent; tekintsük át, milyen eredményekkel zárták a hónapot a fiatalok!

U13 I. osztály (edző: Bartha Kristóf)

Edzői értékelés: október 2-án, vasárnap hazai rendezésű OMB-tornán vettünk részt; az első mérkőzésen az MTK csapata ellen tudtunk győzni, míg a következő, Békéscsaba elleni összecsapásunk is a sikerünkkel végződött. Külön öröm, hogy minden játékosomnak tudtam játéklehetőséget biztosítani.

Vasas Piros–MTK 3:0

Vasas Piros–BRSE 3:0

Október 16-án Nyíregyházára látogattunk el, ahol a lányokat a hosszú út is befolyásolta abban, hogy a játék képe ne úgy nézzen ki, ahogy begyakoroltuk, de ettől függetlenül ügyesen helyt álltak. Az első mérkőzésen a Gödöllő ellen léptünk pályára, ellenük mindegyik szettet nyerni tudtuk. A második mérkőzésen a házigazdákkal mértük össze tudásunkat, akik ellen győzelemmel tudtuk zárni a napot! Külön öröm, hogy az OMB-hez hasonlóan ismét minden játékosomat be tudtam vetni.

Vasas Piros–Gödöllő 3:0

Vasas Piros–Nyíregyháza 2:1


U13 II. osztály (edző: Fazekas Szilvia)

Edzői értékelő: któber 2-án megkezdtük a szezont az U13 II. osztályú csapatával is. Elsőként a Kertvárossal mérkőztünk meg: kicsit megilletődötten kezdtük a mérkőzést, de a harmadik szettben nagyon szép játékkal rukkoltunk elő, ezzel kettő-egyre meg tudtuk nyerni a meccset. Másodikként a Jászberény ellen léptünk pályára. A találkozón sajnos már nem azt a játékot mutatták a lányok, amit tudnak, így három-nullás vereséget szenvedtünk.

Vasas Kék–KSE 2:1

Vasas Kék–JRK 0:3

Két héttel később Budaörsre látogattunk. Elsőként a hazaiakkal mérkőztünk meg; kicsit bátortalan játékkal, de sikerült megnyernünk a mérkőzést három-nullra. Ezután következett a Szeged csapata, akik ellen gyengén kezdtünk, nem a saját játékunkat játszottuk, így sajnos kettő-egyre alul maradtunk. Dolgozunk tovább, HAJRÁ VASAS!

Vasas Kék–BDRSE 3:0

Vasas Kék–Szegedi RSE 1:2


U15 I. osztály (edzők: Szappanos Máté és Koltai Csanád)

Edzői értékelés: első mérkőzésünkön magabiztos győzelmet arattunk az UTE csapata ellen, dinamikus és kemény játékkal, kevés hibával játszva. Második mérkőzésünkön az addig kevesebbet játszó játékosoknak szavaztam bizalmat, akik többnyire éltek is a lehetőséggel. Győzelmünk nem forgott veszélyben, csupán az utolsó szett volt szorosabb.

Vasas Piros–UTE 3:0

Vasas Piros–Szolnok 3:0

Hullámzó játékkal, de végül sikerült legyőznünk a BRSE csapatát az első aznapi mérkőzésükön. Az első játszmát nagyon precízen játszottuk, jó nyitásokkal és eredményes támadásokkal fejeztük be akcióinkat. Utána viszont kissé pontatlanabbá váltunk, ám a fizikai fölényünket végig ki tudtuk használni. Második meccsünket a SZOSI csapatával játszottuk. Előzetesen nehéz összecsapásra számítottam, ami be is bizonyosodott. Az első játszmában óriási küzdelem volt mindkét csapat részéről, a végjátékot sajnos nem mi nyertük. A második szettől kezünkbe vettük az irányítást, és végig tudtuk vinni az elképzelésünket az egész mérkőzésen. Csapatként nagyon jól teljesítettünk, fejben is erősek voltunk. Nagy pozitívum, hogy a szorosan elbukott első szett nem hagyott nyomot bennünk, és meg tudtuk őrizni azt a magabiztosságot és önbizalmat, ami kellett ahhoz, hogy megnyerjük a találkozót. Örülök, hogy a lányok ki tudták zárni a szombathelyi szülői B-közép hangos szurkolását.

Vasas Piros–BRSE 3:0

Vasas Piros–SZOSI 3:1


U15 II. osztály (edző: Deák Ferenc)

Edzői értékelés: a hónap elején a Gödöllő U-15 A csapatával edzettünk közösen, irányított játékkal szolgálták a felkészülésünket. A második fordulóban Kecskemétre utaztunk, ahol megilletődötten kezdtünk a Jászberény ellen, akik már lendületben voltak, hiszen már a második meccsükön szerepeltek. A csapat hátrányból tudott felállni, összeszedte magát, és behúzta a meccset. A Kecskemét ellen már a saját játékunkat mutattuk, ám az utolsó szettben komoly hátrányba kerültünk. Az ellenfél már tizenegy ponttal is vezetett, ám óriási akarat és küzdelem árán le tudtuk zárni a meccset, a harmadik szettet huszonhat-huszonnégyre hoztuk.

JRK–Vasas Kék 2:3

Vasas Kék–KESI ‘A’ 3:0

A harmadik forduló előtt az MTK U17 B-csapatával játszottunk edzőmérkőzést, gyakoroltuk az új játékelemeket a forduló előtt. A gyermekbajnokság harmadik fordulójában stabil játékkal, viszonylag sima eredményekkel nyerni tudtunk az UTE és a BRSE csapatai ellen. A taktikát szépen betartva, bátran játszottak a lányok, azonban kis mentális fáradtság jelentkezett a forduló végére, ennek ellenére veretlenül vezetjük a másodosztály keleti csoportját.

UTE Fehér–Vasas Kék 0:3

Vasas Kék–BRSE Kék 3:0


U17 I. osztály (edzők: Szappanos Máté és Németh Szabolcs)

Edzői értékelés: az első mérkőzésen nagyon koncentráltan és motiváltan játszottunk az UTE ellen. Jó nyitásainkkal végig teher alatt tartottuk ellenfelünket, ezáltal kiszámíthatóvá vált a játékuk. Jól működött a védekezésünk és az abból való visszatámadások is. A második meccsen már sajnos nem sikerült ugyan ezt hozni; mintha kicserélték volna a csapatot. Csak helyenként hoztuk azt a játékot, amit tudunk. Sajnos a mutatott hozzáállás sem volt megfelelő ahhoz, hogy egy jól játszó Balatonfüredet megverjünk.

Vasas–UTE 3:0

Vasas–Szent Benedek RA 2:3

Nagyon görcsösen és megilletődve kezdtük a mérkőzést, amit a Szeged csapata ki is használt. Utána rendeztük sorainkat, de továbbra is sok hibával játszottunk. Kiküzdöttük a győzelmet egy szimpatikus és lelkes csapat ellen. Második mérkőzésünkön meglepően sima vereséget szenvedtünk. A játék minden elemében fölénk nőtt ellenfelünk, és míg a túloldalon tűz és extra motiváció, lelkesedés és vagányság volt, nálunk csend, hitehagyottság és passzivitás. Csapatként sajnos nem funkcionáltunk megfelelően, tanulságos vereség volt.

Vasas–Szeged 3:1

Vasas–Gödöllő 0:3


U17 II. osztály (edző: Gintner Domonkos)

Edzői értékelés: szeptember elején egy nehezebb mélypont után szépen lassan felállt a csapat, bár poszthiányosan. Volt időnk felkészülni az első fordulóra, ám nyitásfogadóink nem voltak és ez megnehezítette a dolgunkat. Ennek ellenére kiélezett mérkőzést játszottunk az erős TRSE ellen, amit a tatabányai csapat nyert három-kettőre. Második meccsünket a lelkesen teljesítő Balatonfüreddel játszottuk, és nyertük három-egy arányban.

TRSE–Vasas B 3:2

Vasas B–Szent Benedek RA Kék 3:1

A második fordulóra már beérett a munka, újra sikerült egy 3:2-es mérkőzést játszani, de ebből most mi jöttünk ki győztesen. Ebből is látszik, hogy alakul a csapat, haladunk a kitűzött célunk felé. A hónapban ismét nehézségekbe ütköztünk, ami a csapat struktúráját illeti. Nem könnyűek ezek a kihívások, de a lányok elhivatottak, céltudatosak, motiváltak, ezzel megteremtik azt a lehetőséget, hogy túl tudjunk lépni nehézségeinken és haladjunk tovább a megkezdett munkával céljainkért.

Vasas B–MTK B 3:1

Vasas B–Emericus A 3:2


U20 I. osztály (edző: Halász Márta és Soós Gábor)

Edzői értékelés: négy mérkőzést is játszottunk októberben a korosztályos csapattal. Először Szegeden találkoztunk a BRSE és az SZRSE csapatával. Mindkét mérkőzésünkön sok hibát vétettünk, főleg a nyitásaink és a fogadásaink miatt nehezítettük meg a saját dolgunkat. Nem volt senki a csapatból, aki kiemelkedő teljesítményével a többieket is magával tudta volna húzni. A rossz bejátszások miatt a center játékunk teljesen hiányzott, így elég kiszámítható lett a játékunk, amit ellenfeleink ki is használtak.

Vasas–BRSE 1:3

Vasas–SZRSE 0:3

Hazai pályán folytattuk a bajnokságot az MTK és az UTE csapatai ellen. Az előbbi ellen nagyon jól kezdtünk, mindenki fegyelmezetten dolgozott, így hamar kettő-nulla lett az állás ide. Kisebb figyelmetlenségek után viszont teljesen szétesett a csapat védekezése, megint felpuhultak a nyitásaink és máris kiegyenlített az MTK. Szerencsére a cserék nagyon koncentráltan szálltak be és végül az ötödik szettben behúztuk a mérkőzést. Az egyik favorit, az UTE következett ezek után, akik ellen hibátlan teljesítmény kellett volna. Az első szettben a lányok százhúsz százalékon pörögtek, és meg is leptük ellenfelünket. Sajnos a lendület és a hibátlan játék hamar elfogyott a második szett közepétől, innen pedig már ellenfelünk irányította a találkozót. Az UTE hozta a kötelezőt, és örülhetett a végén.

Vasas–MTK 3:2

Vasas–UTE 1:3


Hirdetések