Fiataljaink a csoportmérkőzések során mindhárom ellenfelüket legyőzték, majd az elődöntőben és a döntőben bebizonyították, hogy a szívük is a helyén van, hiszen mindkétszer büntetőpárbajban múlták felül riválisukat. Az Illés Akadémia, majd a Vojvodina ellen is döntetlennel fejeződött be a rendes játékidő, majd következtek a 11-es rúgások. Különösen a szombathelyiek elleni volt emlékezetes, hiszen az összes mezőnyjátékos sorra került, döntés mégsem született, végül a két kapus állt szembe egymással és az ő párharcuk döntött a Vasas javára.
Horváth Ádám, a Vasas Akadémia U16-os csapatának vezetőedzője:
- Az eredménynek, a kupagyőzelemnek természetesen örülök, de fontos helyén kezeljük ezt a sikert, hiszen a három nap során azért világosan kiderült, hogy van még hova fejlődnünk. A fiúk hozzáállásával teljes mértékben elégedett vagyok, a játék minőségével, tartalmával már kevésbé.
Hat hete dolgozom együtt a csapattal, úgy vélem van egy-két dolog amit már tőlem tanultak, de természetesen az elődeim munkája is vastagon benne van ebben a győzelemben. Néhány nap múlva kezdődik a bajnokság, azt gondolom sikerült jól felkészülnünk rá.
A nyolc együttes, a közel kétszáz játékos, szakember, vezető programjának megszervezése, ellátásuk, mozgatásuk nem kis feladatot jelentett a szervezőknek, de a három napot lezáró díjkiosztón látott elégedett arcok azt jelezték, hogy jól oldották meg a feladatukat. Az idei Farkas János Emléktorna is sokfelé öregbítette a Vasas jó hírét szerte Európában.
A kupagyőztes együttes névsora:
Jeszenszky Ádám, Vogel Márk, Somogyvári Norbert, Gálfi László, Zoltay Marcell, Baglyas Mátyás, Dorogi Renátó, Simon Márk, Szilágyi Máté, Tóth Csaba, Forgács Bence, Szarvas József, Spiegelhalter Márk, Tóth Róbert, Hesz Olivér, Dinka Roland, Rabatin Norbert
Szakvezetők: Horváth Ádám, Késedi Gábor
Eredmények:
augusztus 19., péntek
Vasas Akadémia – FC Mordovia Saransk 2:1
Góllövőnk: Tóth Cs., Szilágyi M.
Illés Akadémia – FK Vojvodina 1:2
FC Omonia Nicosia – ZTE FC 0:1
MŠK Žilina – FC Paralimni 4:0
augusztus 20., szombat
Vasas Akadémia – FC Omonia Nicosia 1:0
Góllövőnk: Szarvas J.
Illés Akadémia – MŠK Žilina 5:0
FC Mordovia Saransk – ZTE FC 3:0
FK Vojvodina – FC Paralimni 1:0
Vasas Akadémia – ZTE FC 1:0
Góllövőnk: Szilágyi M.
FC Mordovia Saransk – FC Omonia Nicosia 2:3
Illés Akadémia – FC Paralimni 3:0
FK Vojvodina – MŠK Žilina 2:0
augusztus 21., vasárnap
helyosztók az 5.-8. helyért:
FC Omonia Nicosia – FC Paralimni 1:1 (1:4, büntetőkkel)
MŠK Žilina – ZTE 2:1
elődöntők:
Vasas Akadémia – Illés Akadémia 1:1 (10:9, büntetőkkel)
Góllövőnk: Dorogi R.
FK Vojvodina – FC Mordovia Saransk 1:1 (5:4, büntetőkkel)
7. – 8. helyért:
ZTE - Omonia Nicosia 2:4
5. – 6. helyért:
MŠK Žilina – FC Paralimni 1:1 (4:2, büntetőkkel)
3. – 4. helyért:
Illés Akadémia – FC Mordovia Saransk 2:0
döntő:
Vasas Akadémia – FK Vojvodina 0:0 (4:3, büntetőkkel)
A 2011. évi Farkas János Nemzetközi Utánpótlás Torna támogatója: