- A beszélgetés fő témája a sport, így kérlek, elsőként arról mesélj, hogyan lettél a kajak-kenu szerelmese?
1997-ben kezdtem, egy barátom vitt le a Spari régi vízitelepére. Játéknak indult, de az első verseny után ott ragadtam, utána pedig ez az egész átcsapott a szokásos magyar teljesítménykényszeres kajakozásba. Mai szemmel nézve nem tudom azt mondani, hogy profi szinten készültünk, de az akkori rendszerben és az ottani lehetőségeket tekintve, kihoztuk belőle a maximumot. 2001-ben lettem először serdülő válogatott kerettag, indultam nemzetközi versenyeken, de összességében mindig inkább a hazai második vonalban szerepeltünk, általában a dobogó valamelyik alsóbb fokán végzetünk a válogatókon. A 2003-as év volt a vízválasztó, nem jutottunk ki a tokiói ifi világbajnokságra, és az akkori edzőmmel abban maradtunk, hogy választanom kell az élsport és a BME építőmérnöki tanulmányai között.

- Utólag sejthető, hogy mi lett a döntés.
Egy darabig még próbáltam a kettőt egyszerre, de aztán a kevés alvás, a sok edzés és a még több tanulás már az egészségemre is kezdett rossz hatással lenni, így abbahagytam a kajakozást. Egy darabig csak tanultam, jött az államvizsga, aztán, hogy ne maradjak sport nélkül, elkezdtem triatlonozni. Abba is sikerült rendesen belehajszolnom magam, minden távot megcsináltam, és végül a nagy álmomat, a Hawaii Ironman vb-re való kijutást is elértem, igaz, oda végül már nem utaztam ki. 

- Hogyan találtál vissza pár éve a kajakhoz?
A doktori tanulmányaim elkezdésével párhuzamosan kezdtem újra, és végre már teljesítménykényszer nélkül. Egyszerűen csak élveztem a mozgást. Ráadásul a triatlonban szerzett alapoknak nagyon jó hasznát vettem. Egyre jobban ment az egész, így elkezdtem elindulni a felnőtt válogatókon és az országos bajnokságokon. Tavaly K4 1000 méteren életem első felnőtt bajnoki címét is megnyertem, és idén is sikerült a vasasos srácokkal dobogóra állnunk. Emellett részt vettem a masters vb-n, ahol szintén nagyon jó kis mezőny jött össze. Nagy csatában nyertünk párosban és négyesben, egyesben pedig egy ezüstöt gyűjtöttem be.

- Kassai Álmos vasasos csapatának teljes jogú tagjaként készülsz nap mint nap, de a többiek jóval fiatalabbak Nálad. Milyen ez a közös munka?
Ahogy mondani szoktuk, belerakjuk a zsákba a melót, utána pedig lehet szüretelni... Ha kell, akkor leszegett fejjel is elvégezzük az aznapi penzumot, megküzdünk egymással, és persze segítjük is a másikat. Komoly felkészülési időszakban ez számomra heti 1000-1300 perc edzést is jelent, ami nem egyszerű munka mellett. Azt viszont nagyon élvezem, hogy sokkal tudatosabban tudom csinálni a sportágat, mint régen, mind a technológia, mind a teljesítménymérés, mind a helyes táplálkozás terén. Talán ilyen szempontból tudok a vasasos csoportunkban edződő fiataloknak is némi iránymutatást adni, meg persze abban, hogy hogyan lehet karriertéren is helytállni az élsport mellett.

- Térjünk is rá a civil fejezetre, hiszen saját építőipari tervező céged van, és nagyon komoly karriert futottál már be mostanra ezen a területen. Ez az irány hogyan indult?

Elég pontosan meg tudom mondani, mert tízedikes voltam, amikor kaptam egy akkor nagyon divatos 3d-s puzzlet karácsonyra. Kifejezetten gyorsan sikerült összeraknom, és akkor ott megfogalmazódott bennem, hogy építőmérnök akarok lenni. Elkezdett nagyon érdekelni az a tudás, hogy hogyan kell felépíteni a világot. A BME-re fel is vettek az építőmérnöki szakra, majd elkezdtem egy cégnél dolgozni, ahol az acélszerkezet-tervezés volt az én területem. Sikerült egy saját osztályt kialakítanom, később pedig egy társammal önálló útra léptünk. Ebből lett az ARC-S Group, ahol jelenleg 24 és 30 közötti létszámmal dolgozunk, nem számolva a szakági és külsős társtervezőket. Alapvetően acélszerkezetek és azok gyártástechnológiai fejlesztésével foglalkozunk, generálstatikai tevékenységet végzünk, de mostanra nagy örömünkre már egészen színes a paletta, dolgoztunk üvegszerkezetekkel is, sőt, generáltervezést is vállalunk.

- Eközben pedig a szakmai díjak sem kerülnek el Téged…
Ez nagyon jólesik, egyrészt azért, mert a szakmától kapok megbecsülést, másrészt a kitüntető címek birtokában és persze megfelelő tudással könnyebb boldogulni. Két építőipari mesterdíjat is kaptam az elmúlt években, egyet a biodóm tervezéséért, egyet pedig egy reptéri hangárral kapcsolatos munkánkért.  A Magyar Zene Házában épített acélszerkezetünk nívódíjat kapott, de megkaptam a rangos Csonka Pál-díjat is, és amire talán a legbüszkébb vagyok, az a Magyar Ezüst Érdemkereszt, amelyet az elmúlt években végzett tevékenységemért és alkotómunkámért kaptam. Ilyen fiatalon ez komoly elismerés.

- És itt érkeztünk el a sikeres vállalkozás és a sport metszéspontjához, hiszen évek óta támogatod a kajak-kenu sportágat, az ARC-S Group pedig jelenleg a vasasos kajak-kenu szakosztályunk névadó szponzora.
Ahogy a beszélgetés elején utaltam rá, utólag visszatekintve látom, hogy mennyire korszerűtlen körülmények között készültünk mi anno fiatalon. Éppen ezért is tartom fontosnak, hogy segítsek a jelen tehetségeinek abban, hogy ne bizonyos feltételek hiányán múljon a fejlődésük. Korábban adtunk támogatást a cégemmel a Kolonics-alapítványon keresztül, de talán a legideálisabb a jelenlegi felállás, hiszen a saját csoportomat támogatom, ott vagyok velük minden nap, pontosan tudom, hogy mire van szükségük. A Vasassal is könnyen megtaláltuk a közös célokat és értékeket ilyen téren, és szerintem remekül is sikerült az együttműködésünk első éve. Azt viszont kikötöttem Álmosnak, a vezetőedzőnknek, hogy emiatt semmilyen extra bánásmódra nem tartok igényt, és például a csapathajók összeállításánál engem is mindig a teljesítményem alapján ítéljen meg. 
 

- Milyennek látod a vasasos versenyzők jövőbeni reményeit, és Te személy szerint meddig tervezel még az élsporttal?
Sok az ígéretes fiatal a Vasasban, de látni kell, hogy nagyon sűrű a mezőny és nüanszok döntenek, amikor egy-egy válogatóversenyen másodpercek alatt bejön öt-hat egység a célba. Éppen ezért túl bátor lenne konkrét jóslatokba belemennem, de annyit kimondhatok, hogy több versenyzőben is benne van a potenciál, hogy akár már 2024-ben, de leginkább négy évvel később odakerüljön az olimpiai csapatba. Ami a magam részét illeti, számomra az olimpia már csak egy szép álom marad, de amíg szeretem és jólesik, addig folytatni fogom a kajakozást, hiszen mindamellett, hogy nagyon jól karban tart testileg és mentálisan is, új célokat is tudok benne találni.